Eltűntként keresi a rendőrség a Fejér vármegyei Jenő polgármesterét. Kerekes Ildikó az idei önkormányzati választáson indult el újra, és nyert a szavazatok ötvenegy százalékával. A polgármester a megyei listán is elindult a Fidesz-KDNP színeiben, írta hétfő este a 24.

A polgármesternek a rendőrség honlapján megjelent körözés szerint a múlt szombaton veszett nyoma.




Kerekes Ildikó a választási portál adatai szerint 2019 óta vezeti a települést, ám a község honlapján a polgármester menüpont alatt róla sem található információ, ahogy a képviselőtestületről és a testületi ülésekről sem. Az sem világos, hogy a község új önkormányzata megtartotta-e már az alakuló ülését. Jenő Fejér vármegye nyugati szélén, Polgárditól északnyugatra található, lakosainak száma mintegy 1200 fő.

Nem sokkal azután, hogy a lap megírta, hogy a rendőrség eltűntként keresi a polgármestert, Kerekes Ildikó adatai eltűntek a rendőrség honlapjáról. A lap levélben kereste az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletét, hogy megtudják, továbbra is keresik-e a polgármestert, de még nem válaszoltak.

Frissítés: megtalálták a polgármestert

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság adatvédelmi okokra hivatkozva megtagadta a választ, a lapnak azonban később sikerült elérnie a polgármester egyik családtagját, aki közölte, hogy Kerekes Ildikót megtalálták. Ezt telefonon a jenői polgármesteri hivatal is megerősítette.

A Szeretlekmagyarország.hu-nak azt is elárulta a hivatal, hogy a polgármester kórházban van, de hangsúlyozták, hogy jól van. Hogy miért került kórházba, nem derült ki.