A Mi Hazánk Mozgalom részvételével Brüsszelben új pártcsoport és európai parlamenti frakció alakult a Szuverén Nemzetek Európája néven - közölte az MTI-vel Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke Brüsszelben.

Toroczkai László nyilatkozatában történelmi napnak nevezte a frakció megalapítását, és kiemelte: a Szuverén Nemzetek Európája szellemi megalapítása tavaly a magyar Országházban történt az úgynevezett Budapesti Nyilatkozat elfogadásával, amelyet idén a Szófiai Nyilatkozat erősített meg.

Elmondta, az uniós parlamenti frakciót egyelőre kilenc uniós tagország 28 képviselője alkotja. Tájékoztatása szerint a frakcióban a Mi Hazánk Mozgalom mellett a német Alternatíva Németországért (AfD) párt, a Visszahódítás (Reconquete) Franciaországból, a Szabadság és Függetlenség Konföderáció (Konfederacja) Lengyelországból, az Újjászületés Bulgáriából, a Se Acabó La Fiesta Spanyolországból, a Szabadság és Közvetlen Demokrácia Párt (SPD) Csehországból, a Köztársaság (Republika) Szlovákiából és a Nép és Igazságosság Unió Litvániából vesz részt.

We did it. pic.twitter.com/I8Crgs6cWX

— Toroczkai László (@ToroczkaiLaszlo) July 10, 2024

Vannak további érdeklődők, még növekedhet a frakció létszáma - tette hozzá.

Közölte ugyanakkor, hogy az S.O.S. Románia párt csatlakozását a Mi hazánk Mozgalom kérésére a frakció elutasította. Szavai szerint a magyarellenesség, illetve az olyan térképek használata, amelyek akár a Tiszáig mutatják Románia határait, nem elfogadhatók.

"Ez is mutatja, hogy nincsenek alá- vagy fölérendelt szerepek a frakcióban" - fogalmazott Toroczkai, majd hozzátette: kimondható, hogy régi barátok, régi szövetségesek hozták létre az új EP-frakciót.




Kérdésre válaszolva közölte: arról, hogy az új frakció a jövőben együttműködik-e majd más uniós parlamenti képviselőcsoportokkal, a pártcsoport tagjai később, Borvendég Zsuzsannának, a Mi Hazánk Mozgalom EP-képviselőjének részvételével döntenek majd.

Közlése szerint a frakciót alkotó pártok képviselői az Európai Parlamentben tartott alakuló ülésen nyilatkozatot fogadtak el szerdán, amelyben kijelentették: Európát független nemzetállamok szövetségeként képzelik el, illetve azt, hogy meg kell állítani a migrációt.

Belekerült a szövegbe az is, hogy a család egy nőből, egy férfiből és gyermekekből áll, ami azt jelenti, hogy a frakció elutasítja a szélsőséges, politikai jellegű LMBTQ-ideológiát - mondta. Leszögezték továbbá: "Európát meg akarjuk őrizni olyannak, amilyennek megismertük" - emelte ki a pártvezető.

"Mi tényleg azt gondoljuk, ha egyenrangú európai nemzetek hoznak létre szövetséget, az működőképes. Ha viszont valamiféle Európai Egyesült Államokat akarnak ránk erőltetni, azt elutasítjuk" - tette hozzá Toroczkai László.

Korábban írtuk: Toroczkai: olyat teszünk ma, ami még nemzeti radikálisnak mondott magyar pártnak sohasem sikerült

A pártelnök X-bejegyzése:

Olyat teszünk ma, ami még nemzeti radikálisnak mondott magyar pártnak sohasem sikerült. Brüsszelben, az Európai Parlamentben, a szövetségeseinkkel megalakítjuk az új európai pártcsaládot, az EP új frakcióját.

Ennek az új európai szövetségnek tavaly Budapesten tettük le az alapjait, majd a Szófiai Nyilatkozattal erősítettük meg.

Európa ellenségeivel nem egyezkedni akarunk, nem kéredzkedünk be hozzájuk, hanem le akarjuk őket győzni.

🇪🇺 Olyat teszünk ma, ami még nemzeti radikálisnak mondott magyar pártnak sohasem sikerült. Brüsszelben, az Európai Parlamentben, a szövetségeseinkkel megalakítjuk az új európai pártcsaládot, az EP új frakcióját. Ennek az új európai szövetségnek tavaly Budapesten tettük le az… pic.twitter.com/DSBP0lLVYz

— Toroczkai László (@ToroczkaiLaszlo) July 10, 2024

Frissítés: a Green Deal ellen, a migráció ellen és Európa iszlamizálódása ellen

A cseh Szabadság és Közvetlen Demokrácia Párt (SPD) közölte, hogy más szélsőjobboldali pártokkal együtt szerdán bejelentik az Európai Parlamentben a Szuverén Nemzetek Európája nevű új képviselőcsoport létrehozását, írja a Politico nyomán a 24.

