Íme egy antikommunista siker: meg kell változtatni a Horn Gyula sétány nevét a Mi Hazánk bejelentése nyomán! Bár a kormányhivatal első válaszát még úgy zárta, hogy „törvényességi felügyeleti intézkedés nem tehető”, viszontválaszunk és az utcanévtáblák letakarásával előmozdított társadalmi nyomásunk hatására dr. Sára Botond főispán úr végül igazat adott nekem, törvényességi felhívást bocsátott ki, amelyben 30 napos határidővel felkérte a Fővárosi Közgyűlést, hogy a fennálló jogszabálysértő helyzetet szüntesse meg, azaz a közterület nevét módosítsa. Ezért is kellenek a figyelemfelhívó, nyomásgyakorló akcióink, pl. a Szabadság téri kommunista emlékmű még mindig rendezetlen ügyében is - írja közleményében Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke, alább a folytatás.



Felkészül Nagy Imre?

Bár a rendőrség megint igazoltatott, mi februárban a törvényes rendet állítottuk helyre a kommunista utcanevek tilalmát előíró törvény alapján a Horn Gyula sétány utcanévtábláinak eltüntetésével, amit korábban hivatalosan hiába kezdeményeztünk az illetékes fővárosi kormányhivatalnál, mert az válaszában, bár megállapította a törvénytelen helyzetet, de akkor még egyúttal a jogi lehetőségek hiányára hivatkozott: „törvényességi felügyeleti intézkedés nem tehető”.

A kommunizmus áldozatainak emléknapján javasoltuk inkább valamely mártír szabadságharcosról elnevezni a sétányt. Horn Gyula az ’56-os forradalom vérbe fojtóit aktívan kiszolgálta pufajkásként. Felelőssége elsősorban munkásőrként és magas rangú pártfunkcionáriusként állapítható meg, de még ami kevésbé köztudott: III/II-es ügynök volt „Harcos” fedőnéven, bár ő erről természetesen nem emlékezett meg emlékirataiban.



Kommunista bánat... (fotó: Hiszékeny Dezső Facebook-oldala)

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény 14. §-a szerint közterület nem viselheti olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett. Ha egy közterület-elnevezés során kétség merül fel, hogy a név a törvényi tilalomba ütközik-e, akkor az önkormányzat beszerzi az MTA állásfoglalását, mely kizárólag önkormányzati kérelemre születik, azonban ezt a Fővárosi Közgyűlés egyetlen képviselője sem kezdeményezte. A Mi Hazánk viszont rávilágított: a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról szóló törvény hasonló tilalmat fogalmaz meg, és az MTA Horn Gyula nevének civil szervezet elnevezésében való feltüntetése kapcsán már kiadott egy állásfoglalást, mely alapján megtiltották a névhasználatot, mert Horn Gyula „közismert életútja nem hagy kétséget afelől, hogy részt vett, sőt vezető szerepet vitt XX. századi önkényuralmi rendszer kiépítésében és fenntartásában”. Ennek nyomán kell most a Fővárosi Közgyűlés is lépjen 30 napon belül.

Az elmúlt 30 évnek, az MSZP- és Fidesz-kormányoknak közös szégyene, hogy még mindig nem történt meg az állambiztonsági múlt, így többek közt az ún. ügynöklisták feltárása, a pártállami vezetők elszámoltatása és közéletből való kitiltása, valamint a kommunista luxusnyugdíjak megvonása. Ez a három követelés a Mi Hazánk legfontosabb antikommunista programpontjai.




Korábban írtuk: Novák Előd elveszítheti parlamenti mandátumát