Ugrás a cikkhez
Reklám

Miközben a kormány állami pénzből társadalmi célú hirdetések helyett csak kormánypropagandát folytat óriásplakátokon napi politikai harcok mentén, addig Novák Előd egy évi képviselői jövedelméből (egy anyaotthon létrehozása mellett) társadalmi szemléletformálást indított „A legférfiasabb dolog az apaság – A gyermek áldás címmel” januárban, most pedig „A nők legnagyobb dicsősége az anyaság” feliratú óriásplakátjai kerülnek ki szerte az országban.




A szülők megbecsülését kifejező, gyermekvállalásra buzdító kampányról Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese és dr. Téglásy Imre, az Anya-Ország Alapítvány alapítója számolt be sajtótájékoztatón. A képviselő asszony politikai és társadalmi szemléletváltást sürgetve arról beszélt: soha nem született Magyarországon olyan kevés gyermek, mint tavaly, miközben a korábbi 1,59-ről 1,5-re esett a termékenységi arányszám, amibe ráadásul beleszámítják a cigányság népességrobbanását is. Hangsúlyozta: "Magyarországnak elfogyott az ideje", csak úgy lehet megállítani a bevándorlást, ha "termékenységtudatos társadalomban élünk".

 

Dúró Dóra kiemelte, nemcsak Magyarország, hanem egész Európa feladata, hogy beillessze a hagyományos családmodellt a modern világba "egy családellenes társadalomban", ezért szükségesnek tartják, hogy a nyugdíj megállapításakor is vegyék figyelembe, ki hány gyermeket nevelt fel, akárcsak azt, hogy "anyabarát államigazgatás" jöjjön létre Magyarországon. A progresszió jegyében valójában a család elleni támadások zajlanak, és olyan ideológiák jelentek meg, amelyek a gyermekvállalást mint rosszat, elkerülendő feladatot állítják elénk - fogalmazott Dúró Dóra a tudatos gyermektelenség terjedő ideológiájával szembe szállva.




Dr. Téglásy Imre, az Anya-Ország Alapítvány alapítója 12 gyermekes szülőként szükségesnek minősítette az LMBTQP-propagandával szemben az anyaság és apaság kultuszának meghirdetését. Novák Előd korábban Ungár Pétertől Rogán Antalig a tehetősebb képviselőket arra ösztökélte, hogy ők is ajánlják fel egy évi vagy legalább egy havi jövedelmüket jótékony célra, ahogy az adakozásra képes és hajlandó honfitársainkat is az állami támogatás nélkül működő Anya-Ország Alapítvány támogatására buzdította (számlaszám: 11738008-20814410), hogy idén megnyílhasson a hiánypótló anyaotthon, mely a válsághelyzetbe került várandós és kisgyermekes magyar nőknek biztosítana átmeneti szállást, az abortuszok elkerülése érdekében, magyar életek megmentéséért, melyről bővebben az anya-orszag.hu honlapon írnak.

(MTI nyomán)

Frissítés: Videó a sajtótájékoztatóról

Kapcsolódó: "A legférfiasabb dolog az apaság" - óriásplakát-kampány kongatja a demográfiai vészharangot





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából