Ukrajna budapesti nagykövetsége a Facebook-oldalán is jelezte, hogy Volodimir Zelenszkij elnök december 21-ei hatállyal kinevezte Sándor Fegyirt az ország magyarországi nagykövetének. A követség rövid bejegyzésében egyúttal gratulált is Sándornak „ ehhez a rendkívül megtisztelő kinevezéshez” – írja a 24.hu

Sándor Fegyir eredeti foglalkozása szerint egyetemi tanár, de miután bevonult az ukrán hadseregbe harcolni, a Kárpátaljai Sárkényellátó csoport munkája és a független magyar és az ukrán sajtó által sokkal szélesebb körben is ismert lett a „lövészárkok professzora”.

Mindezek ellenére kinevezése egy évig húzódott.



Sándor Fegyir katonatársával, az Ungvári Egyetem matematikaprofesszorával, Traski Viktorral 2023. augusztus 27-én (fotó: Sándor Fegyir/Facebook)

Sándor egy októberi budapesti interjúban többek között az ukrán-magyar viszonyról azt mondta, hogy kétféle ember van, az egyik mindenben a tömegmédia hatása alatt áll, a másik emberként viszonyul más emberekhez, a fronton, Kárpátalján nincs konfliktus ukránok és magyarok között. „Ott lehetnek problémák, ahol nincsenek kapcsolatok, ahol az emberek csak magukat ismerik, másokat nem, nincs tudásuk, tapasztalatuk, hiányoznak a személyes élményeik. Ott könnyebb az ellenségkeresés és az ellenségkép-teremtés” – mondta.

(24 nyomán)