Magyarország törvényhozói törvénybe foglalták, hogy ebben a tökéletes országban nincsenek is terhesek, hanem csak várandós anyák. Aki terhes, az nem is létezik, és ezért persze nincs is szükség terhesgondozásra sem itt, ahol mindenki „várandós” – írja adventi gondolataiban az abortusztúlélő Téglásy Imre, aki most az általa létrehozott Anya-Ország Alapítvánnyal egy anyaotthont hoz létre: az ingatlant most megvásárolták, a felújításhoz még támogatókat-közreműködőket keresnek.

Leon Cognier: Betlehemi aprószentek, 1824 (fotó: Wikipédia)

Dr. Téglásy Imre: Ki (nem) engedi Őhozzá a kisdedeket?

„A magyar családpolitika egyik fő célja a családközpontú és munkaalapú társadalom építése. Ezen cél érdekében a Kormány minél sokoldalúbb támogatást nyújt a gyermeket vállaló és gyermeket nevelő családok számára annak érdekében, hogy a tervezett és vágyott gyermek megszülethessen” - írja levelében egy kormányzati szereplő.

De hogy mit is jelent a „tervezett és vágyott” gyermek nem kívánt, nem akart gyermek társfogalma az Amerikai Egyesült Államokban és a heródesi abortuszdiktatúra igájában szenvedő Nyugat részére, azt éktelenül jelzi az évi másfél milliónál is több művi abortuszt végző Tervezett Szülőség (Planned Parenthood) példaként szolgáló útmutatása és gyakorlata. Az útmutatás arról szól, hogy csak az akart, a kívánt gyermeknek van joga megszületni. Az ezen csoporton kívül eső, véletlenül fogant, „becsúszott” vagy más okból elutasított és így betegségnek, tehernek tekintett gyermekeket akár a megszületésük pillanatáig is likvidálni lehet és kell. A hozzáállás magyar olvasata ezzel egybehangzóan azt sugallja, hogy a nem tervezett és nem vágyott gyermek valójában nem érdemli meg a védelmet, amit egyébként az alaptörvény szépelgő megfogalmazása bár sugall, de a magzati élet védelméről papoló abortusztörvény lényegében mégiscsak felülír és semmibe vesz. Az eredmény: évi 20-25.000 magzati életkorú hulla és ugyanennyi, testi és lelki termékenységében sérült, párkapcsolatában csalódott, megkeseredett anya és apa. Ha pedig történeti távlatokban szemléljük e népírtást, akkor azzal kell számolnunk, hogy a művi abortusz 1956. júniusi legalizálása óta eltelt 68 év alatt lélekvesztő hellyé változtatott, megcsonkított „anyaországunk” területén 7 milliónál magasabb volt a lélekveszteség. Ez azt jelenti, hogy ez a szám meghaladja a magyarság összes eddigi, történelmi háborús emberveszteségének számadatait. Amikor tehát a kommunizmus bűneire emlékezünk, nem hagyhatjuk ki a tetemrehívottak köréből a „rendszer-nem-váltás” utáni politikusi garnitúrák bűnöseit sem!

Van azonban egy másik képmutatás is ebben a jövőnket (gyermekeinket) el nem érkeztető, meg-nem-születő jövővé (magzati hullákká) változtató gyakorlatban. Ez pedig abban a farizeus fogalomalkotásban rejlik, amit a törvényhozók szándékát félre nem értő kormányzati hivatalosság alkalmaz a nem kívánt, nem akart, nem vágyott, nem tervezett stb. gyermekekkel szemben. Magyarország törvényhozói ugyanis törvénybe is foglalták, hogy ebben a tökéletes országban, e minden világok legjobbikában nincsenek is terhesek, hanem csak várandós anyák. Aki terhes, az nem is létezik, és ezért persze nincs is szükség terhesgondozásra sem itt, ahol mindenki „várandós”. Csakhogy a magát mégis terhesnek érző és a kormányzati kommunikációt nem ért(ékel)ő személy valóban beteg. Őt sokrétű, szociális, lelki, egészségi, jogi szempontokat együttesen alkalmazó gondozás, ápolás illetné meg. Ehelyett azonban abortuszról állítanak ki neki receptet. Ez pedig a családpolitikai csőd beismerése. A helyzet enyhítése, javítása helyett ugyanakkor a gyógyítás éthoszával szöges ellentétben ítéletvégrehajtóként cselekvő szülész-nőgyógyászokra tolják át a baj elhárítását (helyesebben növelését, mert „csak növeli, ki elfödi a bajt”). A családpolitika csak a várandós személyek (családok) gondozásával foglalkozik, vagyis lényegében gyógyítja az efféle közreműködésre csak ritkán rászoruló, többnyire tehát a legfontosabb tényezők szerint egészségesnek tekinthető anyákat.

