A kecskeméti katonai bázist szeretné bővíteni az Egyesült Államok, és a NATO égisze alatt zajló projekt annyira előrehaladott állapotban van, hogy már a közbeszerzések is lezárultak – írja a brit Telegraph saját információira, közbeszerzési információkra hivatkozva. A lap szerint ezt a lépést válasznak szánják az orosz fenyegetésre.




A cikk arról ír, olyan repülők is állomásoznának ezután Kecskeméten, amelyek atomtöltettel rendelkező bombák szállítására, célba juttatására is alkalmasak.

Az amerikai Európai Védelmi Kezdeményezés keretében megvalósulú fejlesztés során NATO-kompatibilis taktikai vadászrepülők és stratégiai szállítórepülők kerülnének Kecskemétre (a NATO pápai légibázisán már állomásozik szállítógépekből egy kötelék). F-15 Eagle harci gépek mellett A-10 Warthog és C-5 Galaxy teherrepülők is érkeznének Bács-Kiskun székhelye mellé. A cikk megjegyzi, az amerikai légierőnek voltak már Magyarországon F-15-ösei F-16-osai, de csak kiképzés, nem elrettentés céljából.

Az utóbbi napokban olyan hírek terjedtek, miszerint Oroszország az évtized végére készen fog állni egy NATO-val megvívandó totális háborúra. Emiatt is telepít Washington atomfegyvereket Nagy-Britanniába. A Magyarországra érkező F-15-ösök is képesek hordozni a britekhez kerülő B61-12 gravitációs bombákat.

Kecskeméten van a Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárjának központja, ahol a JAS Gripen repülők is állomásoznak. A reptér bővítéséről azt írja a Telegraph, több közlekedőút és parkolóhely is épül az újonnan érkező repülőknek, fejlesztik a világítást, és egy 21 millió dolláros (7,7 milliárd forintos), már aláírt szerződés keretében üzemanyag-tároló épül.

Háttérként arról ír még a Telegraph, hogy Oroszország ukrajnai inváziója óta egyre hangosabb a kardcsörtetés Moszkva felől, erre reagálva Joe Biden amerikai elnök már elrendelte 20 ezer amerikai katona átirányítását a NATO keleti peremére. A kecskeméti és pápai légibázisok használatáról 2021-ben állapodott meg Washington és Budapest. Ez része volt egy olyan amerikai tervnek, ami még Donald Trump elnöksége alatt keletkezett, és kelet-európai légibázisok helyrehozataláról, fejlesztéséről szólt.

Hogy mi, mikor és hogyan fog Kecskeméten felépülni, illetve milyen jellegű repülők fognak ott állomásozni, arról a Telegraph-cikket szemléző Telex megkérdezte a Honvédelmi Minisztériumot és a Kormányzati Tájékoztatási Központot, de még nem válaszoltak.

Frissítés: stop atomfegyver!

A 24.hu megkereste a Honvédelmi Minisztériumot az ügyben, ahonnan - szerintük legalábbis - "cáfolták a brit lap értesüléseit". Eképpen:

Az Amerikai Egyesült Államoktól olyan kérés, hogy Magyarország területén atomfegyver tárolására kerüljön sor, nem érkezett. Atomfegyverek behozatala a magyar kormány és az Országgyűlés hozzájárulása nélkül nem lehetséges. A kormány ilyen engedélyt nem adott és a jövőben sem tervez ilyenhez hozzájárulni.

Csakhogy nem is atomfegyverekről volt szó, hanem atomfegyvert hordozni képes amerikai repülőkről. Ismerve a kormány mellébeszélési stílusát az efféle "cáfolatok" során, valószínűsíthető, hogy a cikkben foglaltak igazak - különben azokat az állításokat cáfolták volna, nem pedig azt, amit nem is írt vagy mondott senki.