Az első tíz Lynx jármű gyártása már zajlik Ukrajnával koprodukcióban Németországban, illetve Magyarországon – tájékoztatott a Rheinmetall csoport vezérigazgatója.



Armin Papperger, a Rheinmetall vezére és Orbán Viktor közösen adta át augusztusban a Lynxeket gyártó zalaegerszegi üzemet (fotó: Fischer Zoltán/MTI/MTVA)

Armin Papperger, a Rheinmetall csoport vezérigazgatója a WirtschaftsWoche című lapban megerősítette, legkésőbb jövő év elején aláírják a szerződést Kijevvel a Fuchs kerekes páncélozott szállítóharcjármű és a Lynx lánctalpas gyalogsági harcjármű ukrajnai gyártásáról – írja a Reuters, amit a Népszava szúrt ki. A vállalat vezetője azt szeretné, ha 6-7 hónappal később elkészülhetne az első Ukrajnában gyártott Fuchs, a Lynx pedig 2025 nyarán követhetné. Az új harckocsik Ukrajnának szállítását azonban már jóval korábban szeretné megkezdeni:

Az első tíz Lynx jármű gyártása már zajlik Ukrajnával koprodukcióban itt, Németországban vagy Magyarországon. Egy felfutási fázis után pedig hamarosan abban a helyzetben leszünk, hogy e járművek jelentős részét teljes egészében Ukrajnában gyárthatjuk.




A hírek szerint a német kormány jelezte, hogy megadja a gyártáshoz szükséges kiviteli engedélyt. A Rheinmetall jelenleg Ukrajna legnagyobb hadiipari partnere: tavaly mintegy 900 millió euró értékben kapott megrendeléseket, idén pedig ezek volumene mintegy 2,5 milliárd euróra emelkedett.

Ukrajnában szervizelik majd a járműveket a Németországban kiképzett ukrán szakmunkások. Nem építenek új gyárakat Ukrajnában, hanem meglévőket fognak bérelni és átalakítani, olyanokat, amelyek „az elmúlt két háborús év tapasztalatai alapján elég jól védettek”.

A Rheinmetall Lynxeket gyártó zalaegerszegi üzemét augusztusban adták át.

(Wiwo - Reuters - Index nyomán)