Nem túlzás azt állítani, hogy november 9-én olyan esemény lesz Magyarországon, amihez hasonló legalábbis nagyon ritkán kerül megrendezésre. A Hungulf Expóról és Konferenciáról pedig a rendezvény web és Facebook-oldalán is egyre több információ érhető el, írja a Magyar Jelen.




Még tavasszal jelentette be Toroczkai László, hogy Hungulf néven szervez rendezvényt a Mi Hazánk, melynek célja az Öböl-menti országokkal való szorosabb gazdasági együttműködés kiépítése, új piacok szerzése a magyarországi kis és középvállalkozások számára. A bejelentésnél pedig nem állt meg a történet, hiszen immár hivatalossá vált, hogy november kilencedikén expót és konferenciát is rendeznek Magyarországon.

Új lehetőségek a magyar gazdák előtt

A Hungulf Facebook-oldalán már jelenleg is számos információ érhető el a rendezvény céljával kapcsolatban. „A magyar piac útja keletre visz, hiszen az Öböl-menti feltörekvő országok ajtaja nyitva áll a magyar vállalkozások, gazdák előtt” – írják a szervezők az egyik bejegyzésben. Hangsúlyozzák, hogy a Hungulf Expo megteremtésével kivételes lehetőséget biztosítanak a kis- és középvállalkozások számára, hogy új üzleti kapcsolatokat teremtve, termékeiknek export lehetőséget biztosítva „új korszakba lendítsük a magyar gazdaságot.” Emlékeztetnek arra is, hogy az Öböl-menti országokból rengeteg követ és vállalkozó érkezik hazánkba, „akik csak arra vágynak, hogy megmutassuk nekik magyar sajátosságainkat!”

Vásárolni is lehet majd a magyar termékekből

A Hungexpo központban minden kilátogatónak lehetősége van megismerni hazánk eddig ismeretlen, ám egyedi termelőit, akiktől helyben vásárolni is lehet majd. Fontos kiemelni, hogy a rendezvényre a belépés díjtalan lesz minden látogató számára.

A szervezők kiemelik azt is, hogy Magyarországnak új piacok kellenek, ahol megmutathatjuk egyediségünket, innovációinkat, ahol tárt karokkal várnak jövőbeli partnereink. A Mi Hazánk Mozgalom főszervezésével megvalósuló Hungulf az Öböl Menti Együttműködési Tanács országainak (Kuvait, Bahrein, Katar, Egyesült Arab Emírségek, Omán, Szaúd-Arábia) politikai és gazdasági szereplőit hozza Budapestre, új távlatokat kínálva minden magyar gazdának, termelőnek és vállalkozásnak. Bővebb információ a rendezvényről annak weboldalán, a hungulf.com-on érhető el.