Így jelentette be:
Frissítések: Tavaly áprilisban még mást hitt - az MTI közölte a nyilatkozat leiratát
Tisztelt és számomra oly kedves magyar emberek határon innen és túl! Most Önökhöz szólok. Nem a politikusokhoz, a politikacsinálókhoz, hanem azokhoz, akiknek a szolgálatára két évvel ezelőtt felesküdtem.
Azért vállaltam ezt a feladatot, mert szenvedélyesen szeretem Magyarországot, a hazánkat, és mert hiszek Önökben. Hiszem, hogy egy békés, szeretettel teli, egymásra odafigyelő nemzet a miénk. Hiszek a csendes többségben, a minden nap keményen dolgozó emberekben, a becsületben, az egyenes tartásban és a szeretet erejében. Ezeket az értékeket nagyszüleinktől, szüleinktől kaptuk, és gyerekeinknek, unokáinknak szeretnénk továbbadni.
Hoztam egy olyan kegyelmi döntést, mely sokakban értetlenséget és békétlenséget váltott ki. Érthető, hogy magyarázatot várnak.
A kegyelmezési jogkör mind közül talán a legérzékenyebb. Mert egy ember életéről kell dönteni a kegyelmi kérvény és a rendelkezésre álló információk alapján. Tavaly áprilisban abban a hiszemben döntöttem a kegyelem mellett, hogy az elítélt nem élt vissza a rá bízott gyermekek kiszolgáltatottságával. Hibáztam, mert a kegyelmi döntés és az indokolás hiánya alkalmas volt arra, hogy a pedofiliára vonatkozó zéró tolerancia kapcsán kételyeket ébresszen. Márpedig itt nincs, és nem is lehet kétely. Soha nem adnék kegyelmet annak, akiről azt gondolom, hogy fizikailag vagy lelkileg gyermekeket bántalmaz. Így volt ez akkor és így van ez ma is.
Ez a korábbi fotó alighanem jobban illusztrálja Novák Katalin lelkiállapotát, mint a bejelentés közben mutatott arca
A köztársasági elnök alaptörvényből is fakadó feladata megjeleníteni a nemzet egységét. A gyermek a legfontosabb kincsünk. Hiszem, hogy ebben egységes a nemzet - minden véleménykülönbség ellenére. A gyermekek védelme közös kötelességünk. Három gyermeket szültem, így személyesen is átéltem, mekkora szüksége van egy védtelen, kiszolgáltatott életnek a biztonságra, a védelemre.
Magyar emberként azt várnám a köztársasági elnöktől, hogy ne hibázzon. Ha mégis, akkor nézzen szembe azokkal, akiknek elszámolással tartozik, és vállaljon felelősséget. Akár azzal, hogy lemond a köztársasági elnöki tisztségről. Bocsánatot kérek azoktól, akiket megbántottam, és minden olyan áldozattól, aki úgy érezhette, nem állok ki mellette. A gyerekek és a családok mellett voltam, vagyok és leszek.
Államfőként ma utoljára szólok Önökhöz. Lemondok a köztársasági elnöki tisztségről.
A döntés nem személyes okból volt nehéz. Azért volt nehéz, mert esküt tettem. Arra a kérdésre kellett most választ találnom, hogy eskümhöz híven képes lennék-e a köztársasági elnöki tisztséget továbbra is a magyar nemzet javára gyakorolni? Rendelkeznék-e azzal a mozgástérrel, amely ahhoz kell, hogy szuverén államfőként jól teljesítsem a feladatomat? Nem a válaszom mindkét kérdésre.
Bocsánatot kérek azoktól, akik most úgy érzik, cserben hagyom őket. Akik most úgy érzik, hogy a gyűlölet legyőzte a szeretetet.
Azt a kérdést kellett feltennem magamnak: mit üzenek döntésemmel a gyerekeinknek, a magyar fiataloknak? Én arra biztatom őket, hogy szolgáljanak minden erejükkel, tehetségükkel, ne adják fel a nehéz pillanatokban sem, tartsanak ki, amíg lehet, a hibáikért vállalják a felelősséget, és ha úgy érzik, hogy fel kellene áldozniuk szuverenitásukat, akkor legyenek képesek méltósággal átadni a helyet valaki másnak. A szuverenitás drága kincs. Az embernek, a nemzetnek egyaránt. Vigyázzunk rá!
