Nem fél a haláltól, és bár folyamatosan romlik az állapota, még mindig nem készül a végső búcsúra az alkotmányjogász, aki exkluzív beszélgetésre invitálta lapunkat, írja a Népszava, alább olvasható a cikkük.

A Népszava képaláírása: "Most semmiféle fájdalmat nem érez, és ha engedélyezett lenne az eutanázia, akkor sem élne vele" (fotó: Pavel Bogolepov)

Óriási kék szeme szinte világít beesett arcából. A tekintetébe próbálok kapaszkodni mindvégig a beszélgetés során, és arra gondolok, ha kérhetnék bármilyen szuperképességet, az a gondolatolvasás lenne. Mert Karsai Dániel agya pontosan úgy forog, mint korábban, akár még fél éve is, amikor az első interjút készítettem vele, amikor még nehézkesen ugyan, de választékosan képes volt kifejezni a gondolatait... Mi sem mutatja ezt jobban, mint az, hogy az éjjeliszekrényen nem valami krimi vagy ponyvaregény, hanem Kis János Alkotmányos demokrácia című könyve hever –, de a teste egyre inkább cserben hagyja, és már szinte érthetetlenek a szavai.

Éppen ezért nagyrészt az én szavaimat és gondolataimat fogják most olvasni, valamint a kérdéseimre kapott reakciókat osztom meg önökkel. Karsai Dániel személyes blogja nagyon régóta olvasható a Facebookon, ügyvédi irodája nagyon fontos ügyeket képviselt hosszú évek óta, azonban visszapörgetve a bejegyzéseit jól nyomon követhető, hogy míg a tavaly szeptemberi bejelentése előtt – amikor közzétette, hogy a gyógyíthatatlan ALS betegségben szenved, és a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, hogy Magyarországon is engedélyezzék a kegyes halált – körülbelül ezer követője volt, egy-egy posztjára pár tucatnyian reagáltak, amióta nyilvánosságra került harca az eutanázia lehetőségéért, több ezer ember követi őt. (Mennyire beteg világban élünk, hogy egy halálos betegség kell ahhoz, hogy felfigyeljünk valakire, mennyire értékes…) És a közösségi médiában szinte szokatlan módon a kommentek túlnyomó többsége abszolút pozitív, támogató, elismerő, Karsai Dániel sokak számára példaképpé vált az elmúlt hónapokban.

Az alkotmányjogász megerősíti, hogy olvassa a kommenteket, és elfogadja azt a szeretetet, ami felé árad, nagyon sokat jelent ez számára, bár nem ez volt a célja, amikor elindította a harcát. Ugyanakkor azokkal nem ért egyet, akik azt kívánják a kormányoldali politikusoknak, hogy ugyanazt éljék át, amit ő, pusztán azért, mert nem hajlandók őt meghallgatni, de még népszavazást sem kiírni a kérdésben. (Elképesztő higgadtsággal és eleganciával viselte mindig is a politikusoktól felé áradó közönyt, ahogy fogalmazott: a fülsiketítő hallgatást…)

Amikor Magyar Péter kitálalt az első interjúban a NER-ről, Karsai teljes mellszélességgel kiállt mellette, és közösségi oldalán jelezte, szívesen segíti a tevékenységét. Azóta azt a visszajelzést kapta, hogy Magyar is támogatja az ő törekvését, de az utóbbi hetekben már nem volt olyan állapotban, hogy aktuálpolitikai kérdésekkel foglalkozzon.

Az alkotmányjogász nemrégiben tüdőgyulladást kapott, két hetet töltött kórházban, nemrég térhetett haza otthonába, ahol már 24 órás segítségre szorul. Mindössze a nyakát és az egyik lábát képes már mozgatni, nagyon picit, és nyelni sem tud, így gyomorszondán keresztül táplálják. Korábban többször hangsúlyozta: ő nem meghalni akar, és nem döntötte el előre, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor már be akarja fejezni. Elismeri, hogy most, a kórházban töltött napok során volt, amikor úgy érezte: elég volt. Amikor a kórházban napokon keresztül iszonyatos izomgörcsök kínozták, és nem múlt a szenvedése, megfordult a fejében, hogy itt a vége. Most azonban – fizikailag – rendben van, semmiféle fájdalmat nem érez, és ha engedélyezett lenne az eutanázia, akkor sem élne vele.

Nem fél a haláltól, és nem ez tölti ki a gondolatait a nap 24 órájában, hanem az, hogy minél több időt töltsön a barátaival és a szeretteivel. Szokott arra gondolni, hogy vajon mi lehet „utána”, de ezt persze senki nem tudja, nem tudhatja… Ha lehetősége lenne visszamenni abba az időbe, amikor már tudta, hogy gyógyíthatatlan beteg, de még fizikailag képes lett volna önkezével véget vetni az életének, akkor sem tenné meg. „Jó volt, és most is jó.” Semmit nem tenne másképp, semmit nem bánt meg. Azt sem, hogy amikor kiderült a betegsége, közös megegyezéssel szakított a barátnőjével. „Túl nagy áldozat lett volna, ha velem marad. Nemhogy nem bántam meg, hanem örülök neki, hogy elment.”

A rövid beszélgetés is szemmel láthatóan rettenetesen kimeríti őt, úgyhogy a végén már csak a két legfontosabb kérdésre várok tőle választ, amit a közismerten nagy focirajongó Karsai végre mosolyogva ad meg.

Visszajut-e a Vasas az NBI-be? „Igen!”

Ki nyeri meg a foci Eb-t? „Mi!”