- 2022-ben 150 ügyész és rendőr több tucat helyszínen csapott le elsősorban minisztériumi tisztviselőkre, akik a vádak szerint kenőpénzért cserébe elsősorban vissza nem térítendő EU-s támogatások elnyerésében működtek közre.
- Összesen 54 ember ellen emeltek vádat februárban. A 24.hu által megismert vádirat szerint az ügyészség pénzügyminisztériumi osztályvezetőket, főosztályvezető-helyetteseket, egy főosztályvezetőt és egy volt helyettes államtitkárt is börtönbe küldene.
- A fővádlottak minisztériumi tolvajnyelvet találtak ki, hogy lehallgatásuk esetén a nyomozók ne tudják azonosítani őket, mégis kiderült, kit neveztek „Faszfejnek” és kit „Pumuklinak”.
- A korrupciós hálózat vezetője 10 évre börtönbe kerülhet, nála és családjánál százmilliós vagyont, BMW-t és Rolex karórát is lefoglaltak.
- Karsai Tamás volt helyettes államtitkár négy év börtönt kaphat, Barta-Eke Gyula volt állami cégvezető pedig öt évre rács mögé kerülhet.
- Hadházy Ákos szövetségese is a vádlottak közt van.
- Varga Mihály minisztériuma hallgat az ügyben, tárcája helyett egy másik minisztérium reagált.
- Varga Mihály pénzügyminiszter tucatnyi korábbi beosztottjára – köztük osztályvezetőkre, főosztályvezető-helyettesekre, egy főosztályvezetőre és egy volt helyettes államtitkárra is – letöltendő börtönbüntetés kiszabását kéri az ügyészség abban a minisztériumokon átívelő korrupciós ügyben, amiben februárban emeltek vádat.
Illusztráció: Csóti Rebeka / 24
A Pénzügyminisztériumot és a Miniszterelnökséget is érintő vesztegetési botrányban a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) ötvennégy fő ellen emelt vádat. Ez az az ügy, ami 2022 áprilisában robbant ki, amikor 150 ügyész és rendőr több tucat helyszínen csapott le elsősorban minisztériumi tisztviselőkre. A vádak szerint a kormánytisztviselők kenőpénzért cserébe főként vissza nem térítendő európai uniós támogatások elnyerésében működtek közre.
A 24.hu által megismert vádirat szerint az elsőrendű vádlott, egy pénzügyminisztériumi referens, jól szervezett korrupciós hálózatot épített ki, amelyben széles körben tartott kapcsolatot pályázatírókkal, projektmenedzserekkel és pályázó cégek vezetőivel. A rendszer lényege az volt, hogy a minisztériumi személy több munkatársát – köztük vezető kormánytisztviselőket – bevonva, milliós összegekért cserébe elintézte a pályázatok nyertességét, az ellenőrzések cégek számára kedvező lefolytatását, valamint a pályázatokkal kapcsolatos kérelmek, jogorvoslati eljárások pozitív elbírálását.
A vádak alapján az elsőrendű vádlottnak még arra is volt gondja, hogy a pályázatok helyszíni ellenőrzését is kontroll alatt tartsa, ezért a Pénzügyminisztérium helyszíni ellenőrzési osztályvezetőjét – a későbbi harmadrendű vádlottat – is bevonta a korrupciós hálózatba. Utóbbi gondoskodott róla, hogy a kenőpénzzel biztosított támogatások helyszíni ellenőrzésére saját magát, vagy egy munkatársát – aki az ötödrendű vádlottja lett a bűnügynek – osszák be. Abban állapodtak meg, hogy az érintett ellenőrzések a kedvezményezettek számára kedvezően folynak le, vagyis az ellenőrzés nem tár fel hibát, és rövid időn belül lezárják a vizsgálatokat.
Az ügyészség szerint összesen 108 európai uniós forrásból finanszírozott (főként a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében kiírt) pályázat, valamint további 8 hazai forrású (az Egészségügyi Támogatási Program keretében benyújtott) pályázat érintett. A benyújtott kérelmekkel igényelt támogatás összértéke meghaladja a 25 milliárd forintot.
Külön pikantériája az ügynek, hogy az első hat vádlottnak – mint pénzügyminisztériumi tisztviselőnek – az is a feladatkörébe tartozott, hogy a nemzeti csalás elleni stratégiában meghatározott feladatokat végrehajtsa, és a csalás megelőzésében, annak azonosításában is közreműködjön.