Köszönöm! Köszönöm Önöknek, hogy célt és értelmet adtak a köztársasági elnöki feladatnak. Köszönöm a találkozásokat, amelyek a legnagyobb ajándékai voltak ennek a két évnek. Köszönöm, hogy leülhettem a sámlira, hogy sikerült oda is figyelmet irányítani, ahova a hétköznapokban kevesebb jut. Azoknak, akikkel együtt dolgozhattam, köszönöm a magas színvonalú munkát, az elhivatottságot, az emberséget. Köszönöm a családomnak a mindenkor biztos hátteret. Köszönöm Istvánnak, hogy huszonöt éve együtt lehetünk a szép és a nehéz pillanatokban. Köszönöm, hogy segített megmutatni, hogy egy férfi ugyanúgy tudja támogatni a társát, ahogy egy nő. Köszönöm Ádámnak, Tamásnak és Katának, hogy az édesanyjuk lehetek, és hogy célt adnak életem közélet után következő szakaszának is.
A politika kemény, olykor kegyetlen világ. Vannak, akik azt gondolják, hogy nekünk, nőknek ezért nem is való. Ezzel nem értek egyet. Ne hagyjuk magunkat! Kellenek a nők a közéletbe is, mert hitem szerint akkor idővel méltányosabb, békésebb és bizonyára tartalmasabb lesz ez a világ.
Hálás vagyok azért, hogy a magyar nemzetet szolgálhattam.
Isten, áldd meg a magyart! Mert a TIÉD az ország, TIÉD a hatalom és TIÉD a dicsőség.
Toroczkai: ez volt az egyetlen elfogadható döntés
Novák Katalin az egyetlen elfogadható döntést hozta azzal, hogy lemondott. Varga Judit is, bár neki már a végrehajtó maffia-ügy kirobbanásakor kellett volna távoznia. Szégyen ez az ügy azokra nézve is, akik a nemzeti oldalon napok óta hallgatnak. Nem egyszeri esetről volt szó, a…
— Toroczkai László (@ToroczkaiLaszlo) February 10, 2024
Varga Judit bejelentését is várja a Mi Hazánk
A Mi Hazánk szerint szükséges, de nem elégséges Novák Katalin távozása, hiszen Varga Judit ugyanúgy felelős a döntésben, mint a (volt) államfő. Várjuk tehát az ő bejelentését is - áll a párt közleményében (amúgy közben megtörtént), alább a folytatás.
A Mi Hazánk megtartja keddi fáklyás felvonulását Bicskén, hogy az öngyilkos áldozatra is emlékezzen, illetve a gyermekvédelmi rendszer hibái ellen tiltakozzon. Legyen valóban zéró tolerancia a pedofíliával szemben!
Szorgalmazzuk továbbá a közvetlen államfőválasztást, és azt, hogy a legfőbb közjogi méltóság ne pártember, hanem megkérdőjelezhetetlen erkölcsű, a saját szakmájában sikeres ember legyen.
Kocsis Máté odáig van a nagy felelősségteljességtől
Novák Katalin és Varga Judit felelősségteljes döntést hozott, amit tiszteletben tartunk - közölte a Fidesz frakcióvezetője szombaton Facebook-oldalán.
Kocsis Máté hangsúlyozta: eddigi munkájukért mindkettőjüknek hálás, és köszönetet mondott azért, hogy miként munkájuk során, úgy ma is a közösség érdekeit tartották szem előtt.
Lemondásuk annak bizonyítéka, hogy a jobboldalon a hibáknak is van következménye, a baloldalon a bűnöknek sincs - emelte ki a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője.
Kocsis Máté rámutatott: az őket képmutató módon támadó baloldalt ugyanis még ma is az a Gyurcsány Ferenc vezeti, aki 2006-ban lovasrohamot vezényelt a honfitársai ellen és egy zsidó családtól ellopott villában él.
A baloldalon nem kért senki bocsánatot a választók patkányozásáért, a lámpavasazásért, a választók sértegetéséért, ahogy nincs következménye a budapesti korrupciónak, a guruló dollároknak, az antifa vérontásnak és lényegében semminek, ami kiderül róluk - tette hozzá.
Erről a morális különbségről tesz tanúbizonyságot Novák Katalin és Varga Judit döntése - írta Kocsis Máté.
Török Gábor: profi kármentés láttunk, de felmerülnek kínzó kérdések
„Profi kármentést láttunk. Olyat, mint amikor egy rákos szövetet a megfelelő következetességgel és kíméletlenséggel kivágnak. A hatalomgyárban jól érzékelték az elmúlt napokban, hogy a Novák Katalin által adott kegyelem egy valóban életveszélyes ügy, aminek a lehető leggyorsabb megoldása ez a fajta sebészi kimetszés vagy amputáció” – értékelte Novák Katalin lemondását Török Gábor elemző a Telexnek. Abban nem lehetünk egészen biztosak, hogy ez az összes ezzel kapcsolatos problémát megoldja, fűzte hozzá Török, de szerinte politikai értelemben, a haszonelvűség szempontjából a lehető legjobb és leggyorsabb döntést hozták meg.
A kegyelmi ügy Orbán Viktor megfogalmazása szerint is a Fidesz politikájának szíve közepét találta el. A gyermekek védelme az egyik legfontosabb ügye a kormánypártnak.
Ráadásul itt nem egy elvont témáról van szó, hanem olyanról, ami a vacsoraasztaloknál is téma, azaz szinte mindenkit foglalkoztat, könnyen átlátható és morálisan csak egy oldala van, magyarázta Török Gábor.
Ez tehát egyáltalán nem megosztó ügy, ahogy Novák Katalin mondta a kegyelmi ügyekről. Az pedig egy politikai párt számára mindig életveszélyt jelent, ha egy ilyen ügyben a rossz oldalra kerül.
A Fidesz megmérte a lehetséges következményeket és Orbán Viktor megszólalása után egyértelmű volt, mi fog történni, mondta Török, aki maga írta meg pénteken, hogy Novák Katalin politikai karrierjének vége van.
Az most sem derült ki, hogy ebben az ügyben pontosan mi is történt, de profi kármentést láthattunk – értékelte Török a lapnak a helyzetet:
„Politikailag most az a fontos, hogy a közvélemény kapott egy olyan jelentős áldozatot, ami nagyjából rendezi az ügyet”.
Az elemző úgy látja: ahhoz képest, amilyen impotens állapotban volt az ellenzék hosszú ideje, meglepően adekvát módon reagált a botrányra és ki tudta használni annak előnyeit. „Jött a magas labda és most nem ütöttek mellé. Ebben viszont nem volt nehéz dolguk, sőt fogalmazhatnánk úgy is: a Fidesznek most azért volt nehéz dolga, mert az ellenzéknek nem volt nehéz dolga ebben a ügyben”.
Bármennyire is sikerült rendezni egy hét alatt a kegyelmi botrány ügyét, a politikai elemző szerint azért felmerülnek kínzó kérdések a kormánypárt számára. Például az, hogy
2010 óta a Fidesz három köztársasági elnöke közül kettőnek idő előtt kellett lemondania.
Most kinyílik a játéktér. Ugyan az ellenzéknek a parlamenti többség hiányában nincs esélye új államfőről dönteni, de ha tudnak olyan közös, konszenzusos, és a nagyközönség számára is elfogadható ellenjelöltet állítani, aki képes megjeleníteni a nemzet egységét, akkor jelentősen megnehezíthetik a Fidesz helyzetét abban a tekintetben, hogy bárkiből államfőt csinálhassanak.
Ha már itt tartunk érdemes lehet felidézni a tegnapi Hont-humort
Forrás: Hont András Facebook-oldala
***
Korábban írtuk: A fekete autó elment Novák Katalinért, aki rövidesen rendkívüli bejelentést tesz
Az ADS-B Exchange adatai szerint a Magyar Honvédség HUAF122 jelű gépe magyar idő szerint szombaton reggel fél nyolckor felszállt Dohából és elindult Magyarország irányába. Az útját Irakig követték a radarok, de a Flightaware-en továbbra is lehetett követni az útját, végül délután fél egy után nem sokkal szállt le a gép a ferihegyi repülőtéren - írja a 444.
Novák Katalin hét közben utazott az országba, az MTI pénteki híre szerint elvileg vasárnapig tartana a programja, sőt, magával Tamím bin Hamad ál-Száni sejkkel (azaz a katari emírrel - a szerk.) lenne tárgyalása.
Frissítés: Konvoj érkezett a Sándor-palotába
Fél kettő magasságában azonban a zsidó lap helyszínen tartózkodó kollégája jelezte: három fekete autó hajtott az elkordonozott Sándor-palotához, és bár nem látható, ki ült bennük, a környéken viszonylag nagy a rendőri készültség is.
2. frissítés: Rendkívüli bejelentés következik
Szombat délután jelent meg az M1 képernyőjén a következő felirat:
hamarosan Novák Katalin rendkívüli bejelentése az M1-en.
(24)
Kapcsolódó: Négykor hozza Hontnak az újságos a Novák-féle Le Mondot