Rogán Antalt hallgatta meg hétfőn a parlament gazdasági bizottsága. Hamarosan elindul a Digitális Állampolgársági Program (DÁP), ennek apropóján kérdezték az ellenzéki képviselők a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjét.

Rogán elmondta, hogy az állampolgárok adatai már most is széles körben az államnál vannak, az új program keretében csak ezeket fogják használni.

A miniszter szerint a magyar adatvédelem erős, nem kell félni attól, hogy ki látja majd az adatainkat. Szerinte az új rendszer még biztonságosabb is, hiszen meg lehet válogatni, ki milyen adatot láthasson: ha mondjuk egy boltos látni akarja, hogy elmúlt-e a vevő 18 éves, akkor nem fogja látni az egészségügyi dokumentumait is.

Elmondta azt is, hogy már most több mint félmillióan töltötték le azt az alkalmazást, mellyel a személyi iratainak helyet lehet azonosítani magunkat, jövőre pedig közszolgáltatásoknál, bankoknál és közműveknél is használható lesz. A cél, hogy idővel bekapcsolják az elektronikus aláírást is az alkalmazásban, tette hozzá.

Rogán azt reméli, hogy 2026 végére a felhasználók száma eléri a négymillió főt.

(24 - hvg)

Korábban írtuk: Rogán a Digitális Állampolgárság Programról: "nem tesszük kötelezővé, de egy idő után beszippantja az embereket"