Azért jöttünk, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba. (…) Az elmúlt időszakban világossá vált, hogy a választópolgárok megtévesztésére alapozta a Fidesz a választási stratégiáját – közölte Karácsony Gergely csütörtök délután tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján.



Fotó: Adrián Zoltán / 24

Karácsony ezt követően azt mondta: nemcsak politikai kérdés, hanem óriási kihívás is Szentkirályi Alexandra utolsó pillanatban történő visszalépése, és nyilván nehéz felkészíteni erre a választási szerveket. Ez nagyon sok bizalomvesztéssel jár, fogalmazott.

Gondolhatnánk, hogy az érvénytelen szavazatok újraszámolása visszaad valamit az elvesztett bizalomból, de ennek az ellenkezője történik – közölte. Karácsony szerint a bizonyítékok valójában a fideszes delegáltak nyilatkozatai. A választási bizottság nem a lezárt szavazóurnákat rendelte be, hanem arra szólította fel a helyi választási irodák vezetőit, hogy bontsák fel ezeket az urnákat, és az érvénytelen szavazatokat juttassák el ide. „Ez egy súlyos hiba, és nagyon nehéz nem politikai szándékot felfedezni ebben”, hangsúlyozta.

További probléma az, hogy a szavazatokat olyan kötegezéssel kell ellátni, hogy ha bárki hozzányúl ezekhez a szavazatokhoz, az világos és egyértelmű legyen, ám azt hallják a választási irodáktól, hogy ez a kötegezés nem valósult meg, a legtöbb helyen nem a törvényes rendnek megfelelően vették ki az érvénytelen szavazatokat.

"Nagyon könnyű az érvénytelen szavazatból csak egy tollvonással érvényes szavazatot csinálni." Karácsony azt gondolja, hogy erre a helyzetre egyetlen egy válasz van, egyetlen dolgot tehetnek: ez pedig az, hogy ha Budapest teljes területén megismétlik a főpolgármester-választást a lehető legrövidebb időn belül.

A főpolgármester ezt követően arról beszélt, hogy szerinte az egész újraszámlálási folyamatban nem valósult meg jogállamiságot biztosító garancia.

Ha bekövetkezik a választás megismétlése, akkor mindenki világos helyzettel szembesülhet, érvelt Karácsony. Szerinte viták árnyékolják be azt a bizalmat, ami nélkül nem lehet ezt a várost vezetni.

Karácsony elmondta: bármi is lesz az újraszámlálása eredménye, mindenképpen a választás egész Budapesten való megismétlését fogja kezdeményezni, akkor is, ha őt, akkor is ha Vitézy Dávidot hozza ki győztesként a szavazatok újraszámlálása.

"Csak az a jó választási eredmény, ahol ő a győztes"

Így reagált Vitézy:

Korábban írtuk: Karácsony a teljes főpolgármester-választást megismételtetné

Pontokba foglalta aggályait és észrevételeit Karácsony Gergely főpolgármester a Nemzeti Választási Bizottság az érvénytelen voksok újraszámlálását elrendelő döntésével és az újraszámlálási folyamattal kapcsolatosan. Az aggályok miatt a teljes főpolgármester-választás megismétlését kezdeményezheti Karácsony.

A Magyar Hang értesülését Karácsony környezetéből a 24.hu-nak is megerősítették. A főpolgármester délután négy órára rendkívüli sajtótájékoztatót hirdetett.

Az érvénytelennek minősített szavazólapokat péntek reggel kezdik el számolni.

(24)