Semmiképpen nincs most itt az ideje izraeli telepesek szankció alá vonásának az Európai Unió részéről, ahogy azt egyesek szeretnék, ugyanis "ez csak további feszültségeket kelthetne és meghosszabbíthatná a terrorellenes műveleteket" - hazudta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Jew Yorkban. Miközben az Egyesült Államok már meglépte ezt: szankciós listára tette a legszélsőségesebb telepeseket, az izraeli bankok pedig befagyasztották a számláikat. Petike tehát nemcsak a zsidószolga Amerikát előzte meg ezzel, hanem magát Izraelt is, ami már a lehetetlenen is túl van. Ez mostantól már történelem, annak is egy szégyenfoltja...



Szijjártó New Yorkban - néhány évtizeddel korábban a szovjet vezetésnek lett volna a legodaadóbb seggnyalója (fotó: Petike Fb-oldala)

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be az egyes izraeli telepesek szankcionálására vonatkozó EU-s javaslat vitája, illetve annak Magyarország általi blokkolása kapcsán, hogy "olyan indulatokkal túlfűtött, nagyon alacsony színvonalú személyeskedésbe átmenő" vitát még nem élt át az utóbbi tíz évben Brüsszelben, mint az előző hétvégén a külügyi tanácsban a közel-keleti napirendi pont alatt.

"Jól látszik az, hogy Európában van egy nagyon komoly Izrael-ellenes álláspont. Sokan fel is sorakoztak emögé. Láthatjuk Európa nyugati felében, ahogyan itt, az Egyesült Államokban is, hogy az antiszemita bűncselekmények száma rohamosan növekszik, az Izrael-ellenes tüntetések száma nő, és a modernkori antiszemitizmus tombol. Ez Nyugat-Európában hatványozottan így van" - hangsúlyozta.

"A helyzet az, hogy nyugat-európai kormányok ennek felülve most épp azt szorgalmazzák, hogy egyes izraeli állampolgárokat, úgynevezett telepeseket tegyenek fel szankciós listára. Mi azt gondoljuk, hogy ennek semmiképpen nincs itt az ideje" - fűzte hozzá.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy Izraelt brutális terrortámadás érte, és jelenleg terrorellenes műveletet folytat, amely során a civilek megóvása mellett ki kell szabadítani a túszokat, ráadásul eközben mindent meg kell tenni az eszkaláció elkerülése érdekében.

"Most nincs itt az ideje izraeliek szankcionálásának, mivel az csak további feszültségeket tud generálni, meghosszabbíthatja a terrorellenes műveleteket, újabb áldozatokat okozhat" - figyelmeztetett.

"Európának itt is arra kellene koncentrálni, hogy a terrorellenes műveletek mielőbb sikerre vezessenek, és az élet visszatérhessen a normális mederbe a Közel-Keleten, ami amúgy már megindult az Ábrahám-megállapodásokkal, csak sajnos a Hamász terrortámadása ennek megálljt parancsolt" - húzta alá.

"Úgyhogy én rossz döntésnek tartanám, ha most izraeli telepeseket szankcionálnánk. Szerintem ennek most nincs itt az ideje. Örülök neki, hogy a csehek is hasonló álláspontot képviselnek, de megmondom őszintén, a többiek álláspontja most sem befolyásol minket" - fogalmazott.

(MTI nyomán)

Kapcsolódó: Szijjártó izraeli lapnak mutatta be: ő akkora zsidóbérenc, hogy még a kétállami megoldást is ellenzi