„Gestapo” és „a Faszfej” – avagy ilyen a minisztériumi tolvajnyelv
A vádirat azt is részletezi, hogy az elsőrendű vádlott azért, hogy az általa kialakított korrupciós hálózat a hatóságok elől rejtve maradjon – a saját használatú mobiltelefonja mellett –, beszerzett egy másik, hagyományos, operációs rendszerrel nem rendelkező telefont és egy, nem az ő nevére szóló előfizetéshez tartozó telefonszámot, amit évente lecserélt. Ezenkívül további egy-egy hagyományos mobiltelefont és egy-egy, nem az ő előfizetésében lévő telefonszámot szerzett be a másod-, a harmad-, és a tizenkilencedrendű vádlottak számára, hogy a korrupciós bűncselekményekkel kapcsolatos kommunikációjukat ezeken keresztül folytassák.
Az elsőrendű vádlott által erre a célra használt telefonszámot kizárólag a vele a korrupciós bűncselekmények elkövetésében együttműködő hivatalos személy vádlottak, és a pályázó cégek érdekében tevékenykedő vádlottak ismerték.
De ez még nem minden, az ügyészség szerint a korrupciós bűncselekmények elfedése érdekében az elsőrendű vádlott kitalálta azt is, hogy ő és társai az érintett cégeket és személyeket kódneveken, egy-egy jellemző tulajdonságukból képzett ragadványneveken említették egymás közt azért, hogy ha a hatóság lehallgatná a telefonbeszélgetést, annak témája ne legyen felismerhető.
Így például az ügy másodrendű vádlottját úgy nevezték, „az Öreg”. A harmadrendű vádlottat „a Kedves” néven, míg a helyszíni ellenőrzést „Gestapo” fedőnéven emlegették.
A hetedrendű vádlottat – aki egyébként a Pénzügyminisztérium egyik kontrolling osztályát vezette – úgy nevezték: „a Faszfej” vagy „a hülye, akihez ki kell menni”.
A Miniszterelnökség részéről érintett főosztályvezetőt „Pulyka husinak” nevezték el, más vádlottakat „Pumukli”, „Bagoly” vagy „Okos madár” néven emlegették, de volt köztük olyan is, akit „Kudlik Julinak” vagy „Görögsalinak” hívtak.
Fedőneve: „Kékszakáll” – négy évet kaphat a volt helyettes államtitkár
A vádiratból kiderül az is, hogy az egymás közt csak „Kékszakállként”, illetve „Lisztes Krisztiánként” is emlegetett tizenegyedrendű vádlott nem más, mint Varga Mihály pénzügyminiszter korábbi helyettes államtitkára, Karsai Tamás. Ő 2014 és 2018 között a Pénzügyminisztérium jogelődje, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára volt.
Karsai Tamás a Századvég Alapítvány és a MV-Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. által rendezett konferencián Budapesten, a Larus Rendezvényközpontban 2013. december 5-én (fotó: Soós Lajos / MTI)
Karsai a vádak szerint egy problémás EU-s pályázat kapcsán azt ajánlotta fel, hogy – kenőpénzért cserébe – a korábbi munkaköréből eredő, hivatalos személyekkel fennálló jó kapcsolatai révén elintézi, hogy egy nyertes cég szerződését módosítsák. Továbbá, hogy a társasággal szemben hozott, támogatás visszafizetésre kötelező döntés visszavonását is elintézi. Ez végül Karsai segítsége nélkül is megtörtént, de a vádirat szerint ötmillió forintot azért felvett „szolgálataiért”. Továbbá a korrupciós hálózat egyik tagjával arról is megállapodott, hogy havonta 500 ezer forintért rendelkezésre áll, és korábbi kapcsolatait be tudja vetni hasonló ügyekben. E körben összesen 4,5 millió forintot, összesen 9,5 millió forint kenőpénzt vett át az ügyészség szerint.
A volt helyettes államtitkárra – beismerés esetén – négy év letöltendő börtönbüntetést kért az ügyészség, valamint négy év közügyektől eltiltást, 2,8 millió forintos pénzbüntetést, és 9,5 millió forint erejéig vagyonelkobzást.
