Szakmai díjai miatt kaphatott jóval enyhébb büntetést első fokon V., azaz Vásárhelyi János, a bicskei gyermekotthon szexuális erőszak miatt elítélt igazgatója. A pedofil igazgató kitüntetései az utóbbi napokban kaptak még furcsább színezetet, mind a fővárosi, mind pedig az állami kitüntetése körül botrány alakult ki. A 168.hu több mint öt évvel ezelőtti cikke szerint az elítélt férfi többek között ezeknek is köszönheti, hogy kisebb büntetéssel megúszta, írja az Index.



Vásárhelyi János tárgyalása 2018. november 21-én (fotó: Bődey János / Index)

Mint akkor a lap felhívta rá a figyelmet: a furcsa enyhítő körülményt a bírósági ítélet kihirdetésekor említették. Az akkori cikk szerint „a bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe az igazgató kitüntetésekkel is díjazott szakmai teljesítményét. A tárgyaláson ugyanakkor elhangzott, hogy az igazgató a pozíciójából adódó alá-fölérendeltségi viszonyát felhasználva követte el a bűncselekményeket a gyerekekkel szemben”. A törvényszék később megerősítette, hogy ezeket valóban enyhítő körülményként vették figyelembe. (Ami érthetetlen, hiszen a gyerekek életét attól függetlenül tette tönkre, hogy voltak díjai, vagy sem - a szerk.)

Mint ismert: a gyermekeket molesztáló igazgató már jóval azután kapott budapesti és állami kitüntetést, hogy felmerült, nem éppen a megengedett módon bánt az otthonban lakó gyermekekkel. V. János ellen már 2011-ben bejelentést tettek az intézet nevelői, a rendőrség is nyomozott, az alapvető jogok akkori biztosa is vizsgálódott 2012-ben.

Eme jelentésben az ombudsman „számos aggályt és problémát tárt fel a gyermekotthonban történt szexuális visszaélések kivizsgálásával kapcsolatosan. A biztos jelentésében akkor felhívta a figyelmet arra, hogy a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogát sérti, ha a velük foglalkozó szakemberek nem vagy csak késedelmesen jelzik a gondjaikra bízott gyermek szexuális bántalmazásának gyanúját. Az akkori vizsgálat szerint aggályos volt, hogy a tanúként kihallgatott gyermekek törvényes képviseletét olyan személy látta el (Kónya Endre), aki munkajogi függőségi viszonyban állt a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított igazgatóval”. Mindez tehát négy évvel a bicskei igazgató kitüntetése előtt történt.

V. János ugyanis 2015-ben előbb Budapesttől Bárczy István-díjat kapott, majd – többek között erre hivatkozott Balog Zoltán is – emiatt egy évvel később megkapta a Magyar Bronz Érdemkereszt Polgári Tagozat kitüntetését is. Balog Zoltán akkori emberi erőforrás miniszter többek között ezen díj miatt is került képbe nemrég az üggyel kapcsolatban.

V. János ügyében volt ugyanis szintén – nem szexuális bűntett miatt – vádlott K. Endre, a bicskei intézmény igazgató-helyettese, akinek kegyelmet adott 2023-ban Novák Katalin és amely – illetve az annak nyomán kipattant felháborodás – miatt múlt hétvégén a köztársasági elnök végül kénytelen volt lemondani, majd így tett Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter is.

Az ügy mellékzöngéjeként merült fel, hogy esetleg maga Balog Zoltán terjesztette fel kegyelemre K. Endrét és lobbizta ki Nováknál, ám ezt maga az érintett tagadta.

Tegnap Balog Zoltánt az ügy miatt a Magyar Református Egyház Zsinati Hivatalába rendelték, hogy magyarázatot adjon a szerepére. Balog – aki az egyház püspöke – felajánlotta lemondását az ülésen, de egy titkos szimpátiaszavazáson megerősítették pozícióját.

Balognak még a döntés előtt kiszivárgott az egyház vezetőihez írt levele, amelyben a volt tárcavezető elmondta, 2016-ban minisztersége alatt a bicskei gyermekotthon Bárczy István-díjjal jutalmazott igazgatója a szakterület felterjesztésére kapott kitüntetést az akkori köztársasági elnök – Áder János – által aláírva.

„Amikor gyanú merült fel az igazgató ellen, azonnal felfüggesztettem, vizsgálatot rendeltem el, s a büntetőeljárás végén börtönbe került. Vele én személyesen soha nem találkoztam, kegyelmi kérvényt nem nyújtott be” – írta Balog.

A díjakból tehát most ismét botrány lett, annak ellenére is, hogy 2019-ben Karácsony Gergely főpolgármester kezdeményezésére a Bárczy István-díjat visszavonták.

Karácsony Gergely ennek ellenére ma vizsgálatot rendelt el, hogy megállapítsák, ki és hogyan terjeszthette fel a díjra V. Jánost. 2015-ben egyébként a díj odaadományozását Tarlós István akkori főpolgármester mellett maga Karácsony is megszavazta.

2015-ben így magyarázták a díj odaítélését V. Jánosnak: „(...) igazgató az állami gondoskodásban élők megsegítésében, a gyermekvédelmi szakellátás minőségi átalakításában végzett fáradhatatlan, gyermekközpontú vezetői munkája elismeréseként.”

V. Jánosra egyébként az ügyészség akkori közlése szerint sokkal súlyosabb büntetés is várhatott volna: a rá maximálisan kiszabható büntetés ugyanis akár 22,5 év fegyházbüntetés is lehetett volna. Ezzel szemben a jóval enyhébb, 8 éves büntetés mellett döntött a bíróság elsőfokon, amit aztán másodfokon a Győri Ítélőtábla is helyben hagyott.

Korábban írtuk: Már 2011-ben is nyomoztak szexuális zaklatás gyanújával a bicskei pedofil igazgató ellen, mégis kapott utána két kitüntetést