Az üdülőt először az Ukrajnában menekülő zsidó családok számára nyitották meg, most azonban nagyjából 250-en élnek ott, köztük 100 gyerek, akiknek a többsége Izraelből menekült Magyarországra.

Több száz zsidó menekültet szállásoltak el egy használaton kívüli, Balaton-parti állami üdülőben. Az első ideiglenes lakók még tavaly, Ukrajnából érkeztek, a most elszállásoltak többsége már Izraelből, az Izrael és Hamász közötti háború kitörése óta.

Zusa Pletnyov még a kelet-ukrajnai konfliktus idején, 2014-ben menekül Luhanszkból Kijevbe, az ukrajnai háború kitörésekor onnan Izraelbe költözött, most pedig onnan is kénytelen volt menekülni, és ezúttal Magyarországon keresett menedéket.

„Azért jöttünk ide, mert itt biztonságos, és szükségünk van rá, hogy levegőt kapjunk,” fogalmazott az ötgyerekes családapa.

Eva Kopolovics Izraelben, a libanoni határ közelében élt, nemrég evakuálták őket. A Magyarországon született nő családjával együtt először Budapestre menekült.

„Az otthonunk most katonai övezet lett. Nem mehetünk haza, amíg nem adnak rá engedélyt. Remélem, hamar véget ér a háború,” mondta az izraeli nő, hozzátéve, hogy bár ők nem a Gázai övezet környékén laktak, a libanoni határhoz közel sem biztonságos, a Hezbollah miatt.

A táborban különálló lakóegységek és egy központi épület található, ahol naponta három kóser ételt szolgálnak fel. A lakóknak lehetőségük van játékra és sportra, illetve jesivába járhatnak vallási tanulmányokat folytatni.

Mandel Moscowitz, a tábor rabbija maga is Ukrajnából menekült Magyarországra. Azt mondja, a létesítmény minden zsidó számára nyitott, legyen ortodox, világi vagy nem ortodox. A rabbi szerint a magyarországi tábor ideális mindazok számára, akiknek közös a menekültstátuszuk, ami szintén mindenkit összekovácsol.

Köves Slomó, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének főrabbija elmondta, hogy több mint 3 ezren fordultak meg a táborban az ukrajnai háború közel 21 hónappal ezelőtti kezdete óta. Mint fogalmazott, büszke Magyarországra, amiért menedéket nyújt az otthonukból elűzött zsidóknak, ugyanakkor maga a szükségszerűség is nehezen emészthető volt.

"Lemészárolni téged, mert zsidó vagy, függetlenül attól, hogy ki vagy, mi vagy, miben hiszel, ez olyasmi, ami soha nem történt meg Izrael állam történetében" - mondta a főrabbi.

Az utóbbi egy hónapban ide menekülő családok egy része már visszatért Izraelbe, de sokan azt tervezik, hogy a következő hónapokban is maradnak, bízva abban, hogy a háború már nem tart sokáig.

(Euronews)