Ugrás a cikkhez
Reklám

A szülői szerep méltatása sérti a gyermektelenek érzékenységét – ezzel az abszurd indokolással a demográfiai katasztrófahelyzet ellenére, vagy éppen azt leplezve kitiltották a kormánypárti médiumok a gyermekvállalásra buzdító civil hirdetéseket, melyeket az Anya-Ország Alapítvány Novák Előd egy évi képviselői jövedelmének felajánlásából finanszírozott volna az óriásplakátok mellett, tájékoztat közleményében a Mi Hazánk.




A társadalmi célú hirdetések A legférfiasabb dolog az apaság, illetve A nők legnagyobb dicsősége az anyaság címmel, A gyermek áldás alcímmel megjelenhettek a katolikus Új Ember és a Keresztény Élet, valamint a Hetek és a Világ Magyarsága lapszámaiban, továbbá a Nagycsaládosok Országos Egyesületének újságjában és a Kuruc.info hírportálon, viszont letiltották a kormánypárti Magyar Nemzet, a Mandiner, a Reformátusok Lapja és az Orbán Viktor feleségéhez köthető Képmás folyóiratban, utóbbinak abnormális indokolása szerint tekintettel kell legyenek a gyermektelenek érzékenységére is, ezért pénzért sem hirdetheti senki a szülői szerep fontosságát.

Soha olyan kevés gyermek nem született Magyarországon, mint tavaly, sőt idén januárban további 12%-kal csökkent a születésszám az egy évvel korábbihoz képest, ezért a kormány szégyene az is, hogy állami pénzből társadalmi célú hirdetések helyett csak kormánypropagandát folytat óriásplakátokon napi politikai harcok mentén, sokszor gyűlöletkeltő módon, depressziót okozva pl. a gyermekvállalási kedv fokozása helyett.

A TV2 is letiltotta az Értékteremtők című műsora Novák Előddel már leforgatott adását, mert Rogán Antal utasítására a csatornán nem jelenhet a Mi Hazánk kapcsán semmi, még a pártot egy szóval sem említő társadalmi célú hirdetés sem. A szemléletformáló misszióról szóló, a TV2 műsorajánlóiban többször beharangozott háttérbeszélgetés utolsó pillanatban letiltott videója azonban eljutott a Mi Hazánkhoz:

A legutóbbi országgyűlési választásokon megtagadta a Mi Hazánk fizetett politikai hirdetéseinek megjelentetését is a Magyar Nemzet, a Metropol, a Bors és 19 megyei lap nevében eljáró Mediaworks a Csak a Fidesz! jelszavuk mentén. A Mi Hazánk az elhallgatása miatt akkor négymillió példányszámú újság kiadásáról döntött, de a párt hiába szerződött és fizetett ki a nyomdaköltségen kívül mintegy 42 millió forintot a listaállítás alapján járó kampánytámogatásból országos terjesztésre, az alvállalkozók végül kifarolni kényszerültek, mert megfenyegette őket a megállapodásokról valahogy információt szerző fideszes Mediaworks leányvállalata, a MédiaLOG, mely monopolhelyzetbe került, miután a kormányzat ennek érdekében egy évvel korábban megszüntette a Magyar Posta szolgáltatását a politikai kiadványok terén. A MédiaLOG megtagadta a Mi Hazánk kiadványainak terjesztését, sőt ahova elért a fideszes politikai maffia keze, ott igyekeztek már akkor megfojtani harmadik utas pártot, illetve az azzal együttműködő cégeket. Ezért akkor a Mi Hazánk aktivistái vittek a postaládákba több millió újságot.

Kapcsolódó: A legjobb úton a nemzethalál felé: 12 százalékkal született kevesebb gyermek, mint egy évvel korábban





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából