Kedden az előkészítő üléssel megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken annak az Sz. (azaz Szakács) Szilárdnak a büntetőpere, aki idén január 12-én egy rendőrt megölt, kettőt pedig megsebesített Újbudán, egy Lecke utcai társasházban. A halálos áldozatot, a 29 éves Baumann Péter járőrparancsnokot hősi halottá nyilvánították.



Fotó: Szajki Bálint / 24.hu

Sz. Szilárdot vezetőszáron, bilincsben hozták a tárgyalóba a büntetés-végrehajtás kommandósai. A férfi kék farmerben és szürke melegítőben, borostásan érkezett a bíróságra. Zavart tekintettel konstatálta a sajtó nagyszámú jelenlétét, és közölte, nem járul hozzá, hogy felvételeket készítsenek róla. De mi persze tudjuk mutatni a korábbi fényképét:



Fotó: Kuruc.info

Az ügyész a vádirat ismertetése előtt elmondta: Sz. Szilárd paranoid pszichózisban szenvedett a bűncselekmény elkövetésekor, és szorongott, mert olyan téveszméi voltak, hogy megfigyelik és üldözik.

A rendőrgyilkosság napján Sz. Szilárd az újbudai lakásában tartózkodott. A felette lévő lakásból zajt hallott, ezért azt gondolta, hogy szomszédja bajban lehet, és dörömbölni kezdett az ajtaján. A szomszéd nem nyitott neki ajtót, ezért a férfi egy kalapáccsal betörte azt.

Az elkövető bement a szomszédja lakásába, és közölte, hogy megcsináltatja a megrongált ajtót, majd távozott. A lakók értesítették a rendőrséget, de az elkövető maga is bejelentést tett névtelenül.

A bejelentésekre két rendőri egység is érkezett a helyszínre, akik az első emeleten intézkedtek a férfival szemben. Az elkövető megmutatta a ruházatában lévő, közel 17 centiméter pengehosszúságú kést, melyet a rendőrök elvettek tőle. A járőrök közölték vele, hogy előállítják és megpróbálták megbilincselni. A terhelt ekkor veszélyben érezte magát, ezért ütésekkel és rúgásokkal próbálta akadályozni az intézkedést.

Sz. Szilárd közben elhatározta, hogy megszerzi a rendőrök szolgálati fegyverét – ez ugyan nem sikerült neki, ám észrevette, hogy a tőle elvett kés a dulakodás közben leesett a földre. A férfi meg akarta ölni a rendőröket, ezért lehajolt, és magához vette a Baumann Péter zsebéből kieső kést.

Ezután szúró mozdulatokat tett a három rendőr felé, melyek közül több is eltalálta a járőröket. Végül a támadó a kezében tartott kést az egyik rendőr kesztyűje segítségével eltörte.

A rendőrök megszúrását követően a férfi elmenekült a lakóházból, de két megsebesült rendőr is követte őt a közeli villamosmegállóba, ahol az egyikük figyelmeztető lövést adott le. A terhelt ennek hatására sem adta meg magát, ezért célzott lövést adtak le a lába alsó részére, majd a helyszínre érkező egységek segítségével megbilincselték.



Fotó: Kuruc.info

Sz. Szilárd a rendőri intézkedés során egy 17 centiméter pengehosszúságú tőrrel szívtájékon szúrta Baumann Pétert, aki ennek következtében elhunyt. Egy másik rendőrt a vállán, harmadik társukat pedig a combján érte a szúrás.

Sz. Szilárd az előkészítő ülésen azt mondta, valóban megszúrta a rendőröket, de csak részben ismerte be a vádiratban foglaltakat. Amikor az iskolai végzettségéről és a személyi körülményeiről kérdezte a bíró, elmondta: nyolc általános iskolája van, és alkalmanként felújításokon és személyi vagyonőrként dolgozott. Elmondása szerint sem bejelentett lakcíme, sem pedig barátnője nem volt akkoriban. Miután a vádlott nem ismerte be a váddal egyezően a bűnösségét, és a sértett védője is indítványozta az elmeorvos és az IMEI szakemberének a meghallgatását, ezért a bíróság tárgyalásra utalta az ügyet, amit tíz perc szünet után meg is kezdtek.



Fotó: Szajki Bálint / 24.hu

A vádlott elmondta, kérte a rendőröket, hogy ne hátul, hanem elől bilincseljék meg. Azt mondta, amikor a szekrénynél állt, akkor azt látta, hogy az egyik rendőr meg akarja ütni. Állítása szerint nem tett szúró mozdulatot, csak védekezett a késsel.

Mindhárman jöttek rám egyből, hogy megmotozzanak. Amikor feltettem a szekrényre a kezem, az egyik rendőr beleütött a szekrénybe. Kihúztam Péter keze alatt a kezem, és el akartam menni a lépcső felé. Amikor elestem, hanyatt feküdtem a földön, és mivel féltem, magamhoz vettem a kést. És akkor szúrtam meg vele Pétert, amikor rámesett és felém fordult.

Hozzátette: nem célzottan, és csakis azért szúrt, mert rátámadtak.

Állítása szerint nem adtak le figyelmeztető lövést a rendőrök a villamosmegállóban, és semmi sem indokolta azt, hogy lábon lőjék, mert nem volt nála fegyver, sőt, hason feküdt a földön.

Sz. Szilárd a bíró kérdésére azt mondta, abban az időben rendszeresen fogyasztott amfetamint. Állítása szerint semmilyen konfliktusa nem volt korábban a rendőrökkel, sőt, kedvelte őket. Egy garázdasági ügye volt csak korábban, amikor állítása szerint zaklatta őt egy nő.

A sértett ügyvédjének kérdésére, hogy mit szól ahhoz, hogy elmebetegnek minősítették, amikor a bíróságon értelmes válaszokat adott, így felelt:

Attól, hogy valaki szorong és paranoid, még nem lesz hülye.

Sz. Szilárd arra a kérdésre, hogy utólag miként látja a dolgokat, közölte: bánja a történteket, és amióta gyógyszereket szed, már másképp ítéli meg az esetet.

– Őszintén sajnálom ezt az egészet, mert Péter nem ezt érdemelte. Annyi volt csak a vétke, hogy megfoghatott volna hátulról, és akkor nem esik ki a kezéből a kés. Ha a másik rendőr nem próbál meg rámtámadni, akkor ez nem így végződik – fogalmazott Sz. Szilárd.

(24 nyomán)

Korábban írtuk: Eddig nem látott felvételeket is közzétettek az újbudai rendőrgyilkosságról