Gyanúsítottként hallgatta ki csütörtökön a Budapesti Rendőr-főkapitányság Győrffy Balázst az augusztus 23-án hajnalban, Budapest belvárosában történt nőverés miatt – tudta meg a 24.hu.

Értesülésük szerint a volt fideszes politikus puszta kézzel bántalmazott egy nőt és rajta kívül még két másik személyt egy Lánchíd közelében lévő szórakozóhelyen. Úgy tudják, hogy a nőnek eltört az orra a bántalmazás során.

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésre azt közölte, hogy a nyomozó hatóság egy férfit hallgatott ki gyanúsítottként súlyos testi sértés és kétrendbeli könnyű testi sértés megalapozott gyanúja miatt.

A lap megkérdezte az ügyészséget, hogy a terhelt beismerte-e a tettét, és mivel magyarázta azt, illetve kezdeményeztek-e a gyanúsítottal szemben kényszerintézkedést.

A gyanúsított szabadlábon védekezhet, vele szemben nem volt megállapítható kényszerintézkedés törvényi indoka. Az ügy részleteiről az eljárás érdekeire figyelemmel további tájékoztatás nem adható – mondta az ügyész.

A fideszes európai parlamenti képviselő augusztus 23-án tette közzé a közösségi oldalán, hogy ittasan „vitába keveredett egy hölggyel”, és a vita tettlegességig fajult. Úgy fogalmazott, hogy elfogadhatatlan és vállalhatatlan, amit tett, és bár nem emlékszik a történtekre, sajnálja a dolgot.

Sajtóhírek szerint Győrffy a Lánchíd közelében lévő egyik szórakozóhelyen beszólt egy lánynak, amit a vele lévő társaság nem vett jó néven. Ezt követően verekedés alakult ki. A politikus a történtek után visszavonult a közélettől, kilépett a Fidesz–KDNP-ből, valamint lemondott az EP-képviselői mandátumáról és a Nemzeti Agrárkamara elnöki tisztéről is.

Korábban írtuk: Szülőfaluja szerint valamit belecsempésztek Győrffy italába