Fontos, hogy határokra és közösségekre való tekintet nélkül fellépjünk az antiszemitizmus ellen, és megvédjük Európa zsidó kulturális örökségét, ami nélkül Európa nem lenne Európa többé - fogalmazott az európai uniós ügyekért felelős miniszter Luxembourgban, a tagországok általános ügyekkel foglalkozó minisztereinek tanácsülését megelőzően kedden.




Bóka János közölte, a tanács nyilatkozatot fogad el kedden a zsidó élet védelméről és az antiszemitizmus elleni küzdelemről. A nyilatkozatnak különösen nagy jelentősége van ma Európában - hívta fel a figyelmet.

Tájékoztatása szerint a tagországok képviselői az ülésen előkészítik a tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács e heti csúcsértekezletét, különös tekintettel az ukrajnai háborúra, a Közel-Keleten kialakult helyzetre, valamint az Európai Unió versenyképességére.

Elmondta, hogy az Európai Bizottság tájékoztatást ad az EU és Svájc között márciusban megkezdett, együttműködési csomagról folytatott tárgyalások állásáról. A brüsszeli testület emellett tájékoztatást ad az EU és az Egyesült Királyság kapcsolatainak helyzetéről is, majd a tanács elfogadja az uniós bizottságnak az Európai Szemeszter keretében bemutatott országspecifikus ajánlásait - tájékoztatott Bóka János.

Frissítés: íme a magyar elnökség nagy sikere

A magyar elnökség egyik nagy sikere, hogy az Európai Unió Tanácsa nyilatkozatot fogadott el a zsidó élet előmozdításáról és az antiszemitizmus elleni küzdelemről, a szöveg hangsúlyozza, hogy az EU kiáll a rasszizmus, a gyűlölet és a megkülönböztetés minden formája ellen - közölte az európai uniós ügyekért felelős miniszter Luxembourgban, az általános ügyekkel foglalkozó tanács ülését követően kedden.




Bóka János a részleteket közölve kiemelte: a zsidó élet elősegítése és az antiszemitizmus elleni küzdelem különös fontosságú, tekintettel arra, hogy riasztó mértékben megnőtt az antiszemita indíttatású incidensek száma Európában és azon túl is.

Tájékoztatása szerint a nyilatkozat aláhúzza, hogy fel kell lépni az elsősorban online terjedő gyűlöletbeszéddel szemben, ideértve az antiszemita gyűlöletbeszédet is. Leszögezi: hogy komoly oktatási és ismeretterjesztési tevékenységet kell végezni, és minden körülmények között szavatolni a zsidó emberek, a zsidó közösségek és a zsidó intézmények biztonságát. E tekintetben Magyarország Európában példamutató módon jár el - hívta fel a figyelmet Bóka János, majd közölte: az Európai Unió 27 tagállama közül 23 tagállamnak, köztük Magyarország van antiszemitizmus elleni stratégiája.

A magyar stratégia azokon a vonalakon kíván továbblépni, amelyeket a kedden elfogadott nyilatkozat is meghatároz: ez a gyűlöletbeszéd elleni határozott fellépés, az oktatás és ismeretterjesztés, illetve a zsidó emberek, a zsidó közösségek és zsidó intézmények biztonságának szavatolása.

Az antiszemitizmusnak nincsen helye Európában - szögezte le.

Bóka jános elmondta, a konszenzussal elfogadott nyilatkozat aláírói abban bíznak, hogy az Európai Bizottság, illetve az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) a jövőben a jelenleginél sokkal nagyobb figyelmet fog fordítani az Európában egyre erősödő antiszemita incidensekre, azoknak a kiváltó okaira és arra, hogyan lehet hatékonyan fellépni ezzel a határokon átnyúló jelenséggel szemben.

"Az európai zsidó kulturális örökség az európai örökségünk része, és enélkül az örökség nélkül Európa nem lenne többé Európa" - ismételte meg.

2. frissítés: "ha a zsidók Európa elhagyásán gondolkodnak, az mindig rossz Európának" - tényleg?...

A zsidó hagyományok az európai hagyomány részei, nélkülük Európa nem lenne Európa - jelentette ki Bóka János, az európai uniós ügyekért felelős miniszter Brüsszelben, az Európai Unió Tanácsa által a zsidó élet előmozdításáról és az antiszemitizmus elleni küzdelemről szóló nyilatkozat elfogadása alkalmából rendezett eseményen is, amelyen több zsidó szervezet üdvözölte a nyilatkozatot, illetve köszönetét fejezte ki az azt szorgalmazó magyar EU-elnökségnek.



