"Nyitva van az ajtó a Tisza Párt részére, de a döntés nem az én kezemben van, arról a jövő héten fog dönteni az Európai Néppárt frakciója" – mondta budapesti sajtótájékoztatóján Manfred Weber, az EPP elnöke, aki délután találkozott Magyar Péterrel.




Weber megerősítette, hogy most csak egy "tényfeltáró misszióra" érkezett Budapestre, ahol délelőtt a KDNP elnökével, Semjén Zsolttal is találkozott. Mint fogalmazott, nagyon örül, hogy a Tisza Párt szeretne csatlakozni az Európai Néppárt frakciójához, és azt látja, hogy a képviselőjelöltjeik is jól felkészültek a munkára. Emlékeztetett rá, hogy az EPP-hez való csatlakozás az európai erőközponthoz való csatlakozást jelenti.

Azt Magyar Péter is megerősítette, hogy örömmel csatlakoznak majd az Európai Néppárt frakciójához.

"Remélem, hogy ez egy gyönyörű európai barátság kezdete" – mondta a Tisza Párt alelnöke.



Fotók: Ajpek Orsi / Telex

Megígérte, hogy konstruktívak lesznek ebben az együttműködésben, és jövő héten ott lesznek Brüsszelben, hogy tárgyaljanak. Azt azért hozzátette, hogy néha kritikusak is lesznek, hiszen vannak nagyon érzékeny témák is Magyarországgal kapcsolatban az Európai Parlamentben. Ugyanakkor készen állnak a konstruktív vitára.

"Tisztelet és Szabadság Párt a nevünk, és így is fogunk dolgozni" – tette hozzá Magyar.

Arra a kérdésre, hogy pontosan mik ezek a kritikus kérdések, Magyar annyit mondott, hogy "majd akkor mennek át a hídon, ha odaértek". A hvg kérdésére Magyar Péter megerősítette, hogy az uniós pénzek hazahozatala létfontosságú Magyarország számára, és fontos lenne lezárni az Európai Parlament által elindított hetes cikkelyes eljárást is.

Arról, hogy a Tisza EP-képviselői támogatnák-e Ursula von der Leyen bizottsági elnök újraválasztását, azt mondta, hogy előbb mindenképpen szeretnék meghallgatni a jövőbeli terveit, de természetesen Brüsszelben egy klub tagjai lesznek, így is fognak viselkedni.

Weber délelőtt találkozott Semjén Zsolttal, a KDNP elnökével is, aki azt közölte, hogy pártja számára erkölcsi és politikai okokból is elfogadhatatlan Magyar Péter személye az EPP-frakcióban, a Tisza Párt pedig a Néppártban. A KDNP ezért távozik az Európai Néppártból, ha felveszik a Tisza Pártot. Képviselőjük, Hölvényi György pedig ebben az esetben a néppárti frakcióból is kilép.

Ezt Weber annyival kommentálta, hogy mindig is gyümölcsöző volt a kapcsolatuk a KDNP-vel, a döntés pedig az ő kezükben van az esetleges kilépésről.

Röviden szóba került a Fidesz 2021-es kilépése is a Néppártból, melyre Weber keserű pillanatként emlékszik vissza. Mint mondta, ő hídépítőnek tartja magát, ezért nem könyvelte el sikerként, hogy a Fidesz kilépett. "A hídépítésnek ugyanakkor vége van, amikor látod, hogy már nem lehet együttműködni" – mondta.

Arról, hogy a Fidesz az EP-kampányban azzal vádolta, be akarja vezetni a kötelező sorkatonaságot, azt mondta, hogy az gyengeséget mutat, hiszen egy erős, demokratikus párt nem kampányol hazugságokkal.

(hvg)