Öt évre börtönbe küldenék az ügyészek Palkovics László bizalmasát
„B úr” volt a ragadványneve a vádak szerint Barta-Eke Gyula tizenkettedrendű vádlottnak, aki a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) volt kancellárjaként 2015-ben vált ismertté, amikor egy egyetemi tévéműsor felvételén a stúdióban lévő nők teherbeejtésén viccelődött, amiért a BME teljes vezetése elhatárolódott tőle.
Barta-Eke 2019 és 2022 közt a korábban Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztérium felügyelete alá tartozó IFKA Közhasznú Nonprofit Kft.-t vezette. E minőségében ő volt az, aki egyes EU-s pályázatokhoz az előminősítési tanúsítványt kiállította.
A vádirat szerint Barta-Eke Gyula a tanúsítványok kiállításáért cserébe egyenként hárommillió forintot kért a pályázóktól.
Az ügyészek szerint a pénzeket egy ismerőse, a bűnügy tizenharmadrendű vádlottjának közreműködésével kapta meg.
Palkovics László, Barta-Eke Gyula és Áder János a Budapesti Műszaki Egyetem tanévnyitó ünnepségén ez egyetem aulájában 2015. szeptember 1-jén (fotó: Máthé Zoltán / MTI)
Ezenkívül a vádak alapján azt is vállalta az állami cégvezér, hogy a Pénzügyminisztériumban meglévő kapcsolatán keresztül elintézi, hogy az általa kiadott IFKA előminősítési tanúsítvány megszerzését követően a benyújtott támogatási kérelmeket a Pénzügyminisztérium pozitívan bírálja el, és azok támogatást kapjanak. Utóbbi közbenjárásért a vádiratban foglaltak szerint a támogatási összeg 4 százalékának megfelelő összegű készpénz kifizetését kérte, amit több alkalommal meg is kapott.
A vádak alapján Barta-Eke több alkalommal kapott tízmillió forintot meghaladó csúszópénzt, ezért az ügyészség 124,5 millió forint erejéig kért vagyonelkobzást vele szemben, valamint öt évre börtönbe is küldenék őt.
Egyebekben az ügyészek hat évre eltiltanák a volt állami tisztviselőt a gazdálkodó szervezetek vezetésétől, és öt évre a közügyektől is. Továbbá kiszabnának rá majdnem hétmillió forint pénzbüntetést is.
A cégadatok szerint Barta-Eke Gyula jelenleg a Palkovics László irányítása alatt álló Autóipari Próbapálya Zala Kft. cégvezetője. Ezt a társaságot több más céggel együtt kiszervezték az államtól a győri egyetemet is működtető Széchenyi István Egyetemért Alapítványba. A társaság honlapjára nemrég felkerült vezető tisztviselőket tartalmazó dokumentumból törölték Barta-Eke nevét, ugyanakkor az is igaz, hogy a cégbíróságra leadott dokumentumok alapján egyelőre továbbra is cégvezető Barta-Eke.
Hadházy Ákos szövetségese is vádlottak közt
A büntetőügy ötvenkettedrendű vádlottja Vancsura István kecskeméti politikus, aki leginkább Hadházy Ákos független országgyűlési képviselővel együttműködő ügyvédként, szövetségeseként ismert. A férfit pénzmosással vádolja az ügyészség. A terhére rótt vádak szerint a bűnügy elsőrendű vádlottja – a korrupciós hálózatot létrehozó pénzügyminisztériumi referens – pénzének tisztára mosásában segédkezett, akivel már az 1990-es évek óta barátok voltak. A vádirat szerint az elsőrendű vádlott a hozzátartozói részére két panellakást vásárolt a korrupcióval szerzett készpénzből, amelyek esetében Vancsurát bízta meg az adásvételi okiratok megszerkesztésével.
Az ügyészek szerint Vancsurának a lakásvásárlások esetében az a bűne, hogy nem ellenőrizte ügyvédként a vételár eredetét. A vádak szerint Vancsura az elsőrendű vádlottal fennálló barátsága okán a fokozott ügyfél-átvilágításra vonatkozó kötelezettségét nem teljesítette, családtagjait nem nyilatkoztatta a készpénz forrásának igazolására.
