Ugrás a cikkhez
Reklám

Elfogadta az Országgyűlés Novák Katalin köztársasági elnök lemondását hétfőn. A képviselők a döntést 196 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül hozták meg.



Korábbi fotó

Novák Katalin február 11-i keltezéssel nyújtotta be lemondó nyilatkozatát a parlamentnek. A köztársasági elnök jogállásáról szóló törvény szerint az államfő megbízatása az Országgyűlés elfogadó nyilatkozata meghozatalának napján szűnik meg.

Az alaptörvény rendelkezik arról, hogy ha az államfő megbízatása idő előtt szűnt meg, a megszűnéstől számított harminc napon belül kell az Országgyűlésnek megválasztania az utódját.

A köztársasági elnököt az Országgyűlés öt évre választja. Államfővé megválasztható bármely magyar állampolgár, aki elmúlt 35 éves.

A képviselők hamarosan megkezdik az új köztársasági elnök megválasztásáról szóló szavazást.



Fotó: Papajcsik Péter / Index

Azt is bejelentették, hogy Varga Judit lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról.

"Fizetést", lakást, titkárságot, autót és sofőrt is kap

A törvény szerint Novákot a lemondása után is köztársasági elnöknek kell szólítani, ugyanúgy, ahogy elődjeit, Schmitt Pált és Áder Jánost is. A volt köztársasági elnökök életük végéig ugyanannyit keresnek, mint a mindenkori államfők: ez a házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese, jelenleg bruttó 4,5 millió forint havonta.

Nováknak ki kell költöznie családjával együtt a Béla király úti köztársasági elnöki rezidenciából, de az Országgyűlés Hivatalától kap egy másik rezidenciát egyfős személyzettel, és a fenntartási költségeket is élete végéig az állam állja.

A volt köztársasági elnöknek élete végéig háromfős titkársága lehet, valamint térítésmentes egészségügyi ellátás és autó illeti meg, amihez sofőrt is ad a rendőrség. A titkárság elhelyezését és működési költségeit is az Országgyűlés Hivatala biztosítja. Novák a külföldi hivatalos programjaira továbbra is első osztályon utazhat repülőgépen és vonaton.

Megvan Kövér László ideiglenes utódja is

Novák Katalin lemondása után ideiglenesen a házelnök, Kövér László látja el az államfői teendőket. A házelnöki feladatokat erre az időszakra Lezsák Sándor alelnökre bízzák.

Frissítés: megválasztották Sulyok Tamást

Az Országgyűlés 134 igen, 5 nem szavazattal, 0 tartózkodás mellett megválasztotta köztársasági elnöknek a kormánypártok államfőjelöltjét, Sulyok Tamást. Más név nem is volt a szavazólapon:



Fotó: Fb / Nyitrai Zsolt

Sulyok Tamás letette az államfői esküt

Az új köztársasági elnök letette esküjét az Országgyűlésben. Az ellenzéki politikusok közül csak Ungár Péter, az LMP frakcióvezetője és Toroczkai László, a Mi Hazánk frakcióvezetője gratulált. (A DK, a Jobbik, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd frakciója kivonult az államfő-választásról.)



Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex



Fotó: Mohos Márton/ 24

"A teljes transzparencia híve vagyok"

Sulyok Tamás államfői beszédében kifejtette: az, hogy bár megválasztott köztársasági elnökként, de egyben még az Alkotmánybíróság elnökeként is áll a Tisztelt Ház előtt, némileg behatárolja a lehetőségeit.

Úgy hiszem, nem volna sem elegáns, sem helyénvaló az Országgyűlésben szokásos és odaillő politikai beszéddel megnyilvánulnom. Ez a tilalom összhangban van személyes lelki alkatommal és életutammal.

