Gegesy Ferenc húsz éves tagsága után kilépett az SZDSZ-ből és lemondott egyéniben szerzett parlamenti mandátumáról. Ferencváros polgármestere az MTI-vel közölte azt is: a parlament hétfői munkájában már nem vesz részt.

A politikus azzal indokolta döntését, hogy az SZDSZ ellentmondásos politizálása eredményeként "reménytelen helyzetbe jutott", és hamarosan a szatellit pártként való működés vagy a parlamentből való kiesés között választhat csak.

A parlamenti frakció hétvégi ülésén, a hosszas vita ellenére sem került sor a közelmúlt értékelésére, és arra sem, hogy a közeljövő stratégiájának alakítására legalább ajánlásokat fogalmazzunk meg a döntéshozó ügyvivő testület számára - fogalmazott Gegesy Ferenc.

Gegesy Ferenc úgy látja, vannak döntések, melyek "bármilyen kellemetlenek is, kitérni előlük büntetlenül nem lehet".

Közölte, miután nem látja egy világos stratégia kialakításának személyi és szervezeti feltételeit, így "a folytatódó ötletelés" decemberre csak a fenti, vállalhatatlan alternatívák közötti választást teszi majd lehetővé.

A politikus reményét fejezte ki, hogy lépésével hozzájárul az SZDSZ sikeres stratégiájának megtalálásához.

Miután Gegesy Ferenc egyéniben szerzett parlamenti mandátumot, így országgyűlési helyére időközi választást kell kiírni.

(MTI)