Ugrás a cikkhez
Reklám

Állítása szerint eddig feldolgozatlan dokumentumokkal állt elő a tehetségtelen Farkasházy "szatirikus" kéthetilapja.

Polgármester Ur! Alulírottak, a Magyar Nemzeti Szocialista Párt Székesfehérvári Szervezete nevében kérjük, méltóztassék párthelyiség céljára megfelelő lakást kiutalni. Kérjük a Váradi Imre és Bloch Sándor zsidók tulajdonában lévő Nádor utca. 16. számú házban a Hungária Kávéház fölötti I. emeleti helyiségeket (volt Váradi lakás) pártunk részére átengedni. Székesfehérvár, 1944. évi junius hó 9-n.

Ez annak a levélnek a szövege, melyet a Hócipő közölt kedden megjelent cikkében.



A Nádor utca 16 a kép jobb szélén. Földszintjén Váradiék Hungária Kávéháza (1940, kép: Fortepan/Gyöngyi)

A nyolcvanéves levél első aláírója dr. Sulyok László ügyvéd, a Magyar Nemzeti Szocialista Párt székesfehérvári szervezetének vezetője, Sulyok Tamás köztársasági elnök édesapja.



A sarokház Székesfehérvár főutcáján, balról az egykori Nádor utca 16., jobbról a Várkapu utca 2. bejáratával

A Hócipő közöl egy másik, 1944. június 9-én kelt levelet is, melyben ugyanazok az aláírók „megfelelő számú zsidóbútorokat” (szekrényt, íróasztalt, székeket, írógépet, telefont, irodaberendezési tárgyakat) is kérnek a párthelyiség berendezésére az amúgy másfél héttel korábban hivatalba lépett polgármestertől.

A hivatal június 10-én arról tájékoztatta Sulyokékat, hogy a kérelemnek helyt adva kiutalványozza a lakást, további három nap múlva pedig a „zsidóbútorok” sorsa is a fehérvári nemzeti szocialisták kedvére való módon alakult.

A „zsidóbútor” kifejezésről Gergely Anna történész a lapnak azt mondta, rengeteg ilyen igénylést látott korábban a székesfehérvári levéltárban.













(24 nyomán)

Korábban írtuk: Nem mind arany, ami fénylik: Sulyok Tamás szerint apja, a Magyar Nemzeti Szocialista Párt megyei vezetője filoszemita ember volt





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából