- Nagy felháborodást keltett, hogy neonáci szervezetek tartanak nagygyűlést Sopronban: hétfői cikkünk megjelenése után tüntetést szervez a Momentum helyi szervezete, Farkas Ciprián fideszes polgármester pedig elhatárolódott a szélsőjobboldali eseménytől - számol be a szélsőbaloldali Mérce.




A fent idézett hétfői cikkben egyébként azt írták: "Sopronban rendezik meg az „1. Gerd Honsik Európa Kongresszust” ausztriai neonáci csoportok októberben – írta meg még májusban a Der Standard. A lap információi szerint a szélsőjobboldali szervezőcsoportok Magyarországot „biztonságos térnek” tartják – az „európai egység, Európa szabadságharca a múltban, valamint a nemzeti mozgalom és annak koncepciója” témáiban rendezett eseményre már fél Európából jelentették be részvételüket militáns jobboldali szélsőségesek."




Azt is írja még a Mérce, hogy erről azonban a jelek szerint sem a lakosság, sem a polgármester nem tudott, az pedig egyelőre kérdéses, a hatóságoknak vannak-e információik.

- Eszerint a város a sajtóból értesült az eseményről, mellyel kapcsolatban információ szerint bejelentés a rendőrséghez sem érkezett, sőt még a pontos helyszínről sincs tudomásuk - ezt az információt egyébként, ahogy a legtöbb hasonló eseménynél megszokott, igyekeznek nagyon diszkréten kezelni a szervezők, még maguk a résztvevők is csak emailben kapják meg, ahogy a pontos programot is - hüledeznek, de akkor segítünk nekik: azért nincsenek információik a helyszínről, mert nem közterületen lesz a rendezvény. Innentől kezdve pedig a történetet le is zárhatjuk, mert nem kell egyeztetniük sem a rendőrséggel, sem az önkormányzattal.

Azt pedig nagyjából biztosan állíthatjuk, nézve a részt vevő szervezeteket, hogy egyáltalán nem azért választották Sopront a találkozó helyszínéül, mert az "orbáni Magyarországban" valamiféle "szélsőjobboldali paradicsomot" látnának, ennek jóval pragmatikusabb okai voltak, de ezt - idő előtt - még nem tárjuk fel.

Ja, és ami a legfontosabb, a soproniak nem is értesültek volna az egészről, ha ezt nem fújják fel, ez nem a nemzetközi Antifa, az ő szokásuk a rendbontás és ártatlan emberek megverése. Érdekes, akkor - főként - a Mérce egyáltalán nem háborgott, sőt, korábban pont ők legitimálták egy írásukban a politikai alapú erőszakot azokkal szemben, akik szerintük nácik.

L. J. - Kuruc.info

Frissítés: "a szélsőséges megnyilvánulásokkal szemben a rendőrség határozottan, ellentmondást nem tűrően fog fellépni"

Az ORFK közleménye:

A rendőrség információja szerint 2023. október 6-7-8-án neonáci szervezetek terveznek egy közösségi eseményt megtartani Sopronban.

A rendezvény egy szélsőjobboldali találkozó, melyre várhatóan radikális szimpatizánsok érkeznek Európa országaiból, így okkal feltételezhető a náci ideológia, a nyílt antiszemitizmus, a rasszizmus megjelenése.

Magyarország - közismerten jelentős eredményeket elérve - zéró toleranciát hirdetett ezekkel a jelenségekkel szemben, melyeket a jog eszközeivel is üldöz. A szélsőséges megnyilvánulásokkal szemben a rendőrség határozottan, ellentmondást nem tűrően, az elkövetés súlyának arányában fog fellépni, amennyiben szükséges.

A kiegyensúlyozott, szélsőségektől mentes közrend és közbiztonság fenntartása érdekében a rendőrség a szükséges intézkedéseket megteszi, együttműködve a társszervekkel, és az önkormányzattal.

Korábban írtuk: Ezt elb@sztam - állapította meg saját felszólalásáról a momentumos "államférfi"