Érdekes kutatási eredményeket közölt a Medián egy hónappal ezelőtt. A magát az ország első számú, független piac- és közvélemény-kutató cégeként definiáló Medián valóban Magyarország legismertebb és vezető közvélemény-kutatója, de ennél is érdekesebb, hogy miközben a többi közvélemény-kutató cég sokszor a hibahatáron túl is mellélőtt a tavalyi választás eredményeivel, a Medián több meghökkentő, de később valósággá vált prognózissal is szolgált.

Szinte senki nem jelzett ekkora Fidesz-fölényt, kétharmados győzelmet, ahogy azt sem, hogy a Mi Hazánk simán bejut a parlamentbe. Kivétel a Medián volt, amely hónapokkal a választások előtt 7 százalékos támogatottságot mért a Mi Hazánknak, igaz a Fidesz és a balliberális ellenzéki tömb között sokkal kisebb különbséget mért, mint amit a későbbi választási eredmény mutatott. Igaz, akkor még az ukrajnai háború nem tematizálta a közbeszédet és a politikát. A Medián a választásokat követően is meghökkentő kutatást közölt: májusban már a Mi Hazánk lett a legnépszerűbb ellenzéki párt. A parlamentbe frissen bekerült új párt a választani tudók körében 9 százalékon állt, ezzel 1 százalékkal megelőzte a teljes népességben a Demokratikus Koalíciót, és 2-vel a 6 százalékon álló Momentumot.

A Medián nemrégiben újra meglepő információkat közölt. A 2022 decemberében 1000 fős reprezentatív mintán végzett kutatásuk azt mutatta, hogy a legfiatalabb választók, a 18-29 év közöttiek körében a Mi Hazánk a legnépszerűbb párt, méghozzá 20 százalékos eredménnyel, így nem csupán a többi ellenzéki pártot, de a Fideszt is megverte.

A nemzeti pártot csak a Magyar Kétfarkú Kutya Párt tudta megszorongatni 19 százalékkal, de a Fidesz ebben a korcsoportban mindössze 14 százalékot kapott, és az együtt 45 százalékos eredményt elérő balliberális tömb pártjait, a DK-tól a Jobbikig külön mérve láthatóvá vált az a meglepő helyzet, hogy a Mi Hazánk a legnépszerűbb párt.

Itt az új mérés

Ugyanezt erősíti egy friss új mérés is, amelyet a Coninver közvélemény-kutató cég végzett idén februárban, ugyancsak 1000 fős mintán. Ők kifejezetten a 18-29 évesek pártszimpátiájára voltak kíváncsiak, és részletes tanulmányukból az is kiderül, hogy a következő években a Fidesz menthetetlenül veszíteni fog a támogatottságából, ennek demográfiai és politikai okai is vannak. A friss közvélemény-kutatásukból az derült ki, hogy a Mi Hazánk a legfiatalabb, biztos választók körében 22 százalékos támogatottsággal rendelkezik, ezzel a legnépszerűbb párt, írja a Magyar Jelen.




Toroczkai pártját a Momentum követi 19 százalékkal, majd a Fidesz 18 százalékkal csak a harmadik. Ebben a kutatásban a Magyar Kétfarkú Kutya Párt csupán a negyedik, 11 százalékos támogatottsággal.

A részletes eredmények valamennyi párt népszerűségét külön-külön mutatják, a balliberális tömböt nem egységként kezelték, és külön mértek olyan parlamenten kívüli új pártokra is, mint a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom, és a Jakab Péter által vezetett Nép Pártján Mozgalom.




A Coninver volt az a közvélemény-kutató is, amely a tavalyi választások előtt, a Medián mellett az egyetlen volt, amely azt jelezte, hogy a Mi Hazánk simán be fog jutni az Országgyűlésbe. Ők akkor egy kiugróan nagy mintán, 5000 fős, reprezentatív mintán végzett kutatás során 6,8 százalékos támogatottságot mértek a Mi Hazánknak.