„Szálasi Ferenc emlékére” – ez a szöveg tűnt el a kőről egyetlen nappal azelőtt (március 27-én, csütörtökön - a szerk.), hogy a Fővárosi Közgyűlés határozatot hozott volna az emlékhellyé vált sírhely ügyében.
A sír eredeti állapotában (Fotó: Bankó Gábor/444)
Letakarták Szálasi Ferenc özvegyének sírkövén a nemzetvezetőre emlékező feliratot – értesült az Énbudapestem, a fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő portál. A "nyilas terrort" emlegető lapocska meg nem erősített információik szerint a Farkasréti temetőben található sírhely bérlője végezhette az újabb átalakítást.
A sír szemitajárás közben és után (képek: az ifjú DK-sok Fb-oldala)
A kövön most az olvasható: „...persze hogy hittem, ha az ember szeret valakit, annak hisz”, és ez takarja el a korábbi „Szálasi Ferenc emlékére” feliratot.
Szálasi arcképe és a nyilaskeresztre hajazó szimbólum továbbra is a síron látható - ajvékol a Geri Hírmondó
A jelenlegi állapot (fotó: Énbudapestem)
A Fővárosi Közgyűlés jogszabálytervezete szerint Szálasi özvegyének "neonáci emlékhellyé vált" sírhelyét a Budapesti Közművek letakarhatja, ha a készíttetője nem távolítja el a nemzetvezető képét és a "nyilaskeresztre hajazó szimbólumot" (egy keresztről van szó... - a szerk.) a sírkőről, a főváros maga váltja meg a sírhelyet, és eltávolítja róla a követ
A „Szálasi Ferenc emlékére” felirat helyére ez került: „...persze hogy hittem, ha az ember szeret valakit, annak hisz”. Az idézet Szálasi özvegyének, Lutz Gizellának egy 1988-as interjújából való (fotó: Énbudapestem)
Korábban az antifasiszta terroristákat támogató komcsi lap, a Mérce egy olvasói bejelentés kapcsán vette észre, hogy Lutz Gizellának, a nyilas vezető feleségének sírhelyén egy "nyilaskeresztre hajazó szimbólum" (még egyszer: egy kereszt a sírkövön - a szerk.) és a „Szálasi emlékére” felirat, valamint a "nyilasterror irányítójának" fényképe jelent meg. A vörös lap szerint "az izraelita temető mellett pár száz méterre fekvő sírt egy újfasiszta aktivista válthatta meg" a bérleti díj lejárta után, és ő intézhette a sírkövön az átalakításokat.
Korábban írtuk: A DK után Hanuka Geri is meg akarja rongálni Szálasi özvegyének sírhelyét
Kapcsolódó:
- Lutz Gizella sírjának meggyalázója: Abd El Rahim Ali, a legforróbb fiú a környéken
- Az antibolsevista vértanúk emléknapja
- Tüske a szemben - miért fáj a ballibsiknek Lutz Gizella nyughelye?
- Budapest szélsőbaloldali főpolgármestere szétbarmolná Szálasi Ferencné sírját
- A kegyeletsértők kiáltanak kegyeletsértést
- Hungarista indulókat és nyilas nótákat készülnek kiadni CD-n - tiszteletpéldányt kap, aki segít