Sándor Fegyir a Budapesten a 444-nek adott interjúban azt mondta, nem tőle függ a nagyköveti kinevezése. Azt sem bánja, ha végül mégsem ő kapja a pozíciót, a kapcsolatai, barátai megmaradnak, lehet még többet is tehet így, hiszen például előzetes egyeztetés nélkül adhatta lyukas magyar zászlójukat – az ukrán fegyveres erők magyar nemzetiségű harcosainak aláírásával – a Terror Háza Múzeumnak.



Fotó: Sándor Fegyir/Fb

Az ukrán–magyar viszonyról azt mondta: kétféle ember van. Az egyik mindenben a tömegmédia hatása alatt áll, a másik emberként viszonyul más emberekhez. A fronton, Kárpátalján nincs konfliktus ukránok és magyarok között. Ott lehetnek problémák, ahol nincsenek kapcsolatok, ahol az emberek csak magukat ismerik, másokat nem, nincs tudásuk, tapasztalatuk, hiányoznak a személyes élményeik. Ott könnyebb az ellenségkeresés és az ellenségkép-teremtés.

Orbán Viktort az utóbbi hónapok nyilatkozatai – az október 23-án elhangzottak – után sem tartja oroszbarát politikusnak Zelenszkij elnök pártjának egykori képviselője. Őt nem az érdekli, amit mondanak, hanem az, ami történik. Nem érzelmek, hanem tények alapján ítélkezik, s

bár Budapesten azt hangoztatják, hogy a magyarok nem szállítanak fegyvert Ukrajnának, ám ettől kerülő úton ugyan, de eljutnak a Magyarországon gyártott fegyverek az ukránokhoz, Magyarország máig a kedvezmények legszélesebb körét nyújtja az ukránoknak.

Az ukrán-magyar viszony pragmatikusabb, mint amilyennek látszik. Azt mondja: Ukrajna nem fásulhat bele a háborúba, "nem lehetsz lehetsz fásult, ha az a feladatod, hogy megvédd a családodat, a hazádat a barbároktól. A többi manipuláció. Ezeket a technikákat az ellenség is használja, és mi magunk is".



Fotó: Németh Dániel/444

Sándor Fegyir Ukrajna NATO-tagságánál egyértelműbbnek tartja az uniós csatlakozást:

az EU-nak nincs más választása, mint felvenni Ukrajnát, hiszen annyit fektetett már be, amit képtelenség lenne visszafizetni.

Cserébe van kiváló termőföldünk, képzett, tehetséges, keresztény lakosságunk. Ukrajna ajándék lesz Európa számára, állítja.

(24 nyomán)

Korábban írtuk: Novák Katalin a hónapok óta tartó megaláztatás után kapitulált, és aláírta az ukrán nagykövet befogadó nyilatkozatát