Az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) a napokban meghallgatta a Magyar Hang három munkatársát, és hazugságvizsgálatot is végeztek rajtuk – írja a lap. A titkosszolgálat a szíriai gép landolásáról szóló álhírrel kapcsolatban kérdezte Koncz Tamás újságírót, Lukács Csaba lapigazgatót és György Zsombor főszerkesztőt.

Amint arról beszámoltunk, az AH nemzetbiztonsági vizsgálatot indított azzal a december 8-án megjelent, de hamisnak bizonyult hírrel kapcsolatban, mely szerint előző este Budapesten landolt egy szíriai utasszállító repülőgép Bassár el-Asszád szíriai diktátor bukását követően. A dezinformáció igazolása érdekében terjesztett fényképek 2012-ben készültek Törökországban, és egy ankarai járat kiszolgálását mutatták be.

A Magyar Hang azt írta, hogy bár kérték, a poligráfos vizsgálat eredményét nem kaphatták meg. Hozzátették:

Hiszünk abban, hogy az állami szervek kötelékében még dolgoznak hazájukért elkötelezett emberek, és a magánéleti kérdéseket is érintő vizsgálat részletei – manipulálva, elferdítve – nem kerülnek ki a kormányzati propagandasajtóba.

(24 nyomán)

Korábban írtuk: Kocsis Máté: a szolgálatok jelenleg is vizsgálják a szír repülős álhír forrását