Ugrás a cikkhez
Reklám

Ásotthalom polgármestere szerint immár nemzetközi sétálóutca lett a dűlőutakból A Szegeder idézte Papp Renátát, aki közösségi oldalán írt arról, hogy 50–60 fős csoportokban mozognak az illegális bevándorlók, egyetlen éjszaka több tucat csempészjármű fordul meg a településen, miközben kedden csak az ásotthalmi polgárőrség 157 embert tartóztatott fel. Szerinte folyamatosak a lövések a határ túloldalán, amit ők is hallanak.

Kijelentjük, a határvédelem – az itt teljesítő egységek jelenléte mellett, de – összeomlott.

Papp Renáta bejegyzéséhez ennek igazolására egy videót is mellékelt:

A Mi Hazánk által támogatott független polgármester szerint augusztus óta folyamatosan romlik a helyzet.

Már nem tölti be azt a védelmi szerepet a határkerítés, amiért létesítették.

Ezt már a Délmagyarországnak nyilatkozta a polgármester. Szerinte az élőerő hiánya miatt a kerítést már olyan sűrűn támadják, hogy egy-egy meggyengült részen akár félszázan is átjutnak. Augusztus óta romlik a helyzet, korábban csak a tanyavilág, az erdő és a dűlőutak voltak érintettek, de már belterületen is rendszeresek a rendőri akciók. A héten kétszer fogtak fényes nappal, a főutcán csempészautót, ami kockázatot jelent, hiszen legtöbbször ezekkel menekülnek.

Papp Renáta szerint az ásotthalmiakat nyugtalanítja, hogy egyre gyakrabban hallanak fegyverropogást, ami egyelőre csak a szerb oldalon jellemző, de érkezett már lakossági bejelentés arról is, hogy az 55-ös út felől is hallottak lövéseket.

A polgármester szerint gyökeres változtatásokra lenne szükség, mert a helyiek türelme fogytán, egyre több jelzést kap arról, hogy tüntetést szerveznek.

(24 nyomán)

Korábban írtuk: Automata fegyverekkel lőttek a rendőrökre Mórahalomnál - viszonzás helyett menekülésre kaptak parancsot





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából