Teljes mértékben támogatjuk Izraelt abban a harcban, amit saját területi szuverenitásáért, saját biztonságáért és a védelemhez való jogáért folytat - hangsúlyozta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Nemzetközi Pro-Izrael Konferencián (International Pro-Israel Summit) hétfőn, Budapesten. /Bővített hír./



Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Az Alapjogokért Központ által szervezett rendezvényen a miniszter úgy fogalmazott: barátokra elsősorban bajban van szükség, és bajban mutatkozik meg, hogy ki az igazi barát. "Az első, amit Izraelnek kívánhatunk, hogy ebben a helyzetben a lehető leghamarabb szerezze vissza a teljes uralmat Izrael állam területe felett, és teremtse meg azokat a biztonsági garanciákat is, amelyek ahhoz szükségesek, hogy hasonló bestiális támadás többé ne történhessen" - mondta.

Gulyás Gergely szavai szerint a történtek azt üzenik Európának, hogy a külső határvédelem nem lehet vitatott kérdés, nem lehet csupán politikai jelszó, hanem számon kérhető és végrehajtandó feladat minden olyan országnak, amely a schengeni külső határzónát védelmezi. "Ha ezt nem tesszük meg, akkor a jelenlegi konfliktusnak Európára nézve is lehet tragikus következménye" - hívta fel a figyelmet.

Hozzátette: a jelenlegi helyzetben az összefogás a legfontosabb, az Izrael mögötti koalíciónak kellően erősnek kell lennie. Gulyás Gergely "brutális és az emberi léttel összeegyeztethetetlen kegyetlenségnek" nevezte a szombati támadást. "Együtt érzünk az áldozatokkal és maximális szolidaritásunkról biztosítjuk Izraelt" - jelentette ki.

Kitért arra is, hogy a gázai övezetből terroristák is érkezhetnek Európába, ha nincsenek védve a határok. Ennek kapcsán megemlítette, hogy Nyugat-Európa több országában az oda betelepült migránsok jó része üdvözölte azt, ami Izraelben történt. "Ha Európa a saját biztonsági érdekeire nincs tekintettel, akkor ennek a konfliktusnak is vesztese lehet" - húzta alá a miniszter. Azt is leszögezte: nem elég csupán a terroristákkal leszámolni, hanem azt is világossá kell tenni, hogy a terrorizmus támogatása megengedhetetlen. Szavai szerint az amerikai diplomáciának is vizsgálatot kellene tartania, "hogy ki a barát és ki az ellenfél", mert a jelenlegi adminisztráció eltért a korábbi, Trump elnök idején követett iránytól. Ennek következtében pedig olyan megállapodásokat is köthettek, amelyek "akár terrorizmust támogató országokat is erősíthettek."

Gulyás Gergely beszélt arról is, hogy Magyarország az elsők között ismerte el az izraeli államot, amely idén ünnepelte a 75. évfordulóját. A két ország kapcsolata a kommunizmus idején szünetelt, ám a rendszerváltozást követően évről évre szorosabbá vált, és

Izrael iránt a magyar a jobboldalon is erős szimpátia alakult ki.

("Jobboldal" alatt persze a Fideszt érti - teljesen tévesen - a szerk.)

Izrael rendkívül nehéz körülmények között, nagy áldozatok árán és folyamatos fenyegetettséggel szembe nézve őrzi a legalapvetőbb emberi értékeket - mondta a miniszter. Megjegyezte: a közép-európai országok is sokszor vállalnak komoly küzdelmeket az Európai Unión belül az értékek megőrzése érdekében.

A tárcavezető hangsúlyozta: Magyarország nagyon büszke arra, hogy speciális kapcsolatai vannak Izrael állammal, mivel Közép-Európa legnagyobb zsidó közössége Budapesten él. Izraelben pedig mintegy 300 ezer magyar származású zsidó él, "akikért most külön is aggódunk" - fűzte hozzá.

"Magyarország válhat Izrael támogatásának európai központjává"

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója hangsúlyozta: Magyarország nemcsak a legszorosabb szövetségese Izraelnek, de Magyarország válhat Izrael támogatásának európai központjává. A két ország nem csak politikai, hanem természetes szövetségesek is - fogalmazott. Hozzátette: Magyarország és Izrael a szuverenitás bajnokai. Úgy folytatta: mindkét ország hajlandó szembe menni akár a nemzetközi trendekkel is, ha a szuverenitásáról, a népéről vagy a határok védelméről van szó. "Összeköt minket Isten, hazáink és családjaink szeretete. Azok a dolgok, amelyeket egy másik csoport, a voke-terroristák vettek össztűz alá" - mondta.




Beszélt arról is a "multikulti-fetisiszta" baloldali progresszió "egy új típusú antiszemitizmust", Izrael-ellenességet, anticionizmust hívott életre. "Ugyanazok ítélik el nap mint nap Izraelt különböző fórumokon, akik ezzel egyidejűleg a nyílt határok politikáját hirdetik és behívják a migránsokat Európába" - fogalmazott. Hozzátette: az "új típusú antiszemitizmussal" szembeni harc ugyanaz, amelyet mi folytatunk itt az európai életmód megvédéséért.

"Magyarország ma a legbiztonságosabb hely a zsidók számára Európában. Ebben óriási szerepe van a szigorú migrációs politikának és a határok szigorú védelmének" - hangoztatta Szánthó Miklós.

Nem lesz rövid a háború

Yacov Hadas-Handelsman, Izrael magyarországi nagykövete azt mondta, váratlanul érte őket a szombati támadás, amely "olyan, mintha szeptember 11. és a bucsai mészárlás kombinációja lenne." Hasonló árat kell fizetniük a felelősöknek - jelentette ki, hozzátéve: Izraelnek győzedelmeskednie kell a háborúban, amely "nem lesz rövid."




A nagykövet figyelmeztetett, hogy Európában is óvatosnak kell lenni, mert "ez a fajta gyilkos ideológia nem megváltoztatható." "Amikor azt látjuk, hogy Torontóban és Berlinben ünneplik a gyermekek, nők, civilek lemészárlását, és senki nem állítja meg őket, akkor nemcsak Izraelnek, hanem az egész nemzetközi közösségnek van problémája" - magyarázta.

Yacov Hadas-Handelsman háláját fejezte ki a magyar kormánynak, mert az rendre kiáll Izrael diszkriminációja ellen a nemzetközi fórumokon, és zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben.

Kitért arra is, hogy a Magyarországon élő zsidó közösség biztonságban van, szabadon fejezheti ki magát és szabadon élheti meg a kultúráját, mert itt nem kell olyan támadásoktól tartaniuk a zsidóknak, mint más európai nagyvárosokban. Hozzátette: a magyar kormány jelentős összegeket is fektet a magyarországi zsidó élet megújításába, a sírkertek megőrzésébe.

(MTI)