Vancsura István (fotó: Mohos Márton / 24)
Továbbá azzal vádolják, hogy ellenjegyzett egy olyan dokumentumot, amelynek segítségével az elsőrendű vádlott 180 millió forint korrupciós pénzt próbált elfedni. A vádirat alapján az elsőrendű vádlott tartott tőle, hogy a korrupcióból származó pénzét a hatóságok lefoglalják, ezért egy olyan dokumentumot készített, amely azt tartalmazta, hogy az egyébként széfben tárolt pénz a vidéken élő, korábban fogorvosként dolgozó – szintén megvádolt – édesanyjától származik, aki paraszolvenciaként kapta az összesen 180 millió forintot.
Az ügyvédet mindezekért hét évre börtönbe küldené az ügyészség.
A vádakkal kapcsolatban a 24 megkereste Vancsura Istvánt, aki elmondta, nem jegyezte ellen a dokumentumot, amivel az elsőrendű vádlott a 180 millió forint származását próbálta igazolni. Azt állítja, ez a vád egyszerűen nem igaz. Elmondta azt is, nem tudott arról, hogy a valóban régi ismerősének, az elsőrendű vádlottnak egy forint illegális jövedelme lenne. Az ügyfél-átvilágításra vonatkozó kötelezettség elmulasztásáról szólva pedig elmondta, csak magas kockázat esetén lett volna kötelessége jelenteni a pénzmosás gyanúját, ám nem tartotta kockázatosnak két panellakás megvásárlását családon belül.
Hozzátette, szerinte az ügyészség pontosan tudja, hogy Orbán Viktor ügyeivel és fideszes prominens személyekkel szembeni feljelentések készítésében ügyvédként aktívan közreműködik, amit most nem végezhet, mert nem gyakorolhatja hivatását a vádak okán. Szerinte koncepciós eljárásról van szó.
Zár alá vett készpénz, BMW, Rolex karóra
A korrupciós hálózatot kiépítő pénzügyminisztériumi referens tíz év börtönbüntetést kaphat. A vádirat szerint nála és családjánál jelentős vagyont foglaltak le a nyomozók. Zár alá vettek:
- 128 millió forintot az édesanyja nevén lévő széfből,
- 49 millió forintot az édesanyja nevén bérelt másik széfből,
- 4 millió forintot a felesége nevén bérelt széfből,
- 4 millió forintot az apósa nevén bérelt széfből,
- 3,5 millió forint készpénzt,
- 9845 USA dollárt, 7640 eurót,
- 13 millió forintot bankszámlán,
- csaknem 80 millió forintot értékpapírszámlán,
- egy Ford Fiestát és egy BMW X6-ost,
- két IV. kerületi ingatlant,
- valamint egy Rolex Submarine Date típusú karórát.
Varga Mihály minisztériumában hallgatnak a történtekről
Mivel osztályvezetőket, főosztályvezető-helyetteseket, egy főosztályvezetőt és egy volt helyettes államtitkárt is érint a Pénzügyminisztérium és jogelődje korrupciós botránya, a lap megkereste a Varga Mihály vezette tárcát a kérdéseivel. Többek közt arról érdeklődtek, hogy a miniszternek van-e felelőssége az ügyben, valamint, hogy a tárcán belül milyen következményük lett a történteknek. Választ azonban nem kaptak tőlük. Helyettük a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium reagált. Mindössze annyit közöltek:
„A korrupcióval szemben zéró tolerancia van Magyarországon. Ezt az állítást bizonyítja az is, hogy az érintett dolgozók munkaviszonya – beosztástól függetlenül – azonnali hatállyal megszűnt. Itthon a törvények mindenkire egyformán vonatkoznak, és mind a hazai, mind pedig az európai uniós források védelmében hatékonyan működik a bűnüldözési rendszer. Mivel folyamatban lévő eljárásról van szó, további információ nem adható ki az ügyről, fontos azonban tudni, hogy az érintett szervek a hatóságok munkáját továbbra is mindenben segítik, és a nyomozás közben felmerült további szükséges lépéseket azonnal megteszik. A kormány már számos olyan intézkedést hozott és hoz meg a jövőben, amely a korrupció megelőzését, illetve felderítését szolgálja.”
A Völner–Schadl-ügyhöz nincs közük a történteknek
Időközben az Index egy pénzügyminisztériumi forrásának kérdéseket tett fel az üggyel kapcsolatban. Forrásuk elmondta, ennek az ügynek semmilyen vonatkozásban nincs köze a Völner–Schadl-ügyhöz, vagyis a végrehajtók botrányához, amelyben szintén most zajlik a büntetőeljárás.