Nem kívánnak közvetlenül tárgyalni az ukrán féllel a Mol vezetői, miután az ukrán vezetékhálózatot üzemeltető Ukrtransnafta megzsarolta a magyar olajipari vállalatot.



Fotó: AFP

Ahogyan arról a hétvégén beszámoltunk, az amerikai titkosszolgálatoktól kiszivárgott lehallgatási jegyzőkönyv szerint Volodimir Zelenszkij a magyar ipart is tönkretette volna. A kijelentés 2023. február közepén hangzott el, amikor a Julija Szvrjenko miniszterelnök-helyettessel tartott találkozón Zelenszkij azt javasolta, robbantsák fel a Magyarországot ellátó Barátság kőolajvezetéket.

Az egyik magyar kormánytag ezt követően azt mondta, hogy a kabinet tagjai fel vannak háborodva Zelenszkij szavai miatt – és ezt csak tovább tetézi az, hogy az OTP szankciós listára került. Hozzátette: ezért blokkolták az európai békekeret felhasználását.

Mára világossá vált, hogy a Barátság kőolajvezeték stratégiai fontosságú a magyar gazdaság szempontjából. A csővezeték déli ágán keresztül – amelynek a felrobbantásáról a zsidó elnök beszélt – évente mintegy 8 millió tonna orosz olaj érkezik. Ennek kiesése súlyos problémát okozna a magyar gazdaságnak.

Úgy tűnik, ezt az alapvetést az ukrán kormány is egyértelműnek tartja, erről tanúskodik, hogy Ukrajna folyamatosan emelni szándékozik a Magyarországra érkező orosz olaj tranzitdíját.

Az Index úgy értesült, hogy a Mol eddig folyamatosan tárgyalt az ukrán vezetékhálózatot üzemeltető Ukrtransnafta vállalattal a tranzitíjak mértékéről, amit az ukrán fél két lépcsőben kíván megemelni.

Május 15-én az ukrán cég vezérigazgatója, Volodimir Tsependa egy orosz nyelvű feljegyzést küldött a Molnak arról, hogy az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó korlátozásokat túl szigorúnak tartják, és úgy tapasztalják, a magyarok nem nyitottak a szabályozás további enyhítésére.

Az ukrán vezérigazgató megjegyezte, hogy Brüsszelből Ursula von der Leyenéktől azt az üzenetet kapta,

ha a magyarok így állnak hozzá, akkor nyugodtan állítsák le a Barátságon a kőolajszállítást magyarország felé.

A cégvezető azt állította ugyanakkor, hogy kész a további egyeztetésre.

Az Index információi szerint a fentieket a Mol egyértelműen zsarolásként értékeli, éppen ezért nem kívánnak közvetlen tárgyalásokat folytatni az ukrán féllel. Értelmezésük szerint ebben az esetben csak a további zsarolásoknak engednének.

Arra vonatkozóan egyelőre semmilyen információ nincs, hogy Ursula von der Leyenék valóban küldtek volna ilyen üzenetet az Ukrtransnafta vállalat számára.

Az Index információi szerint a Mol vezetése tegnap hivatalosan jelezte a zsarolási kísérletet Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felé, illetve felvették a kapcsolatot a kijevi magyar nagykövettel is, hogy tegyen lépéseket az ügyben. Ő állítólag segítséget ígért a Molnak.

Frissítés: közben megszületett a megállapodás a horvátokkal

A Janaf horvát olajvezeték-üzemeltető szerdán közölte, hogy olajszállítási és -tárolási szerződést kötött a magyar Mol Csoporttal – tájékoztatott a Seenews.

A bejelentés értelmében sikeresen lezárultak a több hónapos tárgyalások. Ezzel garantálták a magyarországi és felvidéki olajfinomítók biztonságos ellátását, és megerősítik a Janaf stratégiai jelentőségét a térségében. A pénzügyi részleteket nem közölték.

A megállapodások értelmében a Janaf 2,9 millió tonna olajat szállít majd, és 79 385 köbméter olajat tárol a Krk-szigeten található Omisalj terminálon, továbbá 70 000 köbméter nyersolajat a Sisak terminálon.

A Mol nevében a megállapodást a társaság anyavállalata, illetve a Moltrade kereskedelmi egység, valamint a Mol leányvállalatának, a Slovnafta olajfinomítónak a vezetői írták alá.