Tiszabura kapcsán szeretném felhívni az olvasók figyelmét egy érdekes riportra, amely a Jászkunság című folyóirat 1976. évi harmadik (szeptemberi) számában jelent meg.

A közel fél évszázados riportot Bistey András Nemcsak Tiszabura Gondjai címmel az Ezredvég című folyóirat újra közölte a XIX. évfolyam 10. számában, 2009. októberében. Itt érhető el.



Illusztráció: Fortepan

Íme 12 válogatott idézet a fenti riportból:

A Kádár-korszakban készült riportból világosan kiderül, hogy az elmúlt 50 évben semmit nem javult a településen élő cigányok szociális, gazdasági, egészségi, oktatási és társadalmi helyzete. Hogy ez miért van? Talán önvizsgálatot kellene tartania a helyi cigányságnak, és nem a többségi társadalomban kellene keresni a hibát, és a magyarságot tenni felelőssé minden rosszért.

Arról nem is szólva, hogy napjainkban jó pár település van az országban, ahol a cigányság aránya meghaladta a 33%-ot, miközben a magyarság kiszorul ősi életteréből, és folyamatosan csökken a létszáma a Kárpát-medencében.

Tiszabura valóban megérdemelte volna a figyelmet mint elrettentő példa. 2024-ben már nemcsak települések, hanem egész országrészek szembesülnek azokkal a bizonyos gondokkal, amikkel Tiszaburán találkoztunk 1976-ban.

Azon pedig már meg sem lepődünk, hogy a Kádár-korszakban milyen nyíltan és őszintén lehetett beszélni a cigánykérdésről, míg napjaink liberális demokráciájában azonnal szájzárat raknak azokra, akik igaz szólásra nyitják ajkaikat.

Tóth Máté
történész

Korábban írtuk: Tiszaburai "pezsgés"