Draskovics Tibor csütörtökön az Este című műsorban azt mondta, a jogászok túlnyomó többségével együtt neki is ég az arca, amikor azt hallja, hogy "az emberek a bíróság szerint komolyan gondolhatták: az erőszakos, mások méltóságát sértő magatartás jogszerű és elfogadható." Hozzátette, ezt a véleményét az igazságügyi miniszter szerepéből kilépve fogalmazta meg. Bár nem tudni, úgy kit érdekel.
A tárcavezető hangsúlyozta: biztos abban, hogy meg fogják találni azokat a jogi eszközöket - ha lehet, a mai törvények keretei között, ha ott nem, akkor ezeknek a törvényeknek a kiegészítésével és módosításával - , hogy ilyen cselekményeket ne lehessen elkövetni büntetlenül. Azaz kuss legyen a magyarnak.
A műsorvezetőnek arra a kérdésére, hogy ezek szerint bírálja a bírói gyakorlatot, a napokban a tojásdobálókkal kapcsolatban született ítélet miatt, a miniszter kifejtette: elfogadhatatlan, hogy bárki "eljátssza velünk azt a komédiát, hogy ő úgy gondolta, másokat tojások százaival megdobálni elfogadható magatartás". Az Emmáéké az elfogadható magatartás, kedves magyar állampolgárok, tessenek csak.
(MTI nyomán)