Tomio Okamura, az SPD vezetője keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az Alternatíva Németországért (AfD) lesz a legerősebb erő a csoportban. A többi tagot nem nevezte meg, azonban Borvendég Zsuzsannának, a Mi Hazánk Mozgalom EP-képviselőjének a szóvivője már megerősítette, hogy csatlakozik a képviselőcsoporthoz.

Az SPD-nek egy képviselője, Ivan David jutott be a testületbe, ő korábban az Identitás és Demokrácia (ID) frakció tagja volt. Az AfD-t azután zárta ki az ID, hogy a német párt EP-listavezetője, Maximilian Krah rámutatott, hogy az SS nem minden tagja volt bűnöző. Az európai parlamenti képviselőcsoport létrehozásához 7 tagállamból legalább 23 képviselő szükséges.

A csoport programja a Green Deal ellen, a migráció ellen és Európa iszlamizálódása ellen is irányul. Azt akarjuk, hogy Brüsszel hatásköre visszakerüljön a nemzeti szintre – mondta Okamura.

A brüsszeli lap korábban beszámolt arról, hogy a Szuverén Nemzetek Európájához való csatlakozásról tárgyal még Milan Uhrík szlovák képviselő, 14 AfD-s EP-képviselő, a bolgár Újjászületés három képviselője, Sarah Knafo, a francia Visszahódítás (Reconquete) EP-képviselője, egy litván EP-képviselő, valamint a lengyel Konföderáció párt néhány tagja.

Knafo azt mondta, hogy az AfD küldöttsége meglátogatta őt Párizsban, hogy megpróbálják meggyőzni a csatlakozásról, de még nem döntött. „A Konföderáció párt még mindig tárgyalásokat folytat, és különböző forgatókönyveket mérlegel” – mondta a lengyel párt szóvivője ez ügyben.

2. frissítés: íme a résztvevők

A német Alternatíva Németországért (AfD) párt elegendő partnert talált saját frakció alakításához az Európai Parlamentben - erősítette meg Alice Weidel társelnök szóvivője a Die Welt című lap korábbi jelentését, írja az MTI.

A parlamenti frakciót egyelőre kilenc uniós tagország 28 képviselője alkotja, közöttük 14-en az AfD-ből.

További résztvevők:

Weidel szóvivője szerint a frakció nyitva áll további csatlakozni szándékozók előtt.

A frakció megalakulását hivatalosan szerda este jelentik be a Welt beszámolója szerint. Az AfD a frakciónak a Szuverén Nemzetek Európája nevet javasolja adni.

A frakcióvezető a tervek szerint René Aust, az AfD türingiai parlamenti képviselője lesz. Az elnökhelyettesi posztokról jelenleg még folynak a tárgyalások.

A cseh SPD vezetője, Tomio Okamura a cseh CTK hírügynökségnek megerősítette az AfD-vel közös parlamenti frakció létrehozásának tervét.

3. frissítés: újabb magyar siker: nem veszik fel a magyarellenes oláh hisztérika pártját

Friss Toroczkai-bejegyzés:

Történelmi nap. Megcsináltuk: Perceken belül megszületik az új európai pártcsaládunk és EP-frakciónk, már itt vagyok az Európai Parlamentben, ahol aláírjuk az alapító nyilatkozatot. Szuverén Nemzetek Európája - ez lesz a nevünk.

Egyelőre 28 EP-képviselőnk van, 9 országból, de lehetnek még csatlakozók.

A román S.O.S. Románia csatlakozását ugyanakkor - a mi kérésünkre - visszautasította a frakció. Nekünk sikerült, ami a Fidesznek nem, amikor a szintén magyarellenes AUR román pártot felvették az ECR frakciójába.

Tagjaink: AfD (Németország), Mi Hazánk (Magyarország), Újjászületés (Bulgária), Konföderáció (Lengyelország), "Vége a bulinak" (Spanyolország), Republika (Szlovákia), Visszahódítás (Franciaország), Emberek és Igazságosság Uniója (Litvánia), SPD (Csehország).

Történelmi nap. Megcsináltuk: Perceken belül megszületik az új európai pártcsaládunk és EP-frakciónk, már itt vagyok az Európai Parlamentben, ahol aláírjuk az alapító nyilatkozatot. Szuverén Nemzetek Európája - ez lesz a nevünk. Egyelőre 28 EP-képviselőnk van, 9 országból, de… pic.twitter.com/hCD9U8GKEp

— Toroczkai László (@ToroczkaiLaszlo) July 10, 2024