Sulyok Tamás hangsúlyozta, megadatott, hogy dolgozhatott a végeken és a váraknál egyaránt a jog területén. A jog szeretetét édesapjától és bátyjaitól tanulta. A jog szeretete és tisztelete nyomta rá bélyegét szakmai és emberi kapcsolataira egyaránt. Édesanyja és felesége nem volt és nem jogász, így volt biztosított a „családon belül a szakbarbárság rémének elkerülése". Sulyok Tamás megköszönte a nevelését is, magyart és keresztényt igyekeztek faragni belőle, majd köszönetet mondott feleségének, hogy immár ötven éve mellette áll, „nélküle nem lehetnék az, aki vagyok". Megköszönte gyermekeiknek és unokáiknak is a feltétlen szeretetet, élete végső értelmét ők adják.

– A jog alapgondolata a modern társadalomban az emberi szabadság és jogegyenlőség biztosítása azzal, hogy az állam és minden hozzá hasonló entitás előre látható és jogkövetkezményeket is tartalmazó garanciális szabályokkal keretek közé szorítja működését. Számomra minden hatalom csak a jog keretei között értelmezhető. A jog értékeket hordoz, központi funkciója az egymással versengő értékek méltányos kiegyenlítése – fogalmazott Sulyok Tamás, hozzátéve: az alkotmány az a jogi alapdokumentum amelyben a társadalom döntő többsége által képviselt értékrend megtestesül.

A megválasztott államfő kitért arra is, láthatják, hogy a jogállam jogilag korrekten definiált fogalma hogyan vész el, hogyan alakul át eszményből bálvánnyá Európában a haszonelvű politikai megközelítés során.

Számára a politikai megközelítések akkor váltak érzékelhetővé, ha azok a közjog által meghatározott keretrendszerben értelmezhetők voltak, tehát alapvetően közjogi és alkotmányjogi problémákat tud érzékelni abból a nagy rendszerből, amit a politika szóval szoktak leírni.

Úgy látja, az alkotmányos alapjogok és értékek egymással folytonos versengésben állnak, a közjogi bíráskodás feladata az értékkiegyenlítés, ez egy szép és nemes feladat, egyben óriási felelősség.

Sulyok Tamást azt ígérte, hogy a köztársasági elnöki székből is az alkotmányos alapjogok és értékek méltányos kiegyenlítésén fog dolgozni.

Sulyok Tamás azt mondta: államfőként bizalmat szeretne építeni, az előítélet-mentes megértés révén, magyarsága alapvető mozgásformája, mindene ide kötődik. Azt is mondta, hogy a magyarság európaiság nélkül nem értelmezhető, a Szent Korona csak az európai kontextusban nyer értelmet.

Aki magyar, az európai is, hogy milyen lesz Európa, az a tagállamokon múlik. Olyan Európát szeretne, ahol az uniós intézményekben jogi munka folyik, szerinte a tagállami alkotmányos rendből tud kialakulni egy közös európai értékrend.

Identitásunk szorosan kötődik ahhoz a hagyományos környezethez, amely a Kárpát-medencében kialakult, ennek megőrzése a nemzeti létünk feltétele. Kiemelte: a szuverenitás oszthatatlan, hatásköröket ruházunk rá az Unióra, nem szuverenitást. Jelenleg nincs európai politikai nemzet, az EU nem állam, amint azt az Európai Bíróság is megállapította.

Az államfői intézmény egyik hatalmi ághoz sem tartozik, államfőként az Alaptörvény értékrendje szerint elveihez hűen, jogászként kíván működni. Arról is beszélt az államfői kegyelmet említve, hogy a teljes transzparencia híve.

Toroczkai: mi így szavaztunk:

Mi így szavaztunk. pic.twitter.com/1KEC6O39Du

— Toroczkai László (@ToroczkaiLaszlo) February 26, 2024

Novák Katalin búcsúja:

Búcsúzom. A mai nappal véget ér köztársasági elnöki szolgálatom.
Szeretettel gratulálok Sulyok Tamásnak, és sok erőt kívánok neki a következő évekre!

További képek:



Fotó: MTI/Máthé Zoltán



További fotók: MTI/Koszticsák Szilárd

























(Index - MTI - Telex nyomán)

Kapcsolódó: Szocialista brigád szószólója volt a Fidesz államfőjelöltje





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából