A megkérdezettek 71 százaléka látja úgy, hogy a nyugdíjas éveiben is dolgoznia kell. Sokan a nyugdíjkorhatár betöltése után próbálnak olyan állást találni, amelyet idős korukban is végezhetnek.

A felmérést tavaly szeptemberben, a bankszámlával rendelkező 18-70 évesek körében készítették el.

A vizsgálatból kiderült, hogy a válaszadók 67 százaléka szerint az állami nyugdíj nem lesz elegendő a tisztességes megélhetésre, ennek ellenére a megkérdezettek 36 százaléka még mindig csupán erre alapozza időskori egzisztenciáját – állapította meg az OTP Nyugdíjpénztár az OTP Öngondoskodási Index kutatása alapján.

A megkérdezettek 64 százaléka halasztaná a nyugdíjba vonulást, és próbálna minél tovább dolgozni, így elkerülve az időskori anyagi nehézségeket.

Ugyanakkor a válaszadók 58 százaléka még nagyon távolinak tartja a nyugdíjat, mások pedig bizonytalanok, hogy megérik-e egyáltalán a nyugdíjas kort, így nem látják értelmét takarékoskodni.

A lakosság több mint felének nincs tartaléka

A 18-70 éves bankhasználó lakosság több mint felének azért nincs semmilyen formában tartaléka, mert bevallása szerint jelenlegi élethelyzetében és anyagi körülményei között nincs lehetősége megtakarítani – mutattak rá.

Nagy Csaba, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója szerint mindezek ellenére optimizmusra ad okot, hogy a lakosság bankkapcsolattal rendelkező részét jellemzően a nehéz gazdasági helyzet sem tántorította el a megtakarítástól.

A nyugdíjcélú megtakarítások előnye, hogy a havi befizetések folyamatos kamatadómentes hozamot hozhatnak, a hozam pedig 10 év után adómentesen, szabadon felhasználható. Emellett nagyobb összeget félretenni a befizetések után járó adó-visszatérítés miatt is érdemes, amellyel tovább növelhető a megtakarítás. Ennek mértéke az éves nyugdíjpénztári befizetések 20 százaléka, de legfeljebb évi 150 ezer forint az éves szja előleg erejéig.

(Index)