Nagy baj viszont, hogy az etalonnak tekintett, a problémát megkerülő, Kopp Mária-féle értelmezést kritikátlanul magáévá tette a kormány. Így aztán nem csoda, hanem szörnyű, véres tragédiák ezreivel járó tévedés, hogy terhes helyett csak várandós anyákról vesz tudomást. E szemlélet szerint tehát nincsenek olyan terhesek, akik gondozásra, védelemre szorulnának.

Pedig hát sok-sok ezer anya van, akiknek se nem várandós, se nem áldott, se nem diadalmas, se nem győztes állapot az, amitől – érthető okok miatt – mielőbb szabadulni szeretnének. Mert a ’magzat’ (amit a ’magzatvédő’ megnevezéssel együtt lassacskán átokkal fölérő szitokszóként használ a közbeszéd) bizony lehet súlyos, olykor már-már elviselhetetlen teher! Az efféle teher alatt pedig nem pálma, hanem a nemzet sírhalma nő.

Teher volt a másállapot annak a kismamánknak is, aki négy gyermeke mellől sodródott a „nyócker” szennyvíztől tocsogó járdájára, hogy kezdő és tapasztalatlan prostituáltként ott próbálja pénzzé tenni nőisége megmaradt bájait. Utcai szolgálatot vállaló önkénteseink szinte az utolsó percben bukkantak rá. Egy rendőrségi fogdából kiszabadítva kísértük őt kórházba. Hiányzó társadalombiztosítását azonnal helyreállítottuk, állandó lakhelyet szereztünk neki, így érkezhetett el megszabadulásának az a várva várt órája, amikor megszülhette az ismeretlen férfitól fogant, általa tehernek érzett, az örökbefogadó házaspár által azonban áldásként fogadott kisfiút. Az anya és a baba szifiliszes fertőzését később még gyógyíthattuk.

Aligha illethettük „várandós” jelzővel azt az állapotost sem, akit a budapesti Városligetben találtunk. Ő a gyermeke szintén hajléktalan apjával bokrok között készült szülni. Előbb sátrat vittünk neki, később meleg ételt, majd nekiláttunk hajlékot keresni mindhármuknak. Aztán kiderült, hogy a kerületi önkormányzat illetékesei kalácsot nem, csak hasznavehetetlen tanácsot tudnak adni. Ennek láttán bennünk is kezdett teljesen elfogyni az a bizalom, amit a hatóságok hatékony családvédelmi munkája iránt korábban még valamennyire tápláltunk. A szinte minden órás szülés miatt sürgetése miatt afféle „végső megoldást” kellett igénybe vennünk. Ennek jegyében fordultunk a sajtóhoz, hogy a nyilvánosság erejével mozdíthassuk ki a holtpontról az életet szabad ég alatt dajkáló család ügyét. Még alig készítette el a bokrok közé érkező forgatócsoport a végveszélybe került anya híranyagát, a sajtósok még csak pár perce érdeklődtek a helyi hatalomgyakorlóknál az esettel kapcsolatos álláspontjukról, de máris tapasztaltuk a nyilvánosság lebilincselő erejét. A kerület hatalmasai azonnal kétszobás szükséglakást utaltak az általunk pártfogolt anyának. Így lett a terhes Teriből várandós édesanya.

