Mivel a gyermekvédelmi törvény eredményeként az LMBTQ-szervezetek kiszorultak az iskolákból, a Labrisz Leszbikus Egyesület jelenleg a tanárok érzékenyítésével próbálja elérni a gyermekeket. Terveik szerint a Meseország mindenkié című kiadványon keresztül vinnék be az LMBTQ-témákat az iskolába, akár alsós diákokhoz is, írja a Magyar Nemzet.




A "nemzeti-keresztény" kormány által továbbra is engedélyezett Budapest Pride Fesztivál programsorozatának részeként újabb érzékenyítő foglalkozást hirdet a Labrisz Leszbikus Egyesület. A Soros-féle szervezet közösségi oldalán hirdetett workshop során – amelyre elsősorban a pedagógusokat, pedagógushallgatókat vagy egyéb oktatási területen dolgozó szakembereket várnak – a résztvevők megismerkednek az egyesület gondozásában megjelentetett Meseország mindenkié című mesekönyvvel, részt vesznek egy alsós diákoknak tervezett bemutató órán, majd annak szakmai megbeszélésén.

Az ingyenes program célja

megválaszolni azt a kérdést, hogy hogyan lehet tabuk nélkül, például egy mesén keresztül hitelesen bevinni az LMBTQ-témát az iskolába, akár alsós diákokhoz is.

A Labrisz 2020 őszén az első LMBTQ-ideológiát tartalmazó kiadvány, a Meseország mindenkié kapcsán vált ismertté, amelyben a szerzők újraírták a meséket olyan szereplőkkel, akik valamilyen "stigmatizált" vagy kisebbségi csoporthoz tartoznak. Tévedés azonban azt hinni, hogy az egyesület csak az általuk megjelentetett mesekönyvvel próbálta befolyásolni a gyermeket. Melegség és megismerés elnevezésű képzésével már a 2000-es évek eleje óta beszivárgott az iskolákba, a Soros-alapítvány támogatásával pedig kiadta a Még mindig tabu? című tanári kézikönyvet is, amely órai ötleteket, valamint képzésre alkalmas feladatokat tartalmaz a középiskolai pedagógusoknak.

Mivel azonban a gyermekvédelmi törvény eredményeként az LMBTQ-szervezetek kiszorultak az iskolákból, a Labrisz és társai kerülő úton, elsősorban a szülők és a tanárok "érzékenyítésével" próbálja elérni a fiatalokat.

2022 februárja és júniusa között a Labrisz egy hat alkalomból álló online beszélgetősorozatot indított a szülőknek, ahol a képzés önkénteseivel, valamint szülők és a szakemberek bevonásával jártak körül egy-egy témát. Az online beszélgetések során olyan témákat érintettek, mint az "előbújás", vagyis a coming out, az óvodáskorú gyermekek "felvilágosítása", a "szivárványcsaládok" helyzete, a "családi ünnepek", valamint a "Pride-események" kezelése.

A szülők mellett a pedagógusok "érzékenyítése" szintén kiemelt helyet foglal el az LMBTQ-szervezetek programjában. 2022 decemberében a Labrisz Leszbikus Egyesület ügyvivője a Telexnek adott interjúban arról beszélt, hogy a nagy felháborodást kiváltó Meseország mindenkié című kiadvány meséivel kapcsolatban is tartanak képzéseket a pedagógusoknak. A kurzus során – amelyen általános iskolai pedagógusok is jelen vannak – arról van szó, hogy "hogyan lehet felhasználni a meséket az órákon különböző emberi jogi témák megvitatására".

Ettől függetlenül azonban már 2021-ben az egyik XIII. kerületi alapítványi általános iskolában is megjelent az LMBTQ-kiadvány, amit a Ripost cikke szerint a helyettesítő tanító vitt be a negyedikes kisdiákoknak. A lap információi alapján mindez az adott pedagógus magánakciója volt, erről előzetesen sem a szülők, sem az iskola vezetése nem tudott.

A tanárok továbbá a kulcsszereplői az Európai Bizottság által finanszírozott, Befogadó terek elnevezésű programnak is, amelyet már számos vidéki nagyvárosban is meghirdettek. A leírás szerint a 16 órás ingyenes továbbképzés után a tanárok már el fognak igazodni az ­"LMBTQ-fogalmak" között, valamint tisztában lesznek a "homofób- és transzfóbtörvény" (gyermekvédelmi törvény) "negatív társadalmi hatásaival". Ezenfelül, ahol relevánsnak érzik, be tudják majd építeni a "szexuális és nemi kisebbségeket" érintő tartalmat az óráikba.

Íme egy videó az "alkotókról"

Esetleges megtekintése közben ne feledjük, amint a fenti képernyőképen (mely a videóból származik) is látszik, az arc a lélek tükre: