Rövidesen további magyar állampolgárokat menekítenek ki Libanonból, ennek lehetőségét a két ország közötti megállapodás alapján ezúttal Szlovákia fogja biztosítani az evakuációs légijáratával - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
A minisztérium tájékoztatása szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy Libanonban néhány száz magyar ember tartózkodik, közülük 233-an vannak a bejrúti nagykövetség látókörében, azonban döntő többségük életvitelszerűen él az országban.
"Huszonkét magyar állampolgár van, aki konzuli védelemre regisztrált, tehát valamilyen okból rövidebb ideig (akár turistaként, tanulóként, dolgozóként vagy bármilyen más okból) tartózkodik Libanonban" - tette hozzá.
Kiemelte, hogy a kormány augusztus elején már végrehajtott egy evakuációs műveletet, akkor mindazon magyar állampolgárok el tudtak jönni Libanonból, akik akartak. Ők tizennyolcan voltak végül, köztük hét kiskorú.
Tudatta, hogy most is felajánlották a lehetőséget a Libanonban tartózkodó magyar embereknek, hogy segítenek nekik a hazatérésben, amire ezúttal összesen tíz ember jelentkezett.
"Ezért megállapodtunk a szlovák barátainkkal, akik hamarosan mentesítő járatot küldenek Libanonba, hogy ezen a járaton felajánlják a férőhelyek egy részét a jelentkező magyar állampolgárok számára, így az evakuációra jelentkezett magyar állampolgárok hamarosan a szlovák evakuációs járattal jöhetnek haza, a magyar-szlovák együttműködés eredményeként" - jelentette be.
Szijjártó Péter kifejtette, hogy ez nem példátlan, hasonló esetben Magyarország is mindig felajánlja a segítségét először a környező, majd az európai országoknak, végül tágabb körben mindenki másnak.
"A bejrúti repülőtéren ott lesznek a kollégáim, és segítenek majd azoknak a magyar állampolgároknak, akik eljönnek. Számukra hamarosan a konkrét időpontot is jelezni fogjuk, amit biztonsági okokból most itt nem tennék meg" - közölte.
"Az evakuációs járat Pozsonyba érkezik természetesen, ahol pedig a pozsonyi nagykövetségen dolgozó kollégák fogják várni a hazatérő magyar állampolgárokat. A konkrét időpontról és a konkrét útvonalról pedig majd utólag fogunk tájékoztatást adni" - fűzte hozzá.
A miniszter figyelmeztetett, hogy miközben közeleg az első évfordulója a Hamász Izraellel szembeni "ördögi terrortámadásának", a Közel-Kelet stabilitása rendkívüli mértékben megingott.
"Látható az, hogy folyamatosak a katonai műveletek, és ezek most már az Izrael szomszédságában lévő országokra is kiterjedtek. Napok óta zajlanak a légitámadások és egyéb fegyveres akciók, többek között Libanon területén is" - mutatott rá.
"Ezért ismét hangsúlyosan, tisztelettel arra kérek minden, a régióba utazni kívánó magyar állampolgárt, hogy ha csak valami életbevágóan fontos dolog nincsen, most tekintsen el a térségbe utazásától, hiszen látható, hogy előre nem jelezhető események történnek, folyamatosak a rakétatámadások, a fegyveres összecsapások" - mondta.
Kitért arra is, hogy számos repülőjáratot törölni kellett vagy máshova átirányítani, így Budapest is ilyen vészhelyzeti repülőtérré vált.
Végül ismét aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a közel-keleti konfliktus egyre súlyosabb, és fontosnak nevezte a további eszkaláció elkerülését.
"Még egyszer arra kérek minden magyar állampolgárt, hogy lehetőleg kerülje el a térséget a következő időszakban utazásai során (…) Ha pedig valaki Libanonban bajba kerül, akkor kérem, hogy keresse vagy a konzuli ügyeletet, vagy a nagykövetséget a jól ismert elérhetőségek valamelyikén" - összegzett.
(MTI)