A Fonyódi Járási Ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat azokkal a fiatal férfiakkal szemben, akik összeszólalkoztak, majd kölcsönösen bántalmazták egymást Balatonlellén.

A vád szerint két harmincas éveiben járó férfi 2023 augusztusában az egyikük menyasszonya társaságában szórakozni érkezett a Balaton-parti városba, ahol nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztottak. Amikor ezt követően éjszaka a forgalmas sétálóutcán a vádlottak elsétáltak másik három férfi mellett, velük egy illetlen megjegyzés miatt szóváltásba keveredtek.

Ez a vita – annak ellenére, hogy az egyik vádlott jelen lévő menyasszonya megpróbálta azt megakadályozni – nem sokkal később tettlegességig fajult. A két társaságba tartozó férfiak egymásra támadtak, és többször megütötték, illetve megrúgták a másik csoport tagjait. A verekedés során hárman is könnyű sérüléseket szenvedtek, a további bántalmazásnak az vetett véget, hogy egy szemtanú értesítette a rendőrséget, melyet észlelve az egyik társaság távozott a helyszínről.

A Fonyódi Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottakkal szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

Az eseményeket egy térfigyelő kamera rögzítette: