Antiglobalista tüntetést szervezett a Mi Hazánk Mozgalom Budapestre, a Külügyminisztérium elé. "Mutassuk meg, hogy van még igazi antiglobalista erő Magyarországon! Mondjunk NEM-et a WHO-szerződésre! NEM-et a vendégmunkásokra! IGEN-t a készpénzhasználatra!" - foglalták össze invitációjukban a demonstráció főbb célkitűzéseit. A több ezer embert megmozgató, vonulásos rendezvényen felszólalt többek között Toroczkai László Mi Hazánk-elnök, Dúró Dóra, az antiglobalista párt elnökhelyettese és az Országgyűlés alelnöke, illetve Szakács Árpád újságíró, publicista is.

A demokratikus Facebook-cenzúra miatt Zuckerbergéknél csak a tüntetés "Toroczkai-mentes" része nézhető vissza.

Toroczkai László beszéde a YouTube-on tekinthető meg:

A Bem József téren gyülekeznek a Mi Hazánk antiglobalista demonstrációjára érkezők. 15 óra után nem sokkal, a Himnusz eléneklésévél megkezdődött a tüntetés.

Tóth-Beeri Szilvia: ha a végrehajtómaffia 21 milliós sérelemdíjat követel Toroczkai Lászlótól, vajon mennyit érdemelnének az oltáskárosultak?

Az első felszólalót, Tóth-Beeri Szilvia operaénekest Novák Előd, a tüntetés házigazdája szólította a színpadra.

Tóth-Beeri elmondta, a haza nem eladó, pénzen nem megvehető. Meg kell tartanunk az egészségügyi önrendelkezési jogunkat is.

Ha a végrehajtómaffia 21 millió forintos sérelemdíjat követel Toroczkai Lászlótól, vajon mennyit érdemelnének azok az oltáskárosultak, akiket megnyomorítottak az évek során? - tette fel a kérdést.

Szakács Árpád: elitünk keresztény, konzervatív jelszava csak kirakati giccs

A politikai, gazdasági és kulturális elitünk el van telve a "tisztességével", "bátorságával", "megvesztegethetetlenségével" - kezdte beszédét Szakács Árpád publicista.

Csakhogy az elmúlt évek során megmutatták önnön, hamis arcukat. A keresztény, konzervatív jelszavuk csak kirakati giccs, cirkuszi kellék. Ennek ellenére újra és újra visszatapsolják a hatalomba ezeket a hamis embereket.

A felvilágosodott ember magabiztosan sétált bele a sötétség barlangjába, miközben felszámolta a természetes hierarchiát.




A publicista szerint a polgári világ bűne főleg abban állt, hogy megtagadta a hierarchiát, a mennyiséget helyezte előtérbe. Csak a csőcselék és a prófétái hirdetik a mennyiség elvét a minőség felett. A tömegembernek nincs tartása, csak lefelé tud nézni és csak lefelé tud húzni. Nincsen semmilyen tartópillére, amire az életben támaszkodhat. Értékrendje sincs, maximum visszamond jelszavakat, mint a papagáj. A tömegpártok tömegembereinek a torkán bármit le lehet nyomni.

A tömegembernek nincs felelősségérzete, a felelősségtudatot nem bírja, átruházza másokra. A tömegember folyamatosan fél és retteg.

A tömegember önérzetes, hiszen az egyenlőség van a tudatába vésve. Mindent lehúz s jellemtelenség padlójára. Véleménye szinte mindenről van, gondolata annál kevésbé - mutatott rá.

Ahhoz, hogy egy nép szabad maradjon, ahhoz biztosítani kell az információk szabad áramlását, kritikus módon kell gondolkodnia.

A tömegember élete hajóját a jéghegynek kormányozta, de vele együtt mi is elsüllyedhetnünk, ha nem vigyázunk.

Ma a Mi Hazánk Mozgalom a gondolkodó emberek közössége. Ezért szállunk szembe továbbra is azokkal az erőkkel, amelyek szabadságunkra törnek. Akinek fontos a szabadság, csak és kizárólag a Mi Hazánkban bízhat - mondta a résztvevőknek Szakács.

Akiben van felelősség a jövője iránt - tette hozzá -, az most kizárólag a Mi Hazánk mellett dönthet a júniusi választásokon is.




Szakács Árpád beszéde után a demonstrálók elindultak  az Egészségügyi Államtitkárság felé.







Csak a pedofiloknak legyen kötelező az injekció! A bicskei pedofil vakcináját majd mi készítjük! - közölte a vonuló, több ezres tömegnek Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke.

Dúró Dóra: a sorskérdésekben a Fidesz, Gyurcsányék, illetve Magyar Péterék is ugyanazt a globalizmust képviselik

Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese kijelentette, globális diktatúra helyett magyar jövőt építünk. Ez a tétje az előttünk álló választásoknak.

Kormányunk a mi pénzünkből támogatja Ukrajnát, telepíti be a vendégmunkásokat. A baloldal és a Fidesz a sorskérdésekben együtt szavaz, nincs köztük különbség - mutatott rá a fontos részletre az Országgyűlés alelnöke. A közös kasszából fizetjük már az Ukrajnának küldött fegyverszállítmányokat is, a kormány teljesen visszavonult ebben a kérdésben.




Ugyanúgy nem kérünk a Facebook világából sem, amely nem kizárólag elhallgatja a neki nem tetsző tartalmakat, de manipulálják a tömegeket. A Facebook ellen felléphetett volna a magyar kormány Brüsszelben, mégsem tették meg, kiegyeztek a globalistákkal - tette hozzá.

