A digitális állampolgárságról szóló törvény utólagos normakontrollját kezdeményezi a Mi Hazánk Mozgalom, mert szerintük a jogszabály a digitális diktatúra bevezetésének eszköze lehet - közölte csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Dúró Dóra, az ellenzéki párt elnökhelyettese.




A Mi hazánk a leghatározottabban tiltakozik az ellen, hogy Rogán Antal a Világgazdasági Fórum "legvidámabb barakkjává" tegye Magyarországot. Ha a szuverenitásvédelmet annyira hangoztatja a kormány és a Fidesz, akkor az az egyes állampolgárok esetében is meg kell hogy állja a helyét, rájuk is vonatkoznia kell - fogalmazott.

A képviselő elmondta: az ombudsmanhoz fordulnak, azt kérve, hogy kezdeményezze a jogszabály utólagos normakontrollját, mert szerintük az számos alkotmányossági alapelvet is sért, legyen szó a normavilágosságról vagy több adatkezelési szabályról.

Megemlítette: elképzelhetetlennek tartják, hogy az adatkezelés szabályait és a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kérdéseket törvénynél alacsonyabb szintű jogszabályban, például rendeletben rendezzék.

Hozzátette: a törvény lehetővé tenné a személyiségprofil kialakítását, amit az Alkotmánybíróság már évtizedekkel ezelőtt megtiltott. Szerinte ennek az eszköznek az alkalmazása kifejezetten csak diktatúrákra jellemző.

Dúró Dóra azt közölte, azt is elképesztőnek tartják, hogy az állam a megszüntetést követően még fél évszázadig kezelhetné a digitális állampolgársághoz kapcsolódó adatokat.

Jelezte: rendkívül aggályosnak tartják, hogy a törvény kötelezően bevezetendőként határozza meg, hogy csak ezen a módon lesz lehetőségük az embereknek bizonyos szolgáltatások igénybevételére.

(MTI)

Videóval frissítve:

Korábban írtuk:

- Újabb "összeesküvés-elmélet" válik valóra: a digitális azonosító kötelező lesz a társadalomban való részvételhez

- Szakács Árpád: pont, mint Kínában, nálunk is készül a digitális diktatúra

- Rogán bejelentette, hogy az állam beköltözik a telefonunkba