Az iskolából tartott hazafelé egy 14 éves fiú 2023. április 24-én délután, amikor az útját egy férfi keresztezte, aki pénzt kért tőle, majd amikor nem kapott, agresszívvá vált.
Először csak követelőzött, végül viszont azzal fenyegette meg a gyereket, hogy elvágja a torkát a bicskájával, ha nem ad neki pénzt. Mondandójának azzal adott súlyt, hogy kezét végig a zsebében tartotta.
A rémült fiú átadta neki a tárcájában lévő 2000 forintot, és eliszkolt. Az esetről értesítette az édesapját, aki hívta a vármegyeszékhely rendőreit.
Az egyenruhások rögtön munkához láttak: beszerezték a környék kameráinak felvételeit, és tanúkat kutattak, valamint adatot gyűjtöttek. Munkájuk eredményeként hamar beazonosították a "feltételezett" elkövetőt. Épp indulni készültek, hogy felkutassák a rablót, amikor a Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának egyik munkatársa meglátta az utca túloldalán kerékpározni. A szemfüles rendőr a "feltételezett" elkövető nyomába eredt: futva követte útvonalát, közben kollégáit is értesítette.
A férfit pár sarokkal később sikerült megállítani, és őrizetbe vették. Az esettel kapcsolatban gyanúsítottként hallgatták ki a 36 éves helybélit, és kezdeményezték a letartóztatását - közölték honlapjukon.
Kapcsolódó: Kapaszkodjanak: indul a Setét Jenő Roma Közpolitikai Akadémia