Nagy István hétfői Facebook-bejegyzésében közölte, hogy „Magyar Péter újabb hazugságokkal uszít a magyar vidék ellen”, és felhívta a figyelmet, hogy „a magyar gazdák munkáját nem lenézni és becsmérelni kell, hanem megbecsülni és elismerni”, írja az Index.



A magamutogató pojáca persze imádja, hogy folyton róla van szó (fotó: Fb)

Az agrárminiszter a Tisza Párt elnökének azt üzente, a kommunista időszak megfosztotta a földjeiktől a gazdálkodókat, felszámolta hagyományos életformájukat, a következő nagy csapást pedig „tanácsadód, Raskó György mérte a magyar élelmiszeriparra, amikor azt külföldieknek privatizálta. Ennek következtében az üzemeket bezárták és lebontották, ezáltal visszaszorították a magyar mezőgazdaságot az alapanyag-előállító szintre. Ez okozta az alacsony jövedelmezőségi szintet a gazdáknak” – írta.

Nagy István zárásképp azt üzente a Tisza Párt elnökének, hogy:

Péter, az a különbség kettőnk között, hogy a tököt én termesztem, te meg csak faragod és vakarod.

Magyar Péter a vasárnapi bejegyzésében azt sérelmezte, hogy Nagy István agrárminiszter a magyar vidék elárulásával vádolja a Tisza Pártot. „Teszi ezt annak a kormánynak a tagjaként, amelynek köszönhetően kiürül a magyar vidék, szinte teljesen megszűnik a nagy múltú magyar kertészeti, valamint a zöldség- és gyümölcstermesztési ágazat. Az Orbán-kormány döntéseit 14 éve az határozza meg, hogy miképpen tudja előnyhöz és ingyenpénzhez juttatni a saját oligarcháit.” Arról is szót ejtett, hogy „Nagy István az a miniszter, akinek regnálása alatt Európa-rekorder, 62 százalék volt az élelmiszer-infláció és eközben a magyar gazdák semmilyen támogatást nem kaptak”.

Korábban írtuk: A Telexnek sikerült beérnie a TV2 színvonalát: esetleges farokigazgatásairól faggatták Gulyás Gergelyt