Hasonlóan csodás átváltozásnak lehettünk részesei a titkolt terhességet (nem várandósságot!) viselő Szilvia esetében is. Az állapotát titkoló anya egy távoli, alföldi településről kért segítséget. Telefonon elmondta, hogy egy rosszul végződő „buli” következménye miatt bujdosik. Hónapok óta rejtegeti növekvő hasát ellenséges környezete elől. A gyermek apját nem ismeri, mert azon a bizonyos éjszakán két drogfüggő férfi is megerőszakolta. Egyértelművé tette, hogy a babát se nem tudja, sem nem akarja megtartani. Kimondta, hogy ő egyáltalán nem várta ezt a nemkívánatos állapotot, ezért kijelentette, hogy a babát, akit egy lakhelytől távol eső város kórházában akar világra hozni, mindenképpen örökbe akarja adni. Telefonbeszélgetésünk során természetesen megkérdeztem tőle, hogy hányadik hetes terhességet visel. Szám helyett azt válaszolta, hogy szerinte már nagyon világra akar jönni a baba. Pár másodperccel később kiderült, hogy voltaképpen már szülési fájdalmakat érez. Riasztottam a szövetségünk által örökbefogadásra felkészített házaspárt, hogy azonnal induljanak a Budapesttől kétszázötven kilométer távolságra lévő, alföldi városkába, mert támogatniuk kell a szülőanyát. A baba azonban nem várt senkire, hanem mindenkit megelőzve sietve világra akart jönni. Így aztán nem tehettem mást, mint hogy riasszam a kisváros mentőszolgálatát. Ők a kitolási szak végére meg is jelentek, a helyi kórházba szállították az anyát és a már-már világra jött babát. Szilvia terhessége végül még így is titokban maradt, az általa tehernek érzett kisbabát pedig áldásként ölelte magához az őt örökbefogadó házaspár.

Sokáig sorolhatnám még azokat az anyákat, akiket az elmúlt huszonnyolc év alatt terhesből a könnyebb és egészségesebb helyzetet jelentő várandósság állapotába gondozhattunk, kísérhettünk. Isteni csodának és önkénteseink rendületlen erőfeszítésének is tulajdonítjuk, hogy ezeknek az anyáknak a magzatgyermeki vagy újszülötti életkorát élő gyermekei nem „VESZÉLYES HULLADÉK” feliratú kórházi hulladékgyűjtőkben végezték, nem „újszülött sérelmére elkövetett emberölés” áldozataiként jelennek meg a bűnügyi statisztikákban, nem maradtak semmiféle szülészeti intézmény elfekvőjében, és nem kerültek nevelőszülők gondozásába sem, hanem mindannyian átérezhették a jó sorsukkal való megédesülés (hapax legomenon tőlem: T. I.) boldogságát. És persze himnikus magasokba emel minket, civil életvédőket is az, hogy ennek az élet- és termékenységvédő munkának a győzelmeivel valamelyest ellenpontozhatjuk Kölcsey Ferencnek azt a sorát, amely – immár kétszáz éve – a nemzetünket tépő, balsorsra utal… De a legfontosabb az, hogy e fáradozás közben és után minden önkéntesünk, lett légyen akár nő vagy akár férfi, megtisztuló-megtisztító élményei hatására maga is áldott állapotban érezheti magát!

Tudjuk, hogy egy másik költő, Radnóti Miklós ugyanerre a régi és mai rontásra, a heródesi törvényhozók által intézményesített dögvészre utal, amikor szinte utolsó versével erre panaszkodott: „Oly korban éltem én e földön, / mikor a gyermeknek átok volt az anyja, / s az asszony boldog volt, / ha elvetélt.” Radnóti nem szavazók és politikusok kénye-kedvére kiszolgáltatott propagandista, hanem világos beszédű abortusztúlélő volt. Felesége, Gyarmati Fanny több alkalommal végeztetett abortusza nyomán is megszenvedte minden gyermekének abortusz útján bekövetkező, erőszakos halálát. Bizonyára ő is egyetértene velünk abban, hogy egyetlen terhes anyát sem helyes várandósnak hazudni.

