Ugrás a cikkhez
Reklám

Optimista, de nagy ellenszélre számít a hódmezővásárhelyi önkormányzati választáson Márki-Zay Péter, aki arról is beszélt az Indexnek, hogy milyen a kapcsolata az ellenzéki pártokkal - írja a portál.

A "nagy összefogósdi" közepedte "keringenek arról információk", hogy a DK és az LMP egy másik baloldali jelöltet is elindít a jövőre esedékes önkormányzati választásokon Hódmezővásárhelyen. Az Index kérdésére az LMP pusztán annyit nyilatkozott, hogy "Márki-Zay Pétert az LMP az ellenzék legkártékonyabb politikusának tartja".



Fotó: Magyar Hírlap/Török Péter

A balliberális "zöldpárt" társelnöke, Ungár Péter és a hódmezővásárhelyi polgármester már korábban is oda-vissza árulózták egymást, kiválóan szemléltetve, nagyjából mire lehet számítani az inkább moslékra, semmint komolyan vehető politikai entitásra hajazó "összefogástól".

Az egymás iránt érzett "szeretet" még mindig tart, hiszen a portálnak Márky-Zay azt is kijelentette, hogy "sajtóhírek alapján Ungár Péter készülhet arra, hogy ellenjelöltet állítson, nem a győzelem reményével, hanem az ellenzéki siker esélyének rombolása céljával".

Az ilyen és ehhez hasonló történetek miatt is egyértelmű, hogy a jelenleg regnáló Fideszt csak és kizárólag jobbról, egy hiteles jobboldali alternatívával lehet leváltani.

(Index nyomán Kuruc.info)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából