Péntek óta harcolnak a Jóban Rosszban korábbi színésznője, Sallai Nóra és a 44 éves színésznő ötéves kisfiának az életéért, miután brutális balesetet szenvedtek Alsónémedi egyik kereszteződésében.
A színésznő éppen játszótéren volt a kisfiával, ahonnan már indultak volna haza dunaharaszti otthonukba. Az első kereszteződésből kifordulva azonban összeütköztek egy, a főúton gyorsan hajtó BMW-vel.
A hatalmas karambolban Sallai Opelje felborult, a színművésznő és a kisfia pedig beszorult a roncsba. A kocsi ajtaját az odarohanó férfiak tépték le, egyikük a kisfiút, másikuk a színésznőt emelte ki a roncsból. A kisfiút újra kellett éleszteni, borzalmas állapotban volt.
A BMW-hez is odamentek segíteni, a kocsiban két "ember" ült: az anyósülésen ülő férfinek nyílt combtörése volt, míg a sofőr agyrázkódást szenvedett, őket szintén kórházba szállították, jelenleg is ott kezelik mindkettőjüket. A Bors úgy értesült, hogy
bár az anyósülésen utazó Kevin volt az autó tulajdonosa, azonban a kocsit a mindössze 18 éves Rikárdó vezette.
Az is kiderült, hogy nyolcan ültek a balesetet okozó autóban, az ütközés utáni pillanatokban öten azonnal elszaladtak, később még egy utas elhagyta a helyszínt, ketten azonban sérüléseik miatt nem tudtak elmenekülni.
– Traffipax is van itt, de úgy látszik, van akit ez nem zavar. Úgy hallottuk, hogy a BMW-ben ülők sem helyiek, hanem ócsaiak voltak, és már többször feltűntek a településen. Akkor sem mentek éppen lassan, mint ahogyan állítólag most is iszonyú tempóban hajtott a sofőr - mondta a lapnak egy asszony.
Sokan azt is említették, hogy Rikárdónak már korábban is voltak veszélyes húzásai a kocsival, egyesek szerint a vezetéstől is eltiltották.
A Bors az üggyel kapcsolatban felkereste a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, akik elárulták: a baleset idején mind a két sofőr érvényes engedéllyel vezetett:
– A pénteken, Alsónémedi területén történt balesetben érintett járművezetők mindketten rendelkeztek érvényes vezetői engedéllyel – mondta Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A kisfiú és édesanyja azóta is válságos állapotban van, a közösségi oldalakon színésztársak, barátok és ismerősök kérnek mindenkit, hogy véradással segítsenek Nórának.
Frissítés: további adalékok
A Bors egy másik cikkében azt írja, információjuk szerint a BMW sofőrje ittas lehetett, és gépjárművük világítása sem működött tökéletesen, jelentősen rontva a színésznő esélyét, hogy a sötét úton észrevegye a felé száguldó autót és kivédje a drámai balesetet. Úgy tudják továbbá, a másik járműben utazó társaság tagjainak már korábban is meggyűlt a bajuk a hatóságokkal, az utak rémei voltak.
Az alábbi összeállításban látható a baleset 3:55-től: