Rövidesen kilép az MSZP-ből Őrsi Gergely II. kerületi polgármester – ezt a politikus a 24.hu-nak adott interjúban jelentette be.
Őrsi Gergely 2019 óta vezeti a kerületet, június 9-én a szavazatok 69,72 százalékát begyűjtve nyerte meg a kerületi polgármester-választást. A fideszes Dombi Rudolf csak 28,09 százalékot ért el. Őrsinek (aki az MSZP mellett a DK, a Momentum, a Párbeszéd-Zöldek és az LMP támogatásával indult a választáson) a következő öt évben a közgyűlésben is kényelmes többsége lesz. A kimagasló győzelmet azzal indokolta, hogy „öt év alatt egy elérhető önkormányzatot sikerült létrehozni, mely ténylegesen az itt élők problémáival, gondjaival, fejlesztési igényeivel foglalkozik, és nem pártpolitikai csatározásokra vesztegeti az idejét”.
Őrsi azt mondta, rövidesen kilép az MSZP-ből, más pártba pedig nem is lépne be. „Egyszerűen tényleg nem hiszem, hogy önkormányzati szinten pártpolitikának van helye és van értelme” – indokolta döntését. „Gyakran remélik politikusok, hogy majd önkormányzati szintről nagy kaliberű országos politikusokká növik ki magukat, de a rendszerváltás óta erre nem sok példát láttunk. Az önkormányzati politizálás más gondolkodásmódot, más feladatmegoldási képességet igényel” – fogalmazott.
Őrsit az is kiábrándította, hogy amikor a Fidesz meghozta azt a szabályt, hogy a polgármesterek helyett pártlisták alapján áll össze a fővárosi közgyűlés, akkor „mindegyik párt azon nyomban elkezdett alkudozni”. „Ez nekem óriási csalódás volt” – mondta. „Nem szerettem volna a fővárosi közgyűlés tagja lenni, ne legyen félreértés, de most kizárólag pártpolitikai alapon kerültek be oda a képviselők” – tette hozzá. Mint mondta, azért is ódzkodik a pártpolitikától, mert „az ellenzék már többet beszél arról, hogy ki kivel fog össze, mint a várost, országot érintő ügyekről. Ez nekem egyre kiábrándítóbb”.
A politikus már 2023-ban is beszélt arról, hogy nincs nap, hogy ne gondolkodna el rajta, hogy elhagyja a szocialista pártot. Most a 24.hu-nak azt mondta, „egyre kevesebb nap telik egy úgy, hogy gondolkoznék ezen. Ez valószínűleg azt is jelenti, hogy igazából már meghoztam ezt a döntést, hogy nem feltétlenül szeretnék a párt tagja lenni”.
Azt viszont nem árulta el, pontosan mikor fog kilépni, mint mondta, először a pártot fogja tájékoztatni erről. Arra a kérdésre, hogy az MSZP-t meg fogja-e lepni a döntése, azt mondta, nem.
A gyenge választási szereplés után lemondott az MSZP két társelnöke, Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre. Arra a kérdésre, hogy van-e benne tettvágy, hogy feltámassza a pártot, Őrsi annyit válaszolt: „röviden, nem”. A Telexnek adott interjúban Molnár Zsolt nemrég azt mondta, „az MSZP élt, él és élni fog”. Őrsi erre úgy reagált, ehhez a pártnak jó egészséget kíván, de ebben már nem szeretne részt venni. Szerinte eddig is minimális volt a kapcsolata a párttal.
(24 - Telex nyomán)