Helyénvaló és időszerű, ha advent szent idejét is emberibbé és ezáltal érzékelhetőbbé, követhetőbbé tesszük az Ember Fiát méhében hordó anyának, Boldogasszony Szűz Máriának a sorsát szemlélve. Mária, ez a hittudósok szerint 13 éves gyereklány kétségtelenül súlyos válsághelyzetben érezhette magát, amikor tudomására jutott nemkívánatos állapota. A váratlanul bekövetkezett anyaság kihívása érthetően súlyos lelkiismereti, érzelmi krízist válthatott ki belőle. Így a férfivel korábban nem érintkező Szűz joggal érezhette helyzetét veszélyesen és súlyosan terhesnek. Kevesen gondolnak arra, hogy szűzként terhesnek lenni tényleges életveszélyt is jelenthetett egy olyan törzsi közösségben, ahol a tisztaság követelményének meg nem felelő lányokat akár meg is kövezhették. Hogy a szomszédos Egyiptomban általában hogyan kezelhették ezt a helyzetet a „bajba” került nők, már tudjuk. A Krisztus fogantatása előtt 1600 körül keletkezett, ún. Ebers-féle papírusz tartalmazott olyan, abortáló hatást kifejtő kotyvalékok előállítását leíró recepteket, amelyekkel a válsághelyzetüket pusztítással megoldani kívánó-kényszerülő terhesek „az első, második vagy harmadik időszakban hajthatják el a magzatgyermeket.”

Nem kizárt, hogy Izrael asszonyai sem voltak tájékozatlanok e pusztító lehetőségeket illetően. Az azonban bizonyos, hogy az isteni törvénynek engedelmeskedő Szűz (a mi Boldogasszony Szűzanyánk) nem a testi-lelki rontás útját választotta. A saját életének a veszélyeztetése ellenére is alázatosan fejet hajtott a benne fogant élet és megtartása előtt: „Íme az Úr szolgáló leánya, legyen nekem a te igéd szerint!”

Aligha vitatható, hogy ez az „ige” a Teremtő első, embernek szóló, négymilliárd éve keletkezett programja volt, és biológiai alaptörvényként így hangzott és hangzik ma is: „Szaporodjatok és sokasodjatok és töltsétek be a földet!”

Napjaink heródesi, véres erőszakot alkalmazó törvényhozói oly megveszekedett ostobasággal forgatják fel ezt a planétánk egész bioszféráját meghatározó, biológiai alaptörvényt, hogy képesek az élet ördögi tiltásával akár önpusztításba is hajtani a saját népeiket: „Ne szaporodjatok és ne sokasodjatok és ne töltsétek be a földet!”

A globálissá vált totalitárius erőszak egyik megnyilvánulása, hogy az eddigi kutatások szerint a világ leggazdagabb országának számító és a nemzeti össztermék alapján a legmagasabb életszínvonal az Amerikai Egyesült Államokra jellemző. Ugyanakkor minden más betegségtípust megelőzően vezető halálok itt a magzati életkorú gyermekek életét kioltó művi abortusz. Lássuk tehát a paradoxont: az évi másfél millió abortusz miatt ugyanebben az országban a legalacsonyabb az életnek a színvonala!

Advent van, tehát várakozunk a Gyermek eljövetelére, megérkezésére. Amilyen rendületlenül várjuk mostanában az Ember Fiának megszületését, ugyanolyan rendületlen hűséggel szolgáljuk minden más napon is az Istengyermek földi testvéreinek megszületését is. Hazánkhoz rendületlenül fáradozunk azért, hogy gyermeki életek foganjanak, hogy ők is megszülessenek és az általunk terhesből várandóssá gondozott anyák döntésének megfelelően megszületve meg is édesüljenek. Ha nem várható ez az áldás az őket édesként szerető, vér és gének szerinti szülőktől, akkor lehessen részük, helyük, otthonuk az őket el- és befogadó, vér és lélek szerint megédesülő örökbefogadók ölében és örömében.