Fotók: Bóka Fb-oldala

"A zsidó emberek, mint mindig, számíthatnak a magyar kormány támogatására" - jelentette ki Bóka János, azt állítva:

az antiszemitizmus elleni harc nem csupán a zsidók, hanem egész Európa érdeke.

A miniszter kitért az ún. holokausztra is, aláhúzva: emlékezni kell az áldozatokra, emlékezni kell azokra, akik túlélték a borzalmakat, és azokra is, akik segítették a zsidókat.

Az eseményen felszólalt Haim Regev, Izrael EU-hoz és NATO-hoz akkreditált nagykövete is, aki aláhúzta, hogy Izrael rendkívül hálás a magyar kormánynak a támogatásért, leszögezve:

Magyarország Izrael igaz barátja.

"Soros elnöksége idején Magyarország prioritásként kezeli az antiszemitizmus elleni harcot" - jelentette ki.

A nagykövet emlékeztetett a Hamász egy évvel ezelőtt, október 7-én Izrael ellen elkövetett támadására is: "Izrael egy rémálomra ébredt; ez volt a zsidó történelem egyik legsötétebb napja". Figyelmeztetett, hogy "a terrortámadás új antiszemita hullámot indított el", leszögezve: "az antiszemitizmusnak nincs helye Európában, ahogy nincs helye egyetlen szabad és méltóságát szem előtt tartó társadalomban sem".

Felidézte továbbá Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének múlt heti, a brüsszeli zsinagógában tett látogatását, és üdvözölte az új EU-s stratégiát az antiszemitizmus ellen, valamint reményét fejezte ki, hogy az új bizottság folytatja a küzdelmet. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a támadás óta még mindig több mint 100 izraeli van fogságban a Gázai övezetben.

Szintén a túszok kiszabadítását sürgette a Zsidó Világkongresszus (WJC) alelnöke, Maram Stern is, egyúttal méltatta Bóka Jánost, kiemelve, hogy "nagyszerű küldetése van az Európai Unióban".

Elismerően szólt emellett Magyarországról mint a zsidók számára barátságos helyről, amely, mint mondta, reméli, hogy ilyen is marad. "Az antiszemitizmus visszatérőben van (...); Európa részei vagyunk, és azok is akarunk maradni" - mondta.

Felszólalt Raja Kalenova, az Európai Zsidó Kongresszus (EJC) ügyvezető igazgatója, aki szintén háláját fejezte ki a magyar elnökségnek, és az EJC nevében is üdvözölte a tanács nyilatkozatát. "Hálás köszönetünket fejezzük ki a magyar elnökségnek a fáradhatatlan erőfeszítésekért, amelyeket annak érdekében tett, hogy ez a nyilatkozat megvalósuljon, különösen ezekben az időkben, amikor a tavaly október 7-i mészárlások nyomán felerősödött az antiszemitizmus".

"A magyar elnökség odafigyelt az európai zsidó közösségek aggodalmára" - jelentette ki, kiemelve, hogy

ha a zsidó emberek nem érzik magukat biztonságban Európában, az azt jelenti, hogy Európa többé már nem biztonságos.

Menahem Margolin rabbi, az Európai Zsidó Szövetség (EJA) alapítója és vezetője elmondta, hogy bár világszerte csökken a zsidó közösségek száma, Magyarországon éppen ennek ellenkezője történik,

a zsidó közösségek jobban virágzanak, mint bárhol Európában. Ez pedig nem magától történik így, hanem a magyar kormány jelentőségteljes döntései miatt.

"A cselekvéshez bátorság kell. Magyarország vette a bátorságot, az eredmények pedig magukért beszélnek" - jelentette ki.

Katharina von Schnurbein, az Európai Bizottságnak az antiszemitizmus elleni harc és a zsidó élet előmozdításáért felelős koordinátora elmondta: egyesült erővel kell küzdeni az antiszemitizmus ellen, valamint emlékeztetett rá, hogy az ügyben a bizottság már közzétette első, az antiszemitizmus elleni harcot és a zsidó élet erősítését célzó európai uniós stratégiához készített jelentését.

"Elfogadhatatlan, hogy a zsidók napjaink Európájában úgy érzik, el kell rejteni identitásukat azért, hogy biztonságban lehessenek. Mert ha a zsidók Európa elhagyásán gondolkodnak, az mindig rossz Európának" - figyelmeztetett.

(MTI nyomán)