A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) célkörözési egysége az osztrák rendőrökkel közösen számolt fel egy Linzben bordélyházat üzemeltető bűnbandát.
A KR NNI azt közölte hétfőn a Police.hu oldalon, hogy a gyanú szerint a banda tagjai a bűncselekményeket Ausztriában követték el: illegális bordélyt alakítottak ki, ahol nehéz sorsú, többnyire kelet-magyarországi, többségében drogfüggő nőket és lányokat kényszerítettek arra, hogy elhagyják Magyarországot, és számukra teljesen idegen, ismeretlen környezetben végezzenek prostitúciós tevékenységet.
Külön felügyelőnők vigyáztak a nőkre, hogy ne tudjanak elszökni vagy segítséget kérni, illetve azért, hogy leadják a pénzt. Volt, hogy meg is verték őket.
A bűnszervezet vezetője metamfetamint szerzett be, amelyet a felügyelőnők osztottak szét a nők között. A bűnbanda tagjai elvették a megfélemlített nők bevételét, és saját megélhetésükre fordították - írták.
Az osztrák és a magyar hatóságok november 26-án összehangolt akcióban – többhetes előkészítést követően – fogták el a bűnszervezet tagjait és vezetőit Budapesten és Linzben. A banda vezetői éppen Budapesten tartózkodtak, mikor a fejvadászok rajtuk ütöttek.
Az európai elfogatóparancs hatálya alatt álló két férfit és nőt Budapest VIII. kerületében, egy bérelt apartmanban fogták el a rendőrök.
A három körözöttel volt egy nő is, akinél több, más nevére szóló, de saját arcképével ellátott hamis igazolványt találtak a nyomozók, ezért őt is előállították, ellene közokirat-hamisítás miatt indult eljárás.
Közölték azt is, hogy az elfogásokat követő tanúvallomások és a beszerzett bizonyítékok alapján a gyanú szerint a bűnbanda az elmúlt egy évben legalább 850 000 eurót szerzett meg, de ennek az összegnek a többszöröse lehetett a tényleges bevételük. A pontos összeg tisztázása még folyamatban van.
A bűnszervezetben való részvétel miatt indított nyomozást a Welsi Ügyészség felügyeli; a bűnbanda tagjai jelenleg őrizetben vannak, kiadatásukat várják - áll a közleményben.
(MTI)