Dúró Dórát a Mi Hazánk eredményváróján kérdezte a 24. A párt elnökhelyettese szerint Magyar Péter megjelenése hosszú távon nem fogja roncsolni pártjuk támogatottságát, és beszédes, hogy a Fidesz Vitézy Dávid mögé sorolt. /Bővített hír./
Itt visszanézhető az eredményváró:
Toroczkai: maradéktalanul sikerült elérni a célokat
Több mint másfél órát csúszva az eredetileg ígért időponthoz képest, végül éjfél előtt nem sokkal kezdte meg sajtótájékoztatóját Toroczkai László, aki először megköszönte a párt tagságának a munkát, valamint „azon honfitársaink százezreinek, akik a Mi Hazánkra adták a szavazatukat”. Szerinte a teljesítményt az mutatja igazán, hogy ezt ellenszélben érték el, hiszen „egészen példátlan volt az az elhallgatás, cenzúra és lejáratás”, amit a pártjukkal szemben végbevittek, és amiről hétfőn Orbán Viktort is szándékozik majd kérdezni.
Toroczkai szerint pár dolog világosan látszik a még nem százszázalékos eredményekből is. A legfontosabb, hogy négy politikai erő maradt állva: a Fidesz-KDNP, a Tisza Párt, a DK-Párbeszéd-MSZP szövetség és a Mi Hazánk. Az összes többi párt szerinte megsemmisült, tehát ez a négy politikai erő fogja eldönteni, merre tart Magyarország.
A pártelnök kijelentette, hogy a mai választáson a kitűzött céljaikat maradéktalanul elérték, ugyanis bejutottak az Európai Parlamentbe is a magyar Parlament után. Szerinte a két EP-mandátum se lehetetlen, de az egy már biztosnak tűnik az eredmények alapján.
Toroczkai az eredményekből azt olvasta ki, hogy a Mi Hazánk vidéken már a második legerősebb politikai erő, és az országban mindenhol megkerülhetetlen erővé váltak.
Az a feladat vár ránk, hogy a budapestiek számára is érthetővé tegyék a politikai elképzeléseiket
– mondta, megköszönve főpolgármester-jelöltjüknek, Grundtner Andrásnak is a munkát.
Emellett két fontos feladatot tűzött ki a párt elé:
Az egyik, hogy valószínűleg utazniuk kell Brüsszelbe, hogy a nemzetközi szövetségeseikkel megkezdjék a tárgyalásokat, akik szintén bejutottak az EP-be. Ezek közül kiemelte az AfD-t, amely szerinte a közeljövőben akár Németországot is irányíthatja majd.
A másik: óriási munka vár a párt tagságára, mert a mostani választáson megsemmisült pártok támogatóit is meg kell győzni a saját víziójukról.
A Mi Hazánk Mozgalomnak most olyan rakétákat kell begyújtania, amilyet még nem látott Magyarország
– mondta, hozzátéve, hogy egy-két nap pihenés belefér, de utána hatalmas munka jön, mert most kezdődik csak az igazi küzdelem.