A Samsung gyár, amely deklaráltan megnyomorította a saját munkásai gyermekeinek életét, most bővít létesítményt Gödön.

A sorskérdésekben a Fidesz, Gyurcsányék, illetve Magyar Péterék is ugyanazt a globalizmust képviselik.

Sem a bevándorlást, sem a vendégmunkásnak álcázott bevándorlást nem támogatjuk, szögezte le Dúró.

A globalizmus és a magyar jövő feszül most egymásnak.




Korrupció helyett elszámoltatást, Mészáros Lőrincék helyett növekvő magyar középosztályt. LMBTQ-propaganda helyett egészséges, gyarapodó magyarságot, Győzike helyett Wass Albertet, bevándorlás helyett határvédelmet, deviáns pedofilok helyett valódi gyermekvédelmet, identitás vesztés helyett hagyományőrzést, digitális nyomkövetés helyett a készpénz védelmét, világkormány helyett nemzeti szuverenitást, oltásterror helyett szabadságot, a globális diktatúra helyett pedig magyar jövőt! - sorolta a képviselő asszony.

Ne feledjük, a magyarság jövője a tét! Tartozunk ennyivel a gyermekeinknek! - zárta beszédét Dúró Dóra.

Patrubány: Magyarországon síri csend van, a WHO tervéről

Patrubány Mikós a Magyarok Világszövetségének elnöke beszédében elmondta, hogy kevesen vannak, akik jelenleg átlátnak a globalista WHO szitáján.




Magyarországon síri csend van, a WHO tervéről. A Mi Hazánkon kívül senki sem emeli fel a szavát ellene.




Toroczkai: Magyarországon egyszerre élősködik Orbán Viktor rendszere és a globalizmus

Szeretnék köszönetet mondani, hogy itt vagytok, mert ez azt jelenti, hogy van még magyar ellenállás, vannak még olyan emberek, akiket nem algoritmusok irányítanak, hanem a saját gondolataik - köszöntötte a tüntetésen részt vevő ezreket Toroczkai László Mi Hazánk-elnök.

Ha nem létezik a globalista világ, akkor vajon miért tehet meg mindent a világot behálózó Meta? A Fidesz, Magyar Péter vagy a DK miért nem akarja betiltani a Pride-ot? Mert nem önálló Magyarországban gondolkodnak és tudják, hogy az internacionális LMBTQ-lobbi jóval erősebb ennél - adta meg a választ a jogos kérdésekre a pártelnök.



(Kép: Mészáros Ödön)

Orbán Viktor a globalizmus mintájára építette ki a NER-t. A magyar nemzet sorstragédiája, hogy Magyarországon egyszerre élősködik Orbán Viktor rendszere és a globalizmus.

Mi mindkettővel szemben állunk, ez az igazi harmadik út - ígérte Toroczkai.

A Fidesz és a baloldali ellenzék is lózungokat pufogtat a kampány során. A NER "békét" akar, mégis támogatják Ukrajnát és a háborút.

Vajon mi a titkos alku?

Vajon mi az a titkos alku, ami miatt Magyarország szinte egyedül maradt az ENSZ-ben is, mint Izrael csatlósa? Vajon mi az, ami Orbánt és a NER-t ennyire odaköti barátjához, Benjamin Netanjahuhoz?

El kell számoltatni ennek a rendszernek a haszonélvezőit! Akik lehetővé tették ennek a rendszernek az élősködését a magyarságon, azokat el kell számoltatni. Ezért fogunk benyújtani egy új törvényjavaslatot az Országgyűlésben.




Gazdaságpolitikánk a globális nagyvállalatok helyett a magyar adottságokra, a magyar emberre épít. Fel kell mérni, hogy miben vagyunk jók, miben teljesítenek jól a magyarok.

Beperelik az Astra Zenecát

Még ebben a hónapban be fogjuk perelni az Astra Zenecát. Senki nem beszél arról, hogy betiltották a vakcinájukat. Utánuk az összes többi felelőst elő fogjuk venni - jelentette ki Toroczkai, hozzátéve, hogy "nemet mondunk a WHO-ra, hajlandóak vagyunk bármeddig elmenni ebben a kérdésben". A világkormányzás felé való utat el kell torlaszolnunk.

"Nem Majdan téri forradalmat akarunk, hanem igazi, radikális, magyar utat"

Mindent el fogunk követni, hogy ne tudjanak minket elhallgattatni! Ha mi egyszer azt mondjuk, hogy nincs más út, csak az, hogy megindulunk, akkor azt véssék eszükbe a globalista nagyurak, hogy nem bohóckodunk szögezte le, majd emlékeztetett arra, hogy meg lehet a kormányt is állítani, mint a napelemesek esetében, és meg lehet a kormányt buktatni is. "Akkor lesz végre rend ebben az országban! Nem Majdan téri forradalmat akarunk, hanem igazi, radikális, magyar utat, magyar változást!"

"Hazánknak rendületlenül! Köszönöm, hogy ennyien eljöttetek! Fel a győzelemre!" - zárta a beszédet Toroczkai László, melyet a személyét érintő Facebook-cenzúra miatt csak a YouTube-on lehetett élőben közvetíteni.

(Tudósítás: Ábrahám Barnabás - Kuruc.info)

További képek a demonstrációról:



Fotók: Mészáros Ödön