Szövetségünk közösségi terhesgondozási fáradozásának eredményeként eddig háromszáznál több, korábban abortuszveszélynek kitett magzatgyermek élhette meg velünk, megszületettekkel együtt első születésnapját. Ugyancsak sokszáz újszülött életében jelentett már eddig is életre szóló jósorsot az, hogy a kórházak szülészeti osztályáról kikerülve mindhalálig szerető szívek pátyolgassák őket.

Ennek a sokrétű, élet- és termékenységvédő munkának egyik régóta meglévő, nagy kihívása volt eddig, hogy a túlzsúfolt, 100-110 százalékos telítettséggel küszködő, magyarországi anyaotthonokban – az újszövetségi Mária és József családjához hasonlóan – gyakran nem kaphattak szállást elanyátlanodott anyaországunk sokféle bajtól gyötört, hajléktalanul hánykódó, éhező, megalázott és megszomorított terhesei.

Szövetségünk nevében ezúton mondok köszönetet mindazoknak, akik imával, anyagi támogatással és önkéntes munkával is támogatták azt a tervünket, hogy terhesek és gyermekeik mentésére szolgáló menedékházat építsünk. Az idei Advent legnagyobb ajándékát kaphattuk meg tőlük azzal, hogy egy Budapest környéki településen végre megvásárolhattunk egy erre a célra alkalmassá tehető házas ingatlant. Az ajándékozók között sokféle nemes úr és sokféle nemes asszony található. Honatya és honanya, életvédő vezető, pap és közjegyző, újságkiadó és számítástechnikus, fogyatékosokat ápoló vezető és banki alkalmazott, vagyis mindenféle jóakaratú ember gyűlt az Élet általunk hordozott zászlaja alá. Ők mindannyian tudják, oly korban élünk, mikor különös súllyal esik latba a heródesi zsarnokság által korábban létében fenyegetett Krisztusnak ez a kérése: „engedjétek hozzám a gyermekeket!”

Meggyőződésünk, hogy a gyermekekről csak akkor gondoskodhatunk, csak akkor engedhetjük őket az Élet Urához, ha e pátyolgatást az életveszélybe került gyermekek gondokkal-bajokkal küzdő szüleivel, a terhesek várandóssá ápolásával kezdjük. Imádkozzunk és dolgozzunk azért, hogy az ő érdekükben gyorsan felújíthassuk és mielőbb megnyithassuk az Anya-Ország Alapítvány közjót szolgáló menedékházát!

Szíves tájékoztatásul minden jóakaratú embernek: a mintegy másfél évtizede gyűjtögetett, önerőből rendelkezésünkre álló 18 millió forinthoz a nemes felajánlások nyomán fél év alatt további 6 millió forint érkezett. Ez az összeg lehetővé tette, hogy 23 millió forintért megvásárolhassunk egy céljainkra alkalmas ingatlant. Ennek jelenlegi állapotát az alábbi képek mutatják.

A képek a háromszobás menedékház jelenlegi, felújításra szoruló, de biztató állapotát mutatják

Várjuk azoknak a segítőknek a jelentkezését (kapcsolat@anya-orszag.hu), akik önkéntes munkával, tervezéssel, szakértelemmel mozdítanák elő a felújítást, illetve akár anyagi támogatással is csatlakoznának e belső honfoglaláshoz.

A pénzbeli támogatásokat erre a számlaszámra várjuk és köszönjük: 11738008-20814410

Advent örömteljes várakozásában is szolgáljuk tovább egy olyan anyaország közjavának eszményét,  melyben a gondoskodó szeretet biztonságában a másállapotukat korábban terhesnek érző anyák magukat várandósnak, magzatukat pedig áldott állapotuk ajándékának érezhetik!

Dr. Téglásy Imre
az Anya-Ország Alapítvány létrehozója