Sajnos beigazolódik, amiről régóta beszélünk, nincs megállás a lejtőn, a Fidesz ígéreteivel ellentétben (már a korábbiakat sem tartották be, mert a vendégmunkás igenis migráns) kijátszható lesz a vendégmunkástörvény, de ki sem kell játszani, könnyít rajta a Fidesz a globális nagytőke kedvéért.




Dr. Apáti István, a Mi Hazánk országgyűlési képviselőjének információi alapján valami egészen veszélyes folyamat kezd kibontakozni. Apáti a Vállalkozásfejlesztési Bizottság tagja, s a tegnapi bizottsági ülésen szembesült vele, hogy a Fidesz egy - szokásos - salátatörvénybe bújtatva egy pár "apró" módosítást szeretne átvinni.

Ezek között van, hogy "kiemelt beruházások" esetében, amelyekhez egyelőre a paksi atomerőmű-bővítést és a Budapest-Belgrád vasútvonal építését sorolták, tovább tartózkodhatnak Magyarországon a vendégmunkások. Eddig hivatalosan 2 évig lehetett, de ezekben az esetekben már 5 évről van szó! Sőt, ami még rosszabb, ki akarnak venni néhány olyan biztosítékot is a törvényekből, amely tiltaná a családegyesítést. Tehát valószínűleg lehetőségük lesz a családegyesítésre.

Felfogják egyáltalán, hogy ezzel milyen folyamatot indítanak el? Vagy fogalmazzunk úgy, a folyamat sajnos már elindult, de még löktek is ezen a szakadék felé egy jó erőteljeset... A vendégmunkás-kérdés a következő évek legfontosabb kérdése. Nem lesz fontosabb. Amint részletesebb információk derülnek ki a Fidesz újabb nemzetellenes lépéséről, természetesen beszámolunk.

Lantos János - Kuruc.info