Az államelnök apja csak egy szimpla náciszimpatizáns, szélsőjobboldali és antiszemita vidéki ügyvéd volt, nem a kommunista terror ártatlan áldozata – fogalmaz a Hvg360-on megjelent írásában Karsai László zsidó történész a Novák Katalin lemondását követően megválasztott köztársasági elnök, Sulyok Tamás apjáról.

Fotó: Németh Dániel / 444

A március 5-én hivatalba lépő új államfő még az Alkotmánybíróság elnökeként nyilatkozott a kolozsvári Krónikának, azt állítva, hogy édesapját 1946-ban távollétében halálra ítélte a népbíróság. Főleg azért, mert székesfehérvári válóperes ügyvédként elvállalta egy olyan asszony ügyét, akinek a férje később a város párttitkára lett. Szerinte az apja csak úgy tudta elkerülni a kivégzést, hogy tíz évig az ország másik felében bujkált – idézi fel Karsai, aki szerint az interjúban elhangzott történetnek nincs valóságalapja.

Sulyok Tamás vagy rosszul tudja, vagy hazudik. Édesapját, Sulyok László székesfehérvári ügyvédet soha, senki, legkevésbé a népbíróság nem ítélte halálra. Az igaz, hogy elkezdett bujkálni, de nem 1946-ban, és nem az állítólagos halálra ítélése után, hanem már 1945 tavaszán, közvetlenül a felszabadulás után.

1945. május 25-én rendelték el a nyomozást az ügyében, ekkor már hetek óta „szökésben volt” – áll a korabeli népügyészségi aktában. A hatóságok azért figyeltek fel rá, mert 1944. június 17-én a Fejérmegyei Napló Zászlóbontás címmel közölte Sulyoknak, a Magyar Nemzeti Szocialista Párt Fejér megyei vezetőjének a cikkét. E párt két vezetője, Baky László (aki 1944-ben mint belügyi államtitkár részt vett a vidéki zsidóság deportálásának megszervezésében) és Pálffy Fidél ott volt Szálasi Ferenc alvezérei között az 1930-as évek végén, de még „Szálasinál is elvakultabban voltak nácibarátok” – írja a történész. A népbíróság mindkettőjüket halálra ítélte, és ki is végezték őket.

Sulyok a szóban forgó cikkében az ország német megszállását ünnepli azzal, hogy 1944 március végén „végre levegőhöz jutottunk”. Ezért – folytatja Karsai – érthető, hogy a háború után jónak látta, hogy elbújjon. Ugyanakkor ezért az egy cikkért a korabeli népbírósági gyakorlatot ismerve legfeljebb néhány hónap börtönre ítélték volna, ha más, súlyosabb bűnt, mint egy nácibarát és háborúpárti cikk publikálását nem lehetett volna rábizonyítani.

Fotó: Karsai László

Az ügyet 1949-ben újra elővették, a következő évben azonban megszűnt a nyomozás. Sulyok több ügyvéd kollégája azt vallotta ugyanis, hogy a cikk szerzőségét a gyanúsított már annak idején sem vállalta, kettőjük szerint azt egy cisztercita nyilas pap írhatta Sulyok neve alatt. Karsai szerint viszont ügyvéd barátai csak ezzel akarták Sulyok bőrét menteni, aki szerinte legkésőbb a háború után megpróbálta volna tisztázni magát, ha ártatlan, és nem hosszú évekig bujkál ehelyett.

Most már csak egyetlen kérdés vár tisztázásra: tudja mindezt az apjáról dr. Sulyok Tamás főbíró, az új államelnök, vagy nem? Ha tudja, akkor tudatosan hazudik, hamisít, legendát gyárt nemzetiszocialista apja állítólagos halálra ítéléséről. Vagy csak egy nagyon könnyen megtéveszthető, naiv emberről van szó, aki mindent elhisz, amit szülei és/vagy idősebb testvérei neki (be)mesélnek? Neki, mint képzett jogásznak, akinek ismerősei között talán még történészek is vannak, könnyű lett volna ellenőrizni, hogy édesapja neve szerepel-e az 1945 után halálra ítéltek mintegy 500 fős névsorában. Jobb lett volna, ha mielőtt elkezdi terjeszteni, hogy apját a gonosz kommunista népbíróság halálra ítélte, és szegénynek tíz évig kellett bujkálni, először megpróbál utánanézni annak, hogy milyen politikai nézeteket vallott dr. Sulyok László székesfehérvári ügyvéd 1945 előtt

– fogalmaz a történész.

Fotó: Karsai